Könyvajánló,  Weird Fiction

Karin Tidbeck: Rénszarvas-hegy és más történetek a peremlétről

A svéd Karin Tidbeck neve nem ismeretlen a magyar olvasók előtt, hiszen az Amatka című regénye elég jó kritikákat kapott annak idején. Nálam az a könyv egyelőre még kimaradt, de ez a tény nem tartott vissza attól, hogy lecsapjak a frissen megjelent novelláskötetére, amelynek borítójától minden alkalommal frászt kapok, pedig gyönyörű.

Hiába szeretem a novellákat, valahogy mindig háttérbe szorulnak a regényekkel szemben, úgyhogy a Rénszarvas-hegy pont kapóra jött, hogy egy kicsit elmerüljek ebben a műfajban is. A tervem az volt, hogy minden este, már lefekvéskor olvasok egyet a novellák közül, és mondhatom, hogy szuper ötlet volt. Egyrészt pont elegendő ez a hossz ahhoz, hogy elálmosodjak, másrészt a Rénszarvas-hegy novellái kiválóan megadták a hangulatot az esti alváshoz. Nem is ajánlanám egyébként, hogy egyszerre daráljátok le az egész könyvet (meg lehetne tenni, hiszen olvastatja magát), mert annyira érdekes és elgondolkodtató mindegyik novella, hogy tényleg kell egy kis idő, amíg az emberben lecsapódik és feldolgozódik egy-egy történet. És van is mit feldolgozni, azóta folyamatosan eszembe jut egy-egy részlet vagy érzés, szóval sokkal több van a Rénszarvas-hegyben, mint az elsőre tűnik.

Ebben a kis könyvben több, mint tíz év alkotómunkájának gyümölcsét válogatták össze, így a tizenhárom novella igencsak változatos mind műfajilag, mind minőségileg. Persze utóbbit ne vegyétek véresen komolyan, csak vannak naaaaagyon jó és kevésbé jó alkotások is benne, de nyilván ez is szubjektív – például a többiek posztját olvasva szinte egyikük sem emelte ki az én kedvenceimet, de megemlítettek olyanokat, amik nekem kevésbé lettek a szívem csücskei. Pont ez a jó ebben a kötetben, hogy mindenki mást talál benne és mindenkit másképp szólít meg.

lrm_export_355122911130187_20190813_224701040.jpeg

Engem például a hangulata fogott meg leginkább; ha van valami igazán közös ezekben az írásokban, az a tipikus északisága: a borús, baljós, szürke atmoszféra, amitől szíved szerint menekülnél, de ennek ellenére mégis hihetetlenül vonz magához.
Na meg persze a bizarr témaválasztások sem elhanyagolhatóak, igazából ebben a könyvben minden furcsaság normális és elfogadható, legyen szó egy léghajóhoz fűződő szerelemről, vagy egy virágrajongó kicsiny teremtményéről. Imádtam, ahogy Tidbeck beleszőtte az északi hidelemvilág elemeit is a történetbe, az egyik kedvencemnél (Pyret) például csak a második oldalon esett le, hogy ez csak fikció, nem a szerző saját kis sztorizása, hogy aztán a végén egy komoly gondolkodnivalót lökjön az olvasó elé. Aztán ott van a címadó Rénszarvas-hegy című novella, amelyben a hegy gyomrában élő emberszerű lények és egy átlagosnak tűnő család közötti kapcsolatot boncolgatunk, vagy éppen a Törpemálnalekvár, ami egy konzervdobozban menstruációs vérből, sóból, vízből és répából fogant lény történetét meséli el. A novellák amellett, hogy rendhagyóak, néhol gyomorfogatóak is, például az utolsó kettő (Matrónák, Dzsagannát) kifejezetten undi tud lenni. Félelmetesnek egyébként nem mondanám egyik írást sem, tehát ha valakit ez tart vissza, akkor felesleges aggódni. Ellenben bizarr, furcsa és igencsak magával ragadó történetek ezek, talán egy-két kivétel volt, ami nem ütötte meg az ingerküszöbömet. Köze ugyan semmi az ég világon nincs hozzá, de folyton az Alkonyzóna című sorozatot (a régit, nem az újat) jutatta eszemben, az volt hasonló hatással rám annak idején a furcsa és kellemesen hátborzongató epizódjaival.

Van itt minden, ami szem szájnak ingere: mitológia, skandináv folklór, steampunk, weird fantasy, sci-fi és ezek különböző keverékei, tehát gyakorlatilag mindenki találhat valami ínyére valót a tizenhárom írás közül. A lényeg, hogy valahogy az északiságnak nagyon jól áll ez a weird-téma, ahogy Tilbeck is írja az utószavában, a skandináv kultúrában rengeteg népmese és sok más történet úgy ábrázolja a valóságot, mint egy vékony borítást, ami mögött furcsa lények mozognak. Ez pedig a szintén északi népekre jellemző melankóliával vegyítve csodás alapanyag ehhez a zsánerhez.

Engem Tidbeck teljesen megvett ezekkel az írásokkal, úgyhogy tuti, hogy az Amatka is sorra fog kerülni, mert minden egyes novellán érződik, hogy remek íróval van dolgunk, még akkor is, ha nem mindegyik volt rám óriási hatással. Érdemes fellapozni, akár egy kicsit elhagyni a komfortzónát is cserébe, mert az atmoszférája leírhatatlanul magával ragadó.

Aztán ott van a melankólia.
A közkedvelt svéd szó, a vemod nagyon nehezen lefordítható, de képzeljünk el egyfajta sóvárgó vágyat valami után, ami már véget ért, vagy egyfajta csendes vágyakozást valami más iránt. Ahogy egy barátom mondta, „a könnyeinken át mosolygunk”.
Ez a kultúránk nagy részén átsejlik, egy mélabús Bergman testvér egy Volvo hátsó ülésén, a naplementében sóhajtozva. 

o_ttappancs-2_4.jpg

Karin Tidbeck: Rénszarvas-hegy és más történetek a peremlétről
Eredeti cím: Jagannath
Kiadó: Agave
Fordítók: Ballai Mária, Benkő Ferenc, Bosnyák Edit, Farkas Veronika, Juhász Viktor, Molnár Berta Eleonóra
Kiadás: Puhatáblás, 176 oldal
Kiadás éve: 2019
Moly

megveszem_1_-2.jpg

beleolvasok-2.jpg

67720285_2393403994029886_1014996266347659264_n.jpg

Karin Tidbeck neve szerencsére már nem ismeretlen a magyar olvasóközönség előtt, Amatka című regénye után ezúttal novelláinak borongós, misztikus világába pillanthatunk bele. Az Agave Könyvek jóvoltából megjelenő Rénszarvas-hegy ​és más történetek a peremlétről című kötet szürreális, nyugtalanító, ugyanakkor végtelenül izgalmas vidékekre és szereplők közé kalauzol minket, ahol lubickolhatunk az urban fantasy, horror, steampunk és weird stílusjegyekben. Tartsatok négy bloggerünkkel az öt állomásból álló turnén, és nyerjétek meg a Kiadó által felajánlott példányt!

Nyereményjáték

Csak hogy a műfaj keretein belül maradjunk, aktuális nyereményjátékunkon olyan novelláskötetek után nyomozunk, melyeket szintén jó szívvel ajánlunk olvasásra. Minden állomáson találtok 3 novellacímet, amik alapján ki kell derítenetek, mely kötetekről van szó, és azok szerzőjét és címét beírni a rafflecopter doboz megfelelő helyére. 

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Bőrkabát; Szépségek és szörnyetegek; Színes tangák

a Rafflecopter giveaway

Állomáslista

08.07. Könyv és más
08.09. Nem félünk a könyvektől!
08.11. Spirit Bliss Sárga könyves út
08.13. A Szofisztikált Macska
08.15. Nem félünk a könyvektől! (EXTRA)


Fülszöveg: Egy díjnyertes novelláskötet Svédország legismertebb SFF szerzőjétől, aki méltó örököse Borges, Le Guin és Lovecraft munkásságának.Egy gyermek egy konzervdobozba születik. Egy telefonközpontos a pokolban találja magát. Három nő valahol az időn túl lebeg. Meseszerű lények kísértenek csendes kis falvakat. Karin Tidbeck, a svéd szerző szürreális világaiban minden lehetséges. A kötetben található történetek nemcsak a hazájában, hanem világszerte meghódították a szépirodalmi sci-fi, a spekulatív fikció és az alternatív fantasy olvasóit, és olyan nagy írókat tudhatnak a rajongóiknak, mint Ann és Jeff VanderMeer, China Miéville vagy a néhai Ursula K. Le Guin.