• Polc

    Új könyvek a polcomon | Június

    Június újfent gazdag volt könyvekben és talán észrevettétek, hogy tartottam egy kis szünetet a bloggal. A hónap második felét csak és kizárólag olvasásra fordítottam, úgyhogy vár rám egy csomó bejegyzés, de legalább lesz miről írnom 🙂 Na de lássuk, hogy milyen szépségekkel gazdagodtam.

  • Polc

    Új könyvek a polcomon | Május

    De durva, hogy az év feléhez érkeztünk! Mondjátok, hogy nem csak nekem tűnik rohanónak ez az év (is). Májusban nyolc könyvvel gazdagodtam, voltak ebben recenziók, leértékelések és természetesen impulzusvásárlások is, illetve került olyan könyv is a polcomra, ami már évek óta kívánságlistás, de eddig valahogy elkerültük egymást. Olvasás szempontjából sem volt rossz a május (magamhoz képest), négy és fél könyvet sikerült ugyanis elolvasnom – igaz, ebből a csodálatos Kárpát walzer nagyjából hármat tett ki.

  • Polc

    Új könyvek a polcomom | Március & Április

    Múlt hónapban valamiért kimaradt ez a poszt, aztán inkább úgy döntöttem, hogy összevonom majd az áprilisi beszámolóval, úgyhogy íme, két hónap szerzeményei!  Sajnos a könyvfesztiválra nem jutottam el, így az igazi ámokfutás elmaradt, ennek ellenére nem maradtam újdonságok nélkül.

  • Könyvkupac
    Polc

    ÚJ KÖNYVEK A POLCOMON – AUGUSZTUS

    Visszavonhatatlanul megyünk ki a nyárból és vessetek meg, de borzasztóan örülök ennek. Jöhetnek a forró teák, a puha takarók, a meleg kötött zoknik, és még az olvasási kedvem is drasztikus emelkedésnek szokott indulni a hűvösebb idő jöttével. Ezen a nyáron magamat is meglepve semmit nem vettem a nagy könyves akciókban, pedig volt néhány kinézett, régóta vágyott kötet, de úgy döntöttem, hogy inkább az itthon hánykódó olvasatlanokkal kellene előbb végezni. Ennek szellemében augusztusban elég sokat sikerült olvasni, visszagondolva lehetett volna több is, de azért 5 és fél könyvet jó mennyiségnek ítélek. Nem is terveztem tehát könyvet venni, de nem én lennék, ha nem csúszott volna be három szépség ebben a hónapban…

  • Polc

    ÚJ KÖNYVEK A POLCOMON – JÚLIUS

    Az igazat megvallva, nem igazán terveztem erre  hónapra vásárlást, úgy gondoltam, hogy majd összevonom a július-augusztust,  de végül úgy alakult, hogy összejött egy posztra való könyv, úgyhogy fussunk is végig gyorsan az új polclakókon. Sajnos nem tudtam júliusban olyan ütemben olvasni, amiben szeretnék, és csak gyűlnek a könyvek, de augusztusban terveim szerint végre tényleg rákapcsolok az olvasásra.

  • Új könyvek a polcomon
    Polc

    ÚJ KÖNYVEK A POLCOMON – JÚNIUS

    Mindig megfogadom, hogy visszaveszek egy kicsit a vásárlásból, de aztán hamar el is bukom ezt a projektet. A június egyébként is veszélyes hónap, hiszen ilyenkor van a könyvhét, amikor is rengeteg szuper újdonság érkezik. Írtam is egy kívánságlistát a friss megjelenésekből, ITT olvashatjátok el, ha még nem láttátok. Összesen hét könyvet újítottam, és mentségemre szóljon, hogy a legtöbbjük régi vágyam volt már.