• Fecsegő

    Viszlát, 2020! – Könyves évértékelés

    Őrült egy év volt ez, és nem a jó értelemben. Emlékszem, mennyire vártam a januárt. Tele voltam tervekkel, célokkal és álmokkal, aztán a nagyját eltörölte a valóság. Mégsem panaszkodom, mert hála az égnek, sikerült viszonylag szerencsésen átvészelni 2020-at, és a szeretteimért meg úgy a világért való aggódást leszámítva viszonylag stabil lelkiállapotot sikerült kialakítanom, amit nem kevés részben köszönhetek a könyveknek (és Taylor Swift folklore albumának). Az olvasás tényleg egyfajta menedékként szolgált, ez meg is látszik az idei statisztikámon, mert sosem sikerült még ennyit olvasnom egy év alatt – az igazsághoz tartozik az is, hogy az első hullám kezdetén képtelen voltam lekötni magam bármivel azon kívül, hogy a híreket pörgettem, mint…

  • Fecsegő

    Viszlát, 2019! – Könyves évértékelés

    Újabb év telt el, döbbenet! Ahogy az is, hogy már a harmadik ilyen évbúcsúztató posztomat írom itt a blogon. Idén nagyon sokat sikerült olvasnom (magamhoz képest), ha minden igaz, akkor meglesz a 70 könyv. Wow, ennyivel lettem több ebben az évben, mert baromi közhelyes ugyan, de igaz, hogy minden könyv tesz hozzánk valamit. Még a rosszak is. Mondjuk szerencsére igazán rossz könyvvel nem találkoztam már az utóbbi években, remélem ez jövőre sem változik. Sajnos még mindig nem sikerült túl alaposan vezetni a olvasmányaimat, de az előző évekhez képest már jelentős javulást jelenthetek (hála többek között az Olvasónaplónak).

  • Fecsegő

    VISZLÁT 2017! – KÖNYVES ÉVÉRTÉKELÉS

    Szerettem volna valamiféle évértékelőt írni így 2017 utolsó napjaiban, és mi más is lehetne a vezérfonal, mint a könyvek? Egy kis évértékelés, pozitív és negatív könyvélmények, jövőbeli tervek.