-
Susanna Clarke: Piranesi
Susanna Clarke neve fogalom a fantasy irodalom világában, hiszen első regénye, a Hollókirály egyből a csúcsra repítette. Megosztó könyv volt, de abban mindenki egyetértett, hogy rendkívül különleges. Én magam is beszereztem már, de első körben mégis a legújabb, Piranesi címre hallgató kisregényére voltam kíváncsi, amit kis túlzással az egész világ remegve várt, Clarke ugyanis egy betegség miatt hosszú évek óta először jelentetett meg új regényt. És hogy milyen lett a rajongásig dicsért Piranesi? Rendkívül különleges és zavarba ejtően furcsa. Az első oldaltól kezdve olyan, mintha egy álomban járnánk. Mint minden álom, ez is elnagyolt, szürreális és mégis igazi. A Ház egy végtelen számú csarnokot felölelő labirintus-szerű építmény, aminek alsó részét…
-
Harlan Coben: Az erdő
Harlan Cobent névről ismertem már, de soha nem olvastam még tőle semmit – azt tudtam, hogy termékeny szerző a krimi műfaján belül, de ennyi. Valószínűleg ez így is maradt volna, ha az HBO nem csinál sorozatot Az erdő című regényéből, és ennek apropóján nem adja ki a Jaffa Kiadó új köntösben ezt a kis túlzással műfaji klasszikusnak számító és megdöbbentően jó értékeléseket kapott (molyon 319 csillagozás mellett 91%) könyvet. Tudjátok, mi a legrosszabb abban, hogy elmúltak a húszas éveim? Hogy képtelen vagyok sokáig fennmaradni. Ha jön az alvásidő, eldőlök, mint egy krumpliszsák. Régen képes voltam hajnalig olvasni, de manapság… Nincs az a könyv, amiért én hajnali fél kettőig fent legyek.…
-
Matt Ruff: Lovecraft földjén
Idén nagyot ment az HBO-n a Lovecraft földjén című sorozat, ami Matt Ruff azonos című regényéből készült, és a sorozatot ugyan nem láttam, de a rettenetesen vegyes kritikák hozzám is eljutottak, így a könyv egyre inkább elkezdte piszkálni a csőröm. H.P. Lovecraft műveiben nem mélyedtem még el – egy-két novellát olvastam tőle mindössze, úgyhogy nem igazán jelenthetem ki, egy behatóan ismerem a munkásságát, de nagyjából van sejtésem róla, milyen is az, amikor valamire azt mondják, hogy olyan lovecrafti. Érdekes módon annak idején egy másik könyv – a Horzsolások – kapcsán emlegetve ismertem meg a nevét és annak hatására olvastam el tőle néhány írást – a hangulatuk azóta is nagyon mélyen…
-
Summer Rayne Oakes: Barátom, a filodendron
Summer Rayne Oakes neve is ismerős lehet, ha kerestetek már rá YouTube-on bármire a növénytartással kapcsolatban, ugyanis Summer csatornája, a Plant One On Me az egyik legnépszerűbb a témában. Csodálatos kis dzsungelt varázsolt a brooklyni lakásából, ahol egymás hegyén-hátán tobzódnak a fajok, emellett online kurzusokat is indít és növényekkel kapcsolatos blogja is van. Egy igazi influencer a témában, a szó legpozitívabb értelmében. A Barátom, a filodendron az első könyve a témában és bár elsőre egy növénygondozási kézikönyvet várnánk, ez a kis könyvecske teljesen más úton indul el. Tudom, hogy mindenki a saját kis buborékát teremti meg a social mediában, de biztosan többeteknek feltűnt, hogy mennyire divatos lett az utóbbi években…
-
Maddie Dawson: Szerelmi varázslás kezdőknek
Szerelmi varázslás kezdőknek I. Elmondom, hogy volt. Megláttam a borítót, instant szerelem. Elolvastam az akkor még csak angolul létező fülszöveget, és voltak benne olyan kulcsszavak, mint újrakezdés, új emberek, bolondos nagynéni és akkor már biztosan tudtam, hogy nekem ez kell. Nagyjából így találkoztam a Szerelmi varázslás kezdőknek című regénnyel. Hiszek benne, hogy bizonyos könyvek csak akkor találnak meg, amikor szükségünk van rá, így történhetett, hogy hónapokig pihent a laptopom asztalán egy olvasni feliratú mappában, mire pár nappal ezelőtt, a sürgető határidő miatt „elővettem”. És bumm, Blix betalált. Keményen. Tudom, hogy képtelenség objektíven írni egy könyvről, így nem is próbálkozom vele, de ezúttal igyekszem félretenni, hogy engem mennyire zsigerien megérintett és reálisan…
-
Ernest Hemingway: Búcsú a fegyverektől
Az öreg halász és a tenger, Akiért a harang szól és Búcsú a fegyverektől – három cím, amit nagyjából mindenki fel tud sorolni, ha Ernest Hemingwayről van szó. Nem túlzás azt állítani, hogy a huszadik század egyik legnagyobb hatású írójáról beszélünk, aki szikár, minimalista prózájával számtalan olvasónak lett kedvence. Itthon évekig alig lehetett hozzájutni a műveihez – nagyszülők polcain, antikváriumokban vagy könyvszekéren kellett keresgélni – de szerencsére a 21. Század Kiadó úgy döntött, hogy felkarolja az életművet, így kapott idén csodás új kiadást Az öreg halász és a tenger, illetve a mai poszt főszereplője is.
-
Ta-Nehisi Coates: A korsótáncos
De a szabadság, a valódi szabadság, az is egy uraság. A könyvesboltban talált meg először A korsótáncos, a témája miatt fel is tettem a képzeletbeli kívánságlistámra, aztán jó sokáig ott is csücsült. Még mindig ott lenne, ha nem kezdtem volna el nézni az Oprah’s Book Club első adását, amelyben hogy hogy nem, pont Ta-Nehisi Coates volt a vendég. Nehéz egy órán keresztül egyetlen könyvről beszélni, de nekik kettejüknek olyan jól sikerült, hogy azonnal meg is rendeltem. Instagram sztoriban már megírtam, hogy elképzelésem sincs, miért nem kapott ez a regény legalább egy minimális reklámot. Ez egy remek könyv, megérdemelte volna, hogy ne vesszen bele a sokaságba.
-
Peter Benchley: Cápa
Szerencsés voltam, mert anyukám nem volt túl szigorú annak tekintetében, hogy milyen filmeket nézhetek, így eshetett, hogy elég korán, 8-9 évesen már láttam a Cápa című filmet, ami annyira lenyűgözött, hogy azóta is bármikor képes vagyok megnézni és halálra izgulni magam rajta. Amikor láttam, hogy újra kiadták a filmet ihlető könyvet ezzel a csodaszép borítóval, azonnal tudtam, hogy előbb vagy utóbb szeretném magaménak tudni.
-
T. R. Ragan: A pók fogságában
Ez a könyv már őrült régóta pihent a polcomon, ami azért is furcsa, mert erre a zsánerre nagyjából azonnal rá szoktam vetni magam. De jobb később, mint soha, úgyhogy még az év elején nekiugrottam. A könyv a Lizzy Gardner könyvek első kötete, és ha jól láttam, akkor a második kötet már megjelent és előkészületben van a harmadik.
-
Deborah Feldman: Unortodox
Mindannyian ismerjük azt a “mondást” és könyvcímet, hogy Az olvasó nők veszélyesek, ugye? Az Unortodox közben szinte folyton ez a mondat járt a fejemben. Ha Deborah Feldman gyerekként nem elég bátor ahhoz, hogy titokban könyveket olvasson, ha sosem ismeri meg Jane Eyre, Anne Shirley és Jo March történetét, vajon mi most a kezünkben tarthatnánk ezt a minden szempontból elképesztő memoárt? Nem vagyok benne biztos.