Disztópia,  Könyvajánló,  Thriller

John Marrs: The One – A tökéletes pár

Erre a könyvre még pár hónappal ezelőtt figyeltem fel a NIOK csoportban, ahol mind Szabados Ági, mind a tagok nagyon dicsérték. És milyen jól tették, mert a borító és a cím alapján én sokáig abban a hitben éltem, hogy ez valami YA-típusú könyv, így nem is nagyon érdekelt (bizony, még a fülszöveget sem olvastam el).
Na, de minden jó, ha a vége jó, most már tisztában voltam vele, hogy ez valószínűleg tetszős lesz, úgyhogy várakozással vegyes izgalommal vetettem bele magam a sztoriba.

Annyi elmélyült beszélgetést folytattak már telefonon, hogy nemcsak a DNS-párját kereste fel, hanem a legjobb barátját is. Ez talán mindennél fontosabb – gondolta. Ha lecsupaszítja az ember, akkor talán csak annyi a szerelem, hogy ott vagy valakivel akkor is, amikor felkel, és akkor is, amikor lenyugszik a nap.

A The One eljátszik a gondolattal, hogy milyen lenne, ha életünk párját, az igazit, a tökéletesen passzoló másik felünket meg lehetne találni a tudomány segítségével. Egy DNSPárod nevű alkalmazás a beküldött DNS minták alapján megkeresi a párunkat és ha egyezést találnak, akkor némi pénzösszegért cserébe a rendelkezésünkre is bocsátja a másik fél kontakt infóit.
Gén-társkereső, ha úgy tetszik, azonban itt csak egyetlen esélyes van, akit lehet, hogy sosem találunk meg. Ha viszont igen, az lehet akár férfi, akár nő, fekete, fehér, ázsiai, idősebb, fiatalabb és élhet a világ másik felén is. De persze mindez nem számít: a DNS-párok olyan erős és zsigeri vonzalmat és összetartozást éreznek már az első perctől fogva, hogy sem a külsőségek, sem a körülmények nem számítanak.

4563096_5.jpgMarrs egyszerre öt főszereplővel dolgozik, és ez – mint általában az ilyen könyvek esetében – okoz némi fennakadást az elején, de amikor már megvan, hogy ki kicsoda és kivel van, onnantól fogva sodor magával. Ennek az öt embernek az élete semmiben sem kapcsolódik össze, így gyakorlatilag öt különböző történetet kapunk, amelyben csak az a közös, hogy mindannyian tudomást szereznek a DNS-párjukról. A romantikus(nak tűnő) kezdet után mindegyik páros életében felbukkannak a nem várt bonyodalmak. Nehéz egyszerre öt főszereplővel lavírozni, szerencsére Marrsnak sikerült és egyik sem nyomta el a másikat, mindegyikük bőrébe könnyű volt belebújni (na jó, egyet kivéve) és felváltva izgulni értük. Ötük közül kettőnek viszonylag „hagyományos”, mondhatni életszerűbb problémákkal kellett szembenézniük, míg hárman krimi-, illetve thrillerszerűen izgalmas eseményekbe bonyolódtak a DNS párjuknak köszönhetően. Egyébként az eleje elég laposan indul, őszintén szólva sokáig csak egy nagy kérdőjel volt a fejemben, hogy mit is akart ezzel a könyvvel a szerző, mert nem értettem, hogy ez most romantikus könyv akar lenni, vagy egy lazább sci-fi, esetleg thriller? Egyébként utóbbi felé húzok végül, de még mindig nem tudom pontosan eldönteni – mindenesetre az biztos, hogy legkevésbé sem a nyálas romantikáé a főszerep. Ellenben akadnak benne elég húzós és durva részek, úgyhogy csak óvatosan azoknak, akik nem bírják az ilyesmit.

A fejezetek viszonylag rövidek, így egy-egy szereplőnek egyszerre csak kevés cselekmény jut, és ezzel egészen addig semmi gond nincsen, amíg úgy igazán be nem indulnak a történések. Egy idő után komoly késztetést éreztem arra, hogy előreolvassak egyik- másik karakter esetében, annyira nem tudtam kivárni, hogy hová fut ki az épp csak véget ért fejezetük. Kifejezetten tetszett, hogy nem zárta le egyértelműen a végét, tehát bátran tovább lehet gondolni és tovább is fogjuk, ez tuti.

Korábban is voltak barátnői, de ő valahogy teljesen más volt, mivel már három hét is eltelt az első randevújuk óta, de még egyszer sem fantáziált arról, hogy megöli.

Kegyetlenül izgalmas könyv ez, és nagyon érdekes kérdéseket feszeget, ha egy kicsit a mélyére tekintünk. Tényleg létezik igazi? Meddig játszhat az ember istent? És vajon ha lehetne, én élnék ezzel a lehetőséggel?
Egyébként nem is olyan sci-fi ez a DNS-társkeresés dolog, nemrég volt hír, hogy Japánban most nagyot megy ez a módszer (még ha nem is ugyanaz az elv, hiszen a könyvben az egyik szereplő felfedez egy speciális gént, és ebből indul ki a DNSPárod alkalmazás) Szóval ki tudja, pár év vagy évtized múlva talán nem is lesz olyan költői ez a kérdés.

Tehát a The One közel sem YA, mint ahogyan hittem – nem is adnám túl fiatal olvasók kezébe –, hanem egy rettentően izgalmas és pörgős mix bármely korosztály számára. Van benne minden, ami egy igazán kikapcsoló olvasmányhoz kell: nem spórol a romantikával, sem a feszültséggel, néhol már-már brutális, de mégis könnyen emészthető és ami a legfontosabb: elgondolkodtató. Bírtam. 

ne_gytappancs_5.jpg

John Marrs: The One – A tökéletes pár
Eredeti cím: The One (2017)
Kiadó: Maxim
Fordító: Ipacs Tibor
Kiadás: Puhatáblás, 416 oldal
Kiadás éve: 2018
Moly

megveszem_1_-2.jpgbeleolvasok-2.jpg

ztivc4p.jpgA Netflix készít a közeljövőben 10 részes sorozatot  John Marrs: The One  című regényét alapul véve. Ismerjétek meg ezt a különleges történetet, mely akár napjainkban is játszódhatna: felfedezték azt a gént, melynek  segítségével megtalálhatod a DNS-párodat, aki a legjobban illik hozzád. De mi van, ha már van párod? És ez csak egy a millió kérdés közül, ami felmerül a sokszor sokkolóan izgalmas történetben. Tarts bloggereinkkel és nyerd meg  a Maxim Kiadó által felajánlott 3 példány egyikét a játékunk során.

Nyereményjáték

Igaz-hamis játék a DNS-ünkkel: Minden állomáson találsz egy érdekességet, amiről el kell döntened, hogy igaz vagy hamis. A nyerteseket azok közül sorsoljuk, akik minden állomáson helyes megfejtést írnak be a doboz megfelelő sorába.  A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz! Sok szerencsét!

A csimpánz és az ember genetikai állománya kb. 98%ban megegyezik. Az ember és a patkány egyezése 95%

a Rafflecopter giveaway

Állomáslista:

07.21. Sorok között
07.23. Kelly & Lupi olvas
07.26. Spirit Bliss – Sárga könyves út
07.29. A Szofisztikált Macska
09.01. Könyv és más


Fülszöveg: Meddig ​mennél el, hogy megtaláld az igazit?
Nem kell hozzá más, csak egy egyszerű DNS-teszt. Gyorsan mintát vesz az ember, és már össze is párosítják a DNS-párjával – azzal, aki genetikailag neki rendeltetett.
Ezt ígéri egy DNSPárod nevű alkalmazás. Egy évtizeddel ezelőtt egy nagyvállalat bejelentette, hogy megtalálták azt a gént, ami párosítja az embereket a lelki társunkkal. Azóta világszerte emberek milliói találták meg a DNS-párjukat. Azonban ennek a felfedezésnek  megvannak az árnyoldalai: a teszteredmények miatt számtalan párkapcsolat bomlott fel, és a feje tetejére állították a klasszikus értelemben vett románcot, randevúzást és szerelemet. Öt nagyon különböző ember kap értesítés arról, hogy megtalálták a DNS-párjukat. Mindegyikük hamarosan találkozni fog az igaz szerelmével. De nem mindenki fog „boldogan élni, amíg meg nem hal.” Mert még a lelki társaknak is vannak titkaik. És némelyik bizony sokkolóbb, mint azt bárki sejtené…
Ez a lebilincselő regény bemutatja, hogy még a legtökéletesebb felfedezéseknek is lehetnek súlyos következményei.


john-marrs.jpgA SZERZŐ
John Marrs szabadúszó újságíró, aki az utóbbi húsz évben a televíziózás, a film és a zene világának híreiből készített interjúkat és cikkeket nemzetközi újságoknak. Jelenleg Angliában él, Londonban.