Fantasy

  • Hétköznapi szörnyetegek
    Fantasy

    J. M. Miro: Hétköznapi szörnyetegek

    A fantasyt ugyan nem nevezném a kedvenc műfajomnak, nem is olvasok túl sokat belőle, de pont ezért esik jól, amikor a kezembe akad egy-egy jól sikerült darab. A Hétköznapi szörnyetegek azonnal felkeltette az érdeklődésemet (szuper a borító is, de főleg a fülszöveg hívogatott), mert amikor a viktoriánus korszak díszletei keverednek dark fantasy és horror elemekkel, abból nem sülhet ki rossz. A J. M. Miro a kanadai Steven Price álneve, aki költőként és íróként is ismert, egyébként pedig a szintén író Esi Edugyan élettársa. Közel sem kezdő tehát, ami érezhető is szinte az első bekezdéstől. A 600 oldalas monstrum szépen lassan építkezik, hagyja, hogy az olvasó megtalálja a helyét a történetben,…

  • Sárkányhant
    Fantasy,  Könyvajánló

    Szép Zsolt: Sárkányhant

    Visszatekintve a tavalyi évemre, olvasás szempontjából több érdekes dolgot is leszűrhetek, de most csak egyet emelnék ki: kiábrándultam a fantasy műfajából. Keveset is olvastam, és azok sem kötöttek le úgy, ahogy kellene, így számos kötetet félbehagytam, mert untam. Remélem, ez csak átmeneti állapot.Ezt most azért írom le, hogy kiemelhessek a tavalyi olvasmányaim közül egyet, amire mindez szerencsére nem volt érvényes. Minden fenti ellenére pillanatok alatt magába szippantott és elvarázsolt. Ez a könyv pedig nem más, mint a Sárkányhant, a Kárpát Walzer folytatása. A Kárpát Walzer volt a 2019-es évem egyik kedvenc kötete, úgyhogy borzasztóan vártam már a folytatást, ami tavaly nyáron jelent meg végül. Az író, Szép Zsolt láthatóan figyelembe…

  • ninth-house
    Fantasy,  Könyvajánló

    Leigh Bardugo: Ninth ​House – A kilencedik ház

    Leigh Bardugoval nem kezdődött jól a kapcsolatom, a Six of Crows sajnos nem jött be annyira, mint az olvasók többségének, így az első résszel el is engedtem a sorozatot meg a Grisaverzumot is. Aztán amikor jött hír, hogy megjelenik magyarul a szerző felnőtt fantasyje, a Ninth House – amit egyébként 2019-ben a legjobb fantasynek szavaztak meg Goodreadsen –, úgy éreztem, hogy muszáj még egy esélyt adnom neki, hiszen valami miatt mégiscsak rajong érte a fél világ. Fülszöveg és mindenféle előismeret nélkül ugrottam bele a sztoriba, egyedül azt tudtam, hogy A kilencedik ház egy új duológia első kötete – ezen túl semmit. Megküzdöttünk az elején. A történet mindenféle bevezetés nélkül kezdődik…

  • Addie LaRue láthatatlan élete
    Fantasy,  Könyvajánló

    V. E. Schwab: Addie LaRue láthatatlan élete

    V. E. Schwab könyveit már évek óta kerülgetem, de sosem került rá sor, pedig az Egy sötétebb mágia sokszor csábított már. Aztán jött Addie LaRue, ami már a megjelenésétől fogva elképesztően pozitív kritikákat kapott, a szerző legjobb könyvének kiáltották ki és alig két hónappal a magyar megjelenés után már az utánnyomás készül. A fülszöveg alapján pontosan olyan könyvnek tűnt, amit szeretni fogok, és igen, nekem is valamiért a Adeline csodálatos élete című film ugrott be róla, mint sokan másoknak. Arra számítottam a fül alapján, hogy valami nagyon hasonló lesz. Azt el kell mondanom, hogy az utóbbi időben észrevettem, hogy a fantasy kötetek már nem tudnak annyira lekötni, mint régen, így…

  • Visszaverődések viharában
    Fantasy,  Ifjúsági,  Könyvajánló

    Christelle Dabos: Visszaverődések viharában (A tükörjáró 4.)

    Hát ez is eljött. Mindig szomorú vagyok, amikor végére érünk egy sorozatnak és az utolsó kötet kerül sorra. Már a harmadik évemet zárom/kezdem Dabos sorozatával és bevallom, hiányozni fog Ophélie és Thorn kettőse, meg a szilánkokon átívelő elképesztően kalandos nyomozásuk. A Visszaverődések viharában ott folytatódik, ahol az előző kötet véget ért, a csúnya függővég után. A helyszín még mindig Bábel, ahol már nyoma sincs annak a látszólag idilli, kozmopolita légkörnek, amit megismertünk az előző könyvben. A szilánkokat érintő aprózódások Bábelt sem kímélik, így a vezetők kitoloncolják azokat, akik nem tősgyökeres bábeliek. Ophélie és Thorn továbbra is a Másik utáni nyomozással van elfoglalva, akihez minden nyom az elhajlásgondozóba vezet. Thorn hivatalos…

  • Piranesi
    Fantasy,  Könyvajánló

    Susanna Clarke: Piranesi

    Susanna Clarke neve fogalom a fantasy irodalom világában, hiszen első regénye, a Hollókirály egyből a csúcsra repítette. Megosztó könyv volt, de abban mindenki egyetértett, hogy rendkívül különleges. Én magam is beszereztem már, de első körben mégis a legújabb, Piranesi címre hallgató kisregényére voltam kíváncsi, amit kis túlzással az egész világ remegve várt, Clarke ugyanis egy betegség miatt hosszú évek óta először jelentetett meg új regényt. És hogy milyen lett a rajongásig dicsért Piranesi? Rendkívül különleges és zavarba ejtően furcsa. Az első oldaltól kezdve olyan, mintha egy álomban járnánk. Mint minden álom, ez is elnagyolt, szürreális és mégis igazi. A Ház egy végtelen számú csarnokot felölelő labirintus-szerű építmény, aminek alsó részét…

  • lovecraft földjén
    Fantasy,  Könyvajánló

    Matt Ruff: Lovecraft földjén

    Idén nagyot ment az HBO-n a Lovecraft földjén című sorozat, ami Matt Ruff azonos című regényéből készült, és a sorozatot ugyan nem láttam, de a rettenetesen vegyes kritikák hozzám is eljutottak, így a könyv egyre inkább elkezdte piszkálni a csőröm. H.P. Lovecraft műveiben nem mélyedtem még el – egy-két novellát olvastam tőle mindössze, úgyhogy nem igazán jelenthetem ki, egy behatóan ismerem a munkásságát, de nagyjából van sejtésem róla, milyen is az, amikor valamire azt mondják, hogy olyan lovecrafti. Érdekes módon annak idején egy másik könyv – a Horzsolások – kapcsán emlegetve ismertem meg a nevét és annak hatására olvastam el tőle néhány írást – a hangulatuk azóta is nagyon mélyen…

  • Disztópia,  Fantasy,  Weird Fiction

    Carmen Maria Machado: A női test és más összetevők

    A női test és más összetevőkre már a beharangozó pillanatában felfigyeltem. A kubai származású amerikai szerző debütáló novelláskötete külföldön nagy visszhangot kapott, jelölték egy halom díjra, amiből nem egyet el is nyert, emellett igazi irodalmi szenzációként emlegetik a kritikák.

  • Fantasy

    Leigh Bardugo: Six of Crows

    Az a baj a nagyon körülrajongott könyvekkel, hogy az ember lánya már eleve óriási elvárásokkal kezd neki, aztán amikor nem hozza a könyv az elvártat, akkor csalódás lesz belőle – annak ellenére is, hogy egyébként jó könyvről beszélünk. Így jártam most én a Six of Crows kapcsán, amit tényleg mindenki rajongva szeret és amit az egyik kedves barátom is hónapok óta tukmál rám, hogy olvassam már el, mert ő már minimum háromszor oda-vissza túl van rajta és imádja. 

  • Fantasy,  Ifjúsági

    Christelle Dabos: Bábel emlékezete

    Ha az ember nekiáll sorozatokat olvasni, abban a létező legrosszabb dolog a várakozás. Várakozás a következő részre, amely sosem érkezik időben –ami nagyjából a most azonnal lenne. A Tükörjáró sorozat harmadik részére egy évet kellett várni, és nem azt akarom mondani, hogy türelmetlen voltam, de novemberben már naponta nézegettem, hogy megjelent-e már. Az első két rész értékelésénél már eleget ömlengtem arról, hogy mennyire szeretem a könyvben megteremtett világot, a karakterek setesutaságát, a sok intrikát és kalandot, amit a történetek rejtenek, úgyhogy nem csoda, hogy hónapok óta csak egy dolog jár az eszembe: hogy mikor folytathatom végre Ophélie és Thorn történetét.