…és három könyv, amely ezt nem cáfolja

Az utóbbi, cirka egy hónapban egymás után kerültek olyan könyvek a kezembe, amelyekben furcsa, vagy problémás szerelmi kapcsolatokon volt a hangsúly. Mivel mindegyik olvasmányomról meg akartam emlékezni poszt formájában, arra gondoltam, hogy ezúttal összevonom ezeket, és egy kicsit rövidebb, tömörebb formában mutatom meg nektek ezeket a könyveket. Nagyon más mind a három, egy közös van bennük, hogy nagyon jók.

Ian McEwan: A Chesil-parton

Így változhat meg egy egész életút azáltal, hogy semmit sem teszünk.

A Chesil-parton egy rövidke könyv, egy laza délután alatt be lehet falni, de érdemesebb lassan, odafigyelve, minden mondatot megrágva olvasni, mert így bontakoznak ki igazán azok a finom kis rezdülések, amelyek a sorok között bújnak meg. Tulajdonképpen, az alapszituáció komikus is lehetne, hiszen egy hirtelen felindulásból elrontott nászéjszaka az alapja, de ez csak egy icike-picike részlet a nagy egészből. Itt a történet fejben és szívben játszódik: minden apró kis gondolat, lélekrezdülés papírra van vetve, meztelen és pőre kitárulkozása ez a könyv az emberi léleknek. Tűpontos és letaglózó.
A nászájszaka történéseit megszakítják a két szereplő visszaemlékezései a szerelmük kezdeteire és folyamatára, amelyből egy boldog pár képe sejlik fel előttünk, de mélyen mindannyian – ők is, mi is – tudjuk, hogy valami nem stimmel. Az őszinteség hiánya, amelyet jómodorba és félénkségbe csomagoltak, a nászéjszakán végül felrobban és elpuszít mindent. A gondolat, hogy mennyire apró, jelentéktelennek tűnő elhallgatásokon, őszintétlenségen múlhat egy élet alakulása… ijesztő. A Chesil-parton egy csodálatosan megírt könyv, amely gondolkodásra és továbbgondolásra ösztönöz, és amelyet még különlegesebbé tesz a helyszíne. Fogok még McEwantől olvasni, fantasztikus volt.

Sally Rooney: Normális emberek

Titkuk kellemes súlyként nehezedett bensőjére, mozgás közben nyomta a szeméremcsontját.

Kevés könyv van rám ilyen mély hatással, mint a Normális emberek és az a furcsa, hogy igazából nem tudom megindokolni, hogy mi miatt érzem annyira magaménak. A könyv két, érzelmileg sérült fiatal szerelmét, egymással folyton keresztezett útját mutatja be hihetetlenül magával ragadó módon, pedig tulajdonképpen semmi izgalmas történés nincs a lapokon. Középiskola, egyetem, az első lépések a felnőttség felé vezető úton – random kiragadott időszakok két fiatal életéből, akik mindketten szeretnének normális emberek lenni, valahová tartozni, de vajon milyenek a normális emberek? Létezik egyáltalán olyan? Marianne és Connell györtrődéseinek, vágyainak, sérüléseinek összefonódó szálai, a se veled, se nélküled kapcsolatuk, a folyton egymáshoz való visszatérésük, a ki nem mondás, vagy éppen a rosszkor való kimondásból fakadó konfliktusok alkotják ennek a könyvnek a cselekményét. Két ember, akik önmagukat mások által definiálják, másoknak akarnak megfelelni, és közben csak egymással tudnak igazán önmaguk lenni. Nagyon erős és sodró könyv ez, hihetetlenül mai és modern. Nem véletlenül bestseller a Normális emberek és nincs még egy ilyen könyv, aminek a borítója ennyire egyszerűen és kifejezően hozná a tartalmának kvintesszenciáját.

Alessandro Baricco: Selyem

A sötétben szeretni és nem szeretni egyformán semmit sem jelentett. 

A Selyem egy dél-franciaországi selyemhernyó kereskedő Japánba tett utazásairól szól, amely során nemcsak a titokzatos és zárt ország érinti meg a szívét, hanem valaki más is. Látszólag erről szól, de igazából nem. Nem csak erről.
Egy kicsit kakukktojás ez a könyv, mert nem egy hagyományos szerelmi kapcsolat áll a középpontjában. Tulajdonképpen ez sokkal több, mint egy könyv a szerelemről. Ez inkább a vágyakozás könyve, az elérhetetlen utáni sóvárgásé, a megszerezhetlen utáni vágy és izgalom, amellyel szemben ott van a megszokott, a biztos, de kicsit unalmas. Fantasztikus, ahogyan ezt az állandóságot a folytonos ismétlődéssel szemlélteti, mégsem lesz egy percig sem unalmas. Lassan, csendesen hömpölyög, egy kicsit úgy, mint maga az élet. És ott van még a hűség, a csendes állhatatosság és a vége, ami után minden más fénybe kerül. Aprócska könyv, talán még novellának is elmenne, de a rövidsége ellenére annyi minden belefért, hogy biztosan újra fogom még olvasni néhányszor. Gyönyörű és pehelykönnyű próza, olvasás közben nem is érzed a súlyát, csak idővel, amikor visszakúszik a gondolataidba, akkor érted meg, hogy az egyszerűsége ellenére mennyi minden rejtőzik benne. Ha közhelyekkel szeretnék élni, akkor azt mondanám, hogy ez egy igazi gyöngyszem az irodalmi palettán, és talán ez esetben nem is hat ez annyira giccsesnek.