Winston Graham 70 évvel ezelőtt kezdte el írni a Poldark család történetét, és ennyi idő alatt igazi klasszikussá nemesedett a könyvsorozat, a belőle készült televíziós adaptációk pedig még több rajongót szereztek az évtizedek alatt. A könyvsorozat egyébként 12 kötetből áll, és mindegyik középpontjában egy-egy szereplő áll. Remélhetőleg itthon is sikerül az összes részt kiadni, egyelőre csak a kezdőkötetet, az ifjú Ross Poldark sorsát végigkövető történetet olvashatjuk magyarul. 

Ross Poldark, apja halála után a katonaságtól tér haza a kissé lerongyolódott családi birtokra, ahol a két alkoholmámoros szolgálón kívül a kutya sem jár. Miközben ő a seregben harcolt, gyermekkori szerelme és menyasszonya hozzáment Ross unokatestvéréhez. A megtört szívű ifjú Poldark a piacon találkozik egy elhanyagolt gyereklánnyal és magához veszi cselédnek. Aztán megpróbálja újjáéleszteni az apja elhanyagolt bányáit.
Nagyjából erről szól a kötet, tehát sok izgalomra és cselekményközpontúságra nem érdemes számítani.  És akkor el is árultam, hogy ez a könyv nem igazán sieti el a dolgokat. Tökéletes választás azoknak, akik szeretnek elmerülni egy könyv hangulatában, a főszereplő lelkében, és nem az izgalom vagy a fordulatok miatt vesznek kezükbe egy olvasmányt.

Valaki – egy latin költő – úgy határozta meg az örökkévalóságot, hogy az nem más, mint hogy az élet egész teljességét, múltat, jelent és jövendőt egyetlen pillanatban, itt és most ragadjuk meg és vesszük birtokba.

Ross Poldark nagyon szimpatikus szereplő volt, olyan, aki minden helyzetben tud uralkodni magán, még akkor is, amikor szétveti az ideg. Szerettem Verityt is, akinek nem jutott boldog befejezés (ebben a részen legalábbis) de rendíthetetlenül, felszegett fejjel viselte a csapásokat; emellett nagyon szimpatikus volt, és az is, ahogyan Demelzával bánt. Ami szintén egy kicsit lelombozó volt, az Demelza maga. A sorozatban egy felnőtt nő alakítja, vagy legalábbis többnek tűnik 12-nél, míg a könyvben még szó szerint kisgyerek, amikor összehozza a sors a már jócskán felnőtt Ross Poldarkkal. Mivel tudtam, hogy mi lesz a kettejük sorsának végkimenetele, kicsit szájbúzva olvastam a kapcsolatuk alakulását, nekem ez fura volt. Tudom, tudom, akkoriban nem volt ez kirívó, de engem  bevallom, egy picit zavart. Aztán vicces módon onnantól, hogy összeházasodtak, faltam a könyvet. Nagyon jót tett egymásnak ez a két ember és Demelza, aki a szemünk előtt cseperedett fiatal nővé a könyv lapjain, a maga egyszerű és rátarti bájával nagyon belopta magát a szívembe, ezt nem gondoltam volna még az elején.
A fordítást sokan kritizálták, szerintem nem volt annyira vészes a tájszólások átírása, hozzá kellett szokni, persze, de egy idő után fel sem tűnt. Nem mellesleg a könyv igazán humoros részeit is nagyjából ezek a párbeszédek alkották.

Én személy szerint nagyon szeretem a tv-sorozatot, mind a hangulatát, mind a szereplőket. Ezért is voltam kíváncsi, hogy milyen a sorozat alapjául szolgáló könyv. Talán rosszkor talált meg a történet, mindenesetre sokszor unatkoztam olvasás közben, vagy csak elszoktam az ennyire részletes, aprólékos könyvektől. Nem mondom, a végére egész kellemes olvasmány lett belőle, de semmi egetrengető, ha őszinte akarok lenni. A leírások és a hangulat csodás volt, abba tényleg nem tudok belekötni, és be kell vallanom, hogy a vége felé már el is kezdett érdekelni a történet, de a túlzott ráérőssége miatt a továbbiakban maradok inkább az adaptációnál.

Viszont, ha ti szeretitek a lassúbb folyású történeteket, a családregényeket és a tizennyolcadik századi Anglia hangulatát, akkor mindenképpen tudom ajánlani, nem fogtok csalódni.

Fülszöveg