Fecsegő

VISZLÁT 2017! – KÖNYVES ÉVÉRTÉKELÉS

Szerettem volna valamiféle évértékelőt írni így 2017 utolsó napjaiban, és mi más is lehetne a vezérfonal, mint a könyvek? Egy kis évértékelés, pozitív és negatív könyvélmények, jövőbeli tervek.

1

Statisztikában rossz vagyok, mert sajnos nem vezettem túl precízen az olvasásaimat (jövőre ezen is változtatni szeretnék), emiatt sok könyv nem is lett feltüntetve. A moly.hu szerint így csak 26 könyvet olvastam idén, ami volt szerintem legalább 35 is. Akadtak hosszabb-rövidebb olvasási válságaim, amikor hetekig, hónapokig nem nyúltam könyvhöz. Ezt sajnos nem tudom befolyásolni, hiszen a kedvet nem lehet erőltetni, az idő meg olyan dolog, amiről tudjuk, hogy mindenki arra szánja, amire akarja, de van az úgy, hogy ez csak egy elcsépelt frázis, bármennyire is akarjuk az ellenkezőjét bizonyítani. Nem mellesleg pedig nem szeretnék az olvasásból kötelező, frusztrációt okozó tevékenységet csinálni, így ha nincs kedvem/időm/lehetőségem, akkor nem olvasok és kész.
Összesen 52 új könyvem lett (jujj �), ebből 2 angol nyelvű, 16 recenzióra érkezett és 4 e-könyv.

3

A LEGJOBB KÖNYV(EK)
Jessie Burton – Múzsa Jessie Burton ugyan csak két könyvet írt még, ennek ellenére a kedvenc íróim között tartom számon. A Múzsa volt az egyik kedvencem idén, IDE kattintva elolvashatjátok, hogy miért.
Joël Dicker – A baltimore fiúk A fentihez hasonlóan érzek Dickerrel kapcsolatban is, A baltimore fiúk pedig összefacsart és kiköpött. Csodás könyv, értékelés ITT.
Elena Ferrante – Briliáns barátnőm Hihetetlenül jó volt belemerülni az ötvenes évek Nápolyának hangulatába, Ferrante prózája pedig simogatja a lelket. Értékelés ITT.
Charity Norman – Luke Livingstone titkos élete Sosem hittem volna, hogy egy ilyen kaliberű könyv ennyire megfog majd, hiszen alapvetően nem szeretem, ha ennyire direkt az érzelmeimre akarnak hatni. Fontos téma, csodás kivitelezés. Olvassátok! Értékelés ITT.
Sarah Perry – Az essexi kígyó Ritka, amikor a külső és a belső ennyire összhangban van egy könyvnél. Lassú folyású, finom és varázslatos könyv, minden sora élmény. Sejtettem, hogy szeretni fogom, de hogy ennyire, azt nem. Értékelés hamarosan!

A LEGNAGYOBB CSALÓDÁS
Dan Wells – Nem vagyok sorozatgyilkos Annyira szerettem volna szeretni ezt a könyvet, hiszen a téma, a fülszöveg és a vélemények is azt sugallták, hogy ez valami olyasmi, amit pont nekem írtak. Igen ám, csak figyelmen kívül hagytam, hogy ez alapvetően egy fiatalabb korosztálynak íródott mű, ami nem baj, csak sajnos nagyon érződik az egész sztorin és a főszereplőn. Talán – sőt, biztosan – túl sokat vártam évek óta thrillereken és krimiken edződő olvasóként. Ha ez még nem lenne elég, a szerző tett bele egy – szerintem – teljesen indokolatlan fantasy szálat is. Not my cup of tea, sajnálom.

A LEGNAGYOBB MEGLEPETÉS
Robert Jackson Bennett – Horzsolások Ezt a könyvet úgy lepontoztam olvasás után, mint a huzat, aztán csak arra lettem figyelmes, hogy folyton eszembe jut.  A hangulata, néhány motívum a történetből, egy-egy cselekményszál, aztán persze a hangulata. A szereplők. És a hangulatát említettem már? A mai napig felvillan bennem egy-egy random pillanatban, pedig még az év első felében olvastam. Közel sem tökéletes mű, túl hosszúra van nyújtva, sok benne a töltelék és akad benne egy-két WTF pillanat is, mégis van benne valami, ami miatt olvasás után sem ereszt. Szerettem, na.

A TÚLÉRTÉKELT KÖNYV
B. A. Paris – Zárt ajtók mögött Ez nem egy rossz könyv, szeretném leszögezni az elején. Kellően izgulós, egy igazi ütnivaló gonosszal és feszült (bár kiszámítható) cselekménnyel. Ennek ellenére nem is olyan jó, hogy ne tudnék kapásból három sokkal jobbat mondani. Ezért is voltam kicsit csalódott az elolvasása után, ugyanis nem túlzás, hogy minden csapból ez a könyv folyt, én pedig túl sokat vártam ebből kiindulva. Kezdő pszichothrillerezőknek tökéletes, haladóknak átlagos. Szerintem.

A KÖNYV AMIT NEM TUDTAM BEFEJEZNI Charlotte Brontë – Jane Eyre Bizony, a klasszikus, az imádott, az egekig magasztalt Jane Eyre kifogott rajtam. Fogalmam sincs, mi az oka ennek, mert a filmeket szeretem, ennek ellenére a könyv annyira nyögvenyelős, többször belealvós volt, hogy hagytam a fenébe. Talán a kiadás hibája is, mert olyan aprón és sűrűn szedettek a betűk, hogy belehülyül a szem, de az is igaz, hogy én Jane-ben nem látom azt a nagy és erős, önálló nőt, akit annyira egekig magasztalnak. Szeretnék még tenni vele egy próbát, mert mégiscsak a Jane Eyre-ről beszélünk, de egyelőre nem győzött meg.

a blogról

Hét hónapos a blog, ez alatt 36 bejegyzés született és megannyi piszkozat. Kritikus vagyok magammal, így nem is tudtam öt kedvenc posztot összeszedni az eddigiekből, csak négyet, ezekre viszont nagyon büszke vagyok, mert bennük van a szívem-lelkem. A ti kedvenceitek viszont nem pont azok, amik az enyémek, ennek nyilván több oka is van, mindenesetre íme a listák:

Az én kedvenceim

  1. Michael Chabon – Ragyog a hold
  2. Jessie Burton – Múzsa
  3. Herman Koch – Nyaraló úszómedencével
  4. Rhys Bowen – Holttest a fürdőkádban

A ti kedvenceitek

  1. Így néz ki kívül-belül a jubileumi Harry Potter
  2. Michelle Frances – A barátnő
  3. Book a Sloth Club próba doboz bontogatás
  4. Jane Corry – A férjem felesége
  5. Michael Chabon – Ragyog a hold

2

2018-ban szeretnék kevesebb könyvet venni és az itthon lévő olvasatlanok számát csökkenteni. Előbbi kétséges, hogy menni fog-e, utóbbira mindenképpen rászánom magam, mert zavar a látványuk.  Kihívásokban ezúttal sem veszek részt, a fent már említett frusztráció okán. Ennek egyből kicsit ellentmondva, jövőre mindenképpen szeretném beiktatni legalább hat (de ha több, az sem baj) klasszikus elolvasását, ami lehet magyar és külföldi egyaránt. Majd csinálok ezekből egy polcot molyon, és onnan mazsolázok kedvem szerint. Újraolvasást is tervezek néhány könyvből, meglátjuk, hogy erre mennyi kapacitásom marad.
Imádom a könyveket kézbe venni és szeretgetni, de úgy döntöttem, hogy nem minden kívánságlistás tételt fogok fizikai példányban megvásárolni, hiszen a polcom kapacitása véges és felesleges olyan könyvekkel leterhelni, amiket nagy valószínűség szerint csak egyszer olvasok el, az eladás meg macerás. Egyébként is ideje leporolni az e-book olvasómat, szegényt nagyon elhanyagoltam az utóbbi időben. Már vettem (és kaptam karácsonyra) is néhány új e-könyvet, és ha valamelyik nagyon megtetszik, azt megveszem majd rendes példányban is.


Köszönöm mindenkinek, aki valaha is itt járt, köszönöm, hogy olvastok, követtek! Igyekszem a jövő évben sem okozni csalódást. Találkozunk 2018-ban!

Boldog új évet!