• Fecsegő

    Viszlát, 2019! – Könyves évértékelés

    Újabb év telt el, döbbenet! Ahogy az is, hogy már a harmadik ilyen évbúcsúztató posztomat írom itt a blogon. Idén nagyon sokat sikerült olvasnom (magamhoz képest), ha minden igaz, akkor meglesz a 70 könyv. Wow, ennyivel lettem több ebben az évben, mert baromi közhelyes ugyan, de igaz, hogy minden könyv tesz hozzánk valamit. Még a rosszak is. Mondjuk szerencsére igazán rossz könyvvel nem találkoztam már az utóbbi években, remélem ez jövőre sem változik. Sajnos még mindig nem sikerült túl alaposan vezetni a olvasmányaimat, de az előző évekhez képest már jelentős javulást jelenthetek (hála többek között az Olvasónaplónak).

  • Ifjúsági

    Kerstin Gier: Fellegszálló

    Tényleg van abban valami, hogy akkor talál meg egy könyv, amikor a leginkább szükség van rá. A Fellegszálló közel egy éve porosodott a polcomon – elmentem mellette, nézegettem, de soha nem álltam neki, aztán most, decemberben rám tört a pánik, hogy még idén el kell olvasnom a fennmaradt recenziókat (fun fact: nem fog sikerülni), és így kezdtem neki a Fellegszállónak karácsony előtt egy héttel. Persze a teendők elsodortak, így nagyjából 50 oldalig jutottam és csak szenteste napján tudtam folytatni. De egy cseppet sem bánom, mert ennél tökéletesebb karácsonyi olvasmányt keresve sem találhattam volna, pedig vicces módon fogalmam sem volt róla, hogy a Fellegszálló karácsony idején játszódik és arról még kevésbé…

  • Romantikus

    Eoin Dempsey: Fehér rózsa

    Nem is olyan régen írtam egy másik könyv kapcsán, hogy ritkán kerül a kezembe olyan olvasmány, amely azt mutatja meg, hogy milyen volt németként megélni a háborút és hogyan hatottak a nemzetiszocialista eszmék az ottani átlagemberekre. Nos, hát Eoin Dempsey Fehér rózsája pontosan ebből az aspektusból mutatja be a második világháborút és alig háromszáz oldalban olyan izgalmas és összetett könyvet rittyentett, hogy el sem akartam hinni. A Fehér rózsa egyrészt történelmi fikció, másrészt nagyon sok benne az akció-és thriller elem, ami elég furcsa párosításnak tűnhet, de nagyon működik. Ja, és persze a szerelmi szál sem maradhatott ki. Izgalmas és feszültséggel teli, miközben teljesen hűen festi meg Németország és lakói korabeli portréját.

  • Nonfiction,  Önfejlesztő

    Meik Wiking: Az emlékteremtés művészete

    Meik Wiking a Hygge című könyvével robbant be a köztudatba, amely az egész világot megismertette a dán életérzéssel és boldogsággal, majd pedig a Lykee-vel folytatta a misszióját. Az emlékteremtés művészete a harmadik magyarul megjelent könyve, amely a címéből adódóan nem kisebb dologra vállalkozik, minthogy utánajár az emlékeknek, és a boldog pillanatok mind teljesebb megőrzésének titkába is beavat bennünket. Én egyik könyvét sem olvastam eddig, úgyhogy kíváncsian vetettem bele magam ebbe a gyönyörűséges kiadványba.

  • Krimi

    Anders de la Motte: Pokoli tél

    Igazság szerint nem nagyon terveztem ezt a könyvet elolvasni, mert egyáltalán nem fogott meg a fülszövege és a borító sem, Anders de la Motte neve pedig  egyáltalán nem mondott semmit – még úgy sem, hogy ez már a harmadikként megjelenő regénye a General Press kiadónál. Végül a turné kedvéért bevállaltam és megint bebizonyosodott, hogy nem szabad elsőre ítélni, ugyanis nagyon kellemes csalódás volt a Pokoli tél, úgy is mondhatnám, hogy az egyik legjobb krimi volt, ami idén a kezembe került.

  • Kortárs,  Szépirodalom

    Donna Tartt: A kis barát

    Kevés írót övez olyan kultusz, mint Donna Tarttot. Hogy mindezt mivel érdemelte ki, arról eddig fogalmam sem volt – annak ellenére, hogy a három nagyregénye közül az első már jó ideje vár a sorára a polcomon. Az amerikai írónak eddig még csak két könyve volt elérhető magyar nyelven – A titkos történet, amelyet kultregényként tartanak számon és Az Aranypinty, amit a közelmúltban filmesítettek meg, nem mellékesen pedig elnyerte a Pulitzer-díjat 2014-ben. A kis barát, amely kronológiailag a kettő között íródott, nemrég jelent meg magyarul, engem pedig teljesen megvett a fülszövege meg ez a sötét, baljós borító. Így alakult, hogy végül nem a két éve olvasásra váró A titkos történet lett…

  • Tényirodalom

    Sarah Rose: Legendás lányok

    Észrevettétek már, hogy milyen kevés világháborús regény szól a nők szerepéről? Vagy éppen milyen kevés könyvben helyeznek olyan nőket a középpontba, akik a hátország biztosításán és az ápoláson kívül egyéb, veszélyesebb dolgot is cselekedtek a háború idején? Nekem feltűnt, ezért is örültem nagyon, amikor hírét vettem a Legendás lányok megjelenésének. A háborút ugyanis nem csak a férfiak vívták a harctéren, hanem nagyon sok nő is szerepet vállalt a második világháború alatt. Hogy milyen szerepet, arról nagyon jó képet fest az amerikai oknyomozó újságíró Sarah Rose könyve, aki beleásta magát a korabeli dokumentumokba, így rittyentve nekünk egy nagyon alapos és izgalmat sem nélkülöző dokumentumregényt a II. világháború alatt, a normandiai partraszállás…

  • Tényirodalom

    Szécsi Noémi: Lányok és asszonyok aranykönyve

    Sosem volt egyszerű nőnek lenni – ma sem az –, de mindenképpen érdemes belelátni, hogy milyen problémákkal, kihívásokkal küzdöttek a korábbi korok lányai és asszonyai, és milyen normáknak kellett megfelelniük ahhoz, hogy ne vegye őket szájára a többség – vagy rosszabb esetben ne vesse ki őket a társadalom.

  • Kortárs

    Edward Carey: Kicsi

    Hogyan lesz egy aprócska, ágrólszakadt svájci árvából a francia forradalom túlélője és a világ egyik leghíresebb múzeumának alapítója? Edward Carey bámulatos illusztrációkkal és mesébe hajló cselekménnyel fűszerezett regényében erre a kérdésre keresi a választ. Madame Tussaud nevét mindenki ismeri – még az is, aki sosem járt a híres viaszmúzeumok egyikében, az alapító életútja azonban már nem ennyire közismert. Carey – aki fiatalkorában dolgozott a viaszmúzeumok egyikében – meglátta az Anne Marie Grosholtz törénetében rejtőző potenciált és hosszas kutatómunka után megírta ennek az aprócska asszonynak a kalandos történetét.

  • Fantasy,  Ifjúsági

    Jennifer Donnelly: Stepsister – Egy sötét mese

    A mesék mindig csak a jókról szólnak. Arról sosem esik szó, hogy mi történik a gonosz szereplőkkel, miután a jók elnyerték végső jutalmukat. Vagy, hogy miért lesz egyáltalán valakiből gonosz. Persze, a mesékbe kellenek a rosszak, hiszen nélkülük mi értelme is lenne az egésznek, de mindig zavart, hogy nem tudtunk meg semmit az igazi motivációikról. Jennifer Donnelly is valahogy így érezhette, így aztán fogta magát és megírta a Hamupipőke folytatását – az egyik mostohanővérre koncentrálva. Hiszen amikor a herceg végre megtalálja Ellát, a nővérek ott maradnak levágott sarokkal és lábujjakkal, megszégyenülve, megvetve. Vajon mi történt velük azután, hogy a cselédsorsban tartott testvérük királynő lett?