• Uncategorized

    J. D. Barker – A negyedik majom

    Ez volt az a könyv, aminek elolvastam a fülszövegét, és a következő pillanatban már nyomtam is az előrendelés gombra. Ritkán veszek ennyire hirtelen felindulásból könyvet, de mentségemre szóljon, hogy eddig még sosem bántam meg, ha így cselekedtem. A negyedik majom nagyon kecsegtetőnek tűnt, az pedig csak hab volt a tortán, hogy többek között a Hetedikhez hasonlítják a stílusát. (A Hetedik volt az egyik első film, aminek lesújtva és földig érő állal néztem végig anno a stáblistáját és ami Agatha Christie művei mellett nagy valószínűséggel megalapozta a krimi és thriller iránti szerelmemet).

  • Uncategorized

    Elena Ferrante – Az új név története

    Nagyon vártam már, hogy folytathassan a Briliáns barátnőmből megismert lányok történetét, ennek ellenére sokáig nem vettem kezembe a kötetet, csak messziről szemeztem vele a polcon. Bevallom, egy kicsit féltem attól, hogy az első könyv után nem fog annyira elragadni a történet, mint ahogyan a tetralógia első része tette pár hónappal ezelőtt. Most, hetekkel az olvasás után már látom mekkorát tévedtem, és most már tudom, hogy Ferrante még az előző kötetet is felülmúlta. 

  • Uncategorized

    Book a Sloth Club – Mit rejtett az áprilisi angol doboz?

    Kicsit szomorú vagyok, mert ez az utolsó BASC dobozom, amit a rep search keretein belül kaptam és meg kell mondanom, hogy nagyon izgalmas volt minden hónapban várni a futárt az aktuális meglepetéssel. Ráadásul ez a doboz annyira tökéletes lett, hogy én magam sem tudtam volna jobban összeválogatni és ezt most teljesen komolyan mondom. Az utóbbi két dobozban mindig volt egy-két olyan elem, ami nem volt a szívem csücske, de ebben mindent imádok. Hónapról hónapra látszik a fejlődés a Book a Sloth Club csapatán és nem tudom, hogy ehhez hozzájárult-e a gombamód szaporodó konkurencia, de mindenesetre ha így folytatják, nem kell majd aggódniuk emiatt.

  • Uncategorized

    Marceline Loridan-Ivens – És ​te nem jöttél vissza

    Van az a már-már közhellyé silányult bölcsesség,  hogy az idő minden sebet begyógyít. Nos, Marceline Loridan-Ivens példája mutatja, hogy vannak olyan tátongóan mély sebek, amelyekre még az idő sem jelent megoldást. A közel 90 éves asszony egy apjának írt hosszú levélben próbálja feldolgozni a feldolgozhatatlant és egyben felmenteni magát az inkább vélt, mint valós “bűnei” alól.