• A terapeuta
    Könyvajánló,  Krimi,  Thriller

    Helene Flood: A terapeuta

    Helene Flood a neve ellenére nem angolszász, hanem norvég szerző,  ez pedig az első regénye. Kár lenne tagadni, hogy a borító vett rá az olvasásra, A terapeuta magyar kiadása ugyanis olyan szuggesztív és hátborzongató külsőt kapott, hogy egyetlen valamirevaló krimi/thriller rajongó sem tudna neki nemet mondani. Mindezt tetézte az ígéretes fülszöveg és a cím. Szóval nagyon egyben volt első blikkre.  A főszereplő Sara Oslo Rózsadombján él férjével, az építész Sigurddal. A fiatal házaspár a férfi nagyapja után örökölte a szebb napokat látott otthonukat, amit saját kézzel készülnek felújítani, de a munkálatok nagyon lassan haladnak, így gyakorlatilag egy építési terület kellős közepén élnek hosszú hónapok óta. Sara terapeutaként saját praxist vezet,…

  • Kegyetlen tavasz
    Könyvajánló,  Krimi

    Anders de la Motte: Kegyetlen tavasz

    Anders de la Motte tavaly már megvett magának a Pokoli téllel, nem is volt kérdés, hogy szeretném elolvasni a frissen megjelent – egyúttal az évszakos krimisorozatot lezáró – Kegyetlen tavasz című könyvét is. Egyelőre a sorozat első két része még nem került sorra nálam, de mivel nem összefüggő történetekről beszélünk, ez egyáltalán nem gond. Thea orvos, aki férjével annak szülőfalujában készül éppen éttermet nyitni a régi kastély épületében. A kis falu eseménytelen életében nagy hír az új doktornő és férje érkezése, de a belterjes hely látszólagos nyugodtsága mögött sötét titkok lapulnak. Közeledik a helyiek tavaszköszöntő ünnepe, a Walpurgis-éj, amikor egy ijesztő, ágakból eszkábált bábut, a Zöld Embert vetik máglyára. Thea…

  • Csillagfényes utazás
    Könyvajánló,  Kortárs

    Virginie Grimaldi: Csillagfényes utazás

    Vannak olyan könyvek, amelyekben nem sok minden történik, mégis képesek a humorukkal, az érzelmekkel és a szereplőkkel elragadni a szívünket. Tulajdonképpen a Csillagfényes utazás is egy ilyen könyv, hiszen az utazást leszámítva nem igazán a cselekményen van a hangsúly, hanem a karaktereken és a közöttük lévő kapcsolaton.  Anna két kamasz lányt nevel egyedül, a tizenhét éves Chloét és a tizenkét éves Lilyt, akikkel a folyamatos munka miatt alig tölt időt. A végrehajtó az ajtóban, a lányokkal gond van az iskolában és erre fel még közel a negyvenhez elveszíti az állását is, ami eddig is csak a vegetálás fenntartására elég megélhetést biztosított. Mit tesz ilyenkor egy felelősségteljes, felnőtt nő és anya?…

  • Boszorkányvadász
    Könyvajánló,  Krimi

    Max Seeck: Boszorkányvadász

    Számomra is érthetetlen módon ritkán olvasok skandináv krimiket, pedig amihez eddig szerencsém volt, azt mindig nagyon szerettem. Ezúttal sem kifejezetten a skandinávsága győzött meg a Boszorkányvadász című könyvnek, sokkal inkább a boszorkányos téma ragadott magával – nagyon szeretek ezzel kapcsolatban olvasni, legyen szó bármilyen műfajról. Max Seeck egy fiatal finn író, aki ezzel a regényével a nemzetközi piacon is nagy sikereket könyvelhet el. Bárhogy gondolkodom, szerintem még nem olvastam finn szerzőtől, szóval nagyon nagy várakozással ütöttem fel a könyvet, ami egyébként egy zseniális alapkoncepcióra épül.  Roger Koponen világszerte ismert író, akinek a világhírt egy thriller sorozat megírása hozta el. Amikor feleségét holtan találják, és a rendőrség felfedezi, hogy az elkövetés…

  • Krimi

    Anders de la Motte: Pokoli tél

    Igazság szerint nem nagyon terveztem ezt a könyvet elolvasni, mert egyáltalán nem fogott meg a fülszövege és a borító sem, Anders de la Motte neve pedig  egyáltalán nem mondott semmit – még úgy sem, hogy ez már a harmadikként megjelenő regénye a General Press kiadónál. Végül a turné kedvéért bevállaltam és megint bebizonyosodott, hogy nem szabad elsőre ítélni, ugyanis nagyon kellemes csalódás volt a Pokoli tél, úgy is mondhatnám, hogy az egyik legjobb krimi volt, ami idén a kezembe került.

  • Könyvajánló,  Weird Fiction

    Karin Tidbeck: Rénszarvas-hegy és más történetek a peremlétről

    A svéd Karin Tidbeck neve nem ismeretlen a magyar olvasók előtt, hiszen az Amatka című regénye elég jó kritikákat kapott annak idején. Nálam az a könyv egyelőre még kimaradt, de ez a tény nem tartott vissza attól, hogy lecsapjak a frissen megjelent novelláskötetére, amelynek borítójától minden alkalommal frászt kapok, pedig gyönyörű.