• Harry Potter jubileumi kadás
    Fantasy

    ÍGY NÉZ KI KÍVÜL-BELÜL A JUBILEUMI HARRY POTTER (SLYTHERIN)

    Jesszus, el tudjátok hinni, hogy húsz évvel ezelőtt adták ki először a Harry Pottert?! Ez egyrészt azt jelenti, hogy baromi gyorsan öregszem, másrészt viszont a drága jó Bloomsbury különleges kiadással készült a jubileumra. Négyféle borítóval látott napvilágot a sorozat első kötete, stílszerűen a négy Roxforti ház színeiben és stílusában pompáznak a könyvek, ráadásul némi extra tartalom is csurran-cseppen, méghozzá mind a négyben más, az adott házzal kapcsolatos pluszinformációk formájában. Ahogy megláttam az első képeket a könyvekről, már tudtam, hogy nekem ebből kell, hiszen nagyon különleges és szép kiadásokról van szó. Egyébként létezik puhatáblás verzió is, azok értelemszerűen olcsóbbak és teljesen máshogy néznek ki kívülről, de a tartalmuk ugyanaz. Nekem a…

  • Múzsa
    Kortárs,  Szépirodalom

    JESSIE BURTON – MÚZSA

    A Múzsának annyira szép és magával ragadó a borítója, hogy valószínűleg akkor is megveszem, ha azelőtt soha az életben nem hallottam volna Jessie Burtonről. Szerencsére azonban hallottam róla, sőt olvastam is a debütáló regényét, A babaház úrnőjét, így aztán végképp nem volt kérdés, hogy a Múzsa a polcomra kerül. Arról a könyvről is szeretnék majd írni, de most maradjuk egyelőre a Múzsánál, amivel kapcsolatban kezdetben voltak kétségeim, a végére azonban szépen belopta magát a szívembe.

  • Csak egy árnyék
    Pszichotriller

    KARINE GIÉBEL – CSAK EGY ÁRNYÉK

    A Könyvmolyképző Kiadó tavaly év végén indította útjára a Kristály pöttyös könyveket, női pszichothrillereket megnevezéssel. Jelenleg két kötet található a sorozatban, a Csak egy árnyék az első volt a sorban, és mivel szeretem a borzongást, emellett érdekes volt a fülszöveg is, így nem tudtam kihagyni. Biztosan sokaknak szemet szúrt a női pszichothriller elnevezés, bevallom, nekem is. Ezért aztán utánanéztem, mert nem értettem, hogy ugyan mi a fenének kell beskatulyázni nemek szerint egy egész könyvsorozatot, és hogy vajon mitől lesz női vagy éppen nem női egy pszichothriller.

  • A szolgálólány meséje
    Disztópia

    MARGARET ATWOOD – A SZOLGÁLÓLÁNY MESÉJE

    Azt hiszem nem túlzok, ha azt mondom, a csapból is A szolgálólány meséje folyik mostanában. A könyvből készült HBO sorozat (vagy annak a híre) rengeteg emberhez eljutott, emiatt a könyv is reneszánszát éli. Margaret Atwood 1985-ben kiadott disztópiája különösen aktuális lett napjainkban, és nem is kell feltétlenül Amerikáig mennünk a példálozás miatt, gondoljunk csak arra, hogy Magyarországon milyen előszeretettel turkálnak a méhünkben, a politikusoktól kezdve egészen a kisnyugdíjas szomszédnénikig bezárólag. Női princípiumok, a feminizmus szitokszó, és teljesen természetes, hogy az utcán beszólnak, alád nyúlnak, hozzád dörgölődnek vadidegen férfiak, ha pedig ne adj isten megerőszakoltak, akkor magadra vess! Ebben az egészben egyébként az borzaszt el a leginkább, hogy leghangosabban általában a…

  • Új könyvek a polcomon
    Polc

    ÚJ KÖNYVEK A POLCOMON – JÚNIUS

    Mindig megfogadom, hogy visszaveszek egy kicsit a vásárlásból, de aztán hamar el is bukom ezt a projektet. A június egyébként is veszélyes hónap, hiszen ilyenkor van a könyvhét, amikor is rengeteg szuper újdonság érkezik. Írtam is egy kívánságlistát a friss megjelenésekből, ITT olvashatjátok el, ha még nem láttátok. Összesen hét könyvet újítottam, és mentségemre szóljon, hogy a legtöbbjük régi vágyam volt már.