Új könyvek a polcomon | Február
A február iszonyú nyögvenyelős volt olvasás és blogolás szempontjából egyaránt. Nem tudom, mi van velem, de képtelen vagyok lekötni magam az olvasással, hiába jó egy könyv, hiába izgalmas, alig haladok vele, állandóan elmélázok pár oldal után. Így esett, hogy februárban mindössze két könyvvel végeztem (+ a Dekor.álom, de az nem klasszikus könyv) és az egyiket közel három! hétig olvastam. Én, aki régen kiolvastam egy normál méretű könyvet egy nap alatt… Maradt vagy féltucatnyi megkezdett és félbehagyott könyv még ezeken kívül. Igen, tudom, remek tippeket olvasok mindenütt az olvasási válság ellen, csak sajnos nálam nem működik egyik sem. Igazából csak ki kell várnom, amíg elmúlik, remélem nem több hónapos történet lesz belőle, mert újfent remek könyvekkel gazdagodtam a hónapban és szinte zsizsegek, hogy olvashassam őket!
A blog, de főleg az insta sem pörgött most az utóbbi időben, őszintén szólva semmi inspirációm – ez főleg az instára értendő, mert minden képemet unalmasnak és egyformának érzem, úgyhogy inkább nem is erőltettem és bevallom, kicsit frusztrál is ez az állandó belső kényszer, hogy posztolni KELL.
Na, de nem is picsogni akartam, hanem megmutatni a februári szerzeményeimet, amikről fogalmam sincs, hogy mikor fogok beszámolni, de majd igyekszem újra lelkesedni az olvasás iránt.
A hónap elején érkezett Varga Judit Dekor.álom című könyve, amiről már írtam is a blogon itt. Ha bírjátok a DIY témát vagy csak szeretnétek nyálcsorgatóan szép képeket nézegetni más lakásáról, akkor mindenképp szerezzétek be!
Varga Judit dekoratőr, lakberendező, a népszerű Juditu blog írója nap mint nap inspirálja változásra, megújulásra olvasóit az otthonteremtés, a divat, valamint az életmód területén. Alkotásai vidám személyiségét és precíz, mérnöki látásmódját tükrözik. Sohasem fogy ki a kreatív ötletekből! Első könyve olyan nőknek szól, akik örömüket lelik az alkotásban, otthonuk szépítésében, a saját kezűleg készült, divatos kiegészítőkben, és akiknek fontos, hogy mindig egyediek és stílusosak legyenek.
A könyvben bemutatott 20 egyszerű, pár lépésben megvalósítható dekoratív ötlet kivitelezésébe a kezdők is bátran belevághatnak. A kötet azonban több mint egy ötletadó DIY-kézikönyv. Sokkal inkább stílus-kalauz, amely a projektekhez kapcsolódó tanácsok, tippek, személyes történetek, a hangulati és inspirációs fotók által, illetve a kulissza-titkokkal együtt betekintést nyújt a Juditu-világba.
Recenzióra érkezett Mester Györgyi Az élet írta című novelláskötete, amiből már elég sok novellát elolvastam és hamarosan írok is róla itt a blogon. Rövidke könyv, de nagyon érdekes és rádöbbentett, hogy mennyire elhanyagolom a novellák olvasását. Pedig nem kéne, mert a novellák jók. Nagyon jók.
Az Ad Librum kiadó gondozásában, 2018 novemberében jelent meg a szerző „Az élet írta” című kötete, amely 7 fejezetcím alatt, 67 rövidebb-hosszabb novellát tartalmaz. Az írások között – a fejezetcímekhez igazodva –, található „különös”, „önös”, „erotikus”, „fájdalmas”, „állati”, „kriminális” és „úti” témájú is. A kiadványban, a korábbiaktól eltérően, illusztráció nem szerepel, ugyanakkor a tárgykörök alá sorolt novellák változatossága, színessége kárpótolja az olvasót. A könyv mottója utalás arra, hogy az író honnan merítette témáit, melyet a következőképpen fogalmazott meg: „Az élet írta, én csak lejegyeztem. A többit kitaláltam.”
Még múlt hónapról maradt egy szülinapi kuponom a Book24-től, és pont a lejárat napján indult ingyen szállításos akció, úgyhogy éltem a lehetőséggel és rendeltem két könyvet. Az egyik régebbi terv volt, a másik hirtelen felindulás. Az olasz Domenico Starnone Hurok című könyve még tavaly keltette fel az érdeklődésemet, kis mértékben a borító és nagy mértékben a Ferrante-kapocs miatt. Szeretem az élveboncolós könyveket – ahogy idősödöm, egyre jobban – úgyhogy nagyon kíváncsi leszek.
A Hurok egy megpróbáltatásokkal, ki nem mondott sérelmekkel teli, hosszú különélés után újrakezdett házasság története. Akár egy törött váza, melyet összeragasztottak ugyan, de a legfinomabb érintésre millió darabra hullik szét.„Ha netán elfelejtetted volna, édes úr, majd én eszedbe juttatom: a feleséged vagyok.” Így kezdődik a levél, melyet Vanda ír Aldónak, amikor az elköltözik otthonról, elhagyja két kisgyerekét, hogy megvalósítsa önmagát. Fiatal házasok, tele illúzióval és reménnyel, függetlenségre törekvéssel, de szabadságvágyuk közepette arról valahogy megfeledkeznek, hogy már nem szabadok. A férj szerelmes lesz, Rómába költözik, a feleség Nápolyban marad a gyerekekkel, igyekszik túlélni a mindennapokat, megbarátkozni a gondolattal, hogy férje egyetlen választ sem ad a fejében cikázó miértekre.
Domenico Starnone három nézőpontból írta meg egy elhagyás, majd visszatérés történetét. Mi történik azzal, aki megszökik, és azzal, aki marad? Meg tudnak-e bocsátani önmaguknak és egymásnak? Lehet-e a múlt sérelmeit szőnyeg alá söpörve önámításban leélni egy egész életet? Van-e annál nehezebb, mint eltépni azokat a láthatatlan szálakat, melyek két embert a fulladásig egymáshoz kötnek? És a gyerekek? Ők vajon megbocsátanak?
A másik könyv egy friss megjelenés, kecsegtető fülszöveggel. Még sosem olvastam francia krimit, úgyhogy Michel Bussit érte a megtiszteltetés, hogy bevezethetett ebbe a világba és meg kell hagyni, remek idegenvezető volt a Fekete vízililiomok által. Valamikor majd írok is róla, ígérem.
Adott egy kivételesen tehetséges, tizenegy éves festőpalánta kislány, egy szédítően vonzó tanítónő és egy bagolyszemű, idős hölgy, aki mindent tud és mindent lát, a helyszín pedig a Claude Monet-nak oly kedves, normandiai falu, Giverny. Az Epte folyó partján találnak rá Jérôme Morval helybéli szemész holttestére. A férfit meggyilkolták. Laurenç Sérénac, a toulouse-i rendőrakadémián frissen végzett nyomozó veszi kezébe az ügyet: a szép tanítónő, Stéphanie férjét tartja első számú gyanúsítottnak. Egyedül az idős hölgy ismeri az igazságot, ő kalauzolja elbeszélőként az olvasót. De vajon milyen igazságra gondol? Hiszen a híres festménysorozat, a Vízililiomok tükörképeiben is összemosódik múlt és jelen, újraélednek gyilkosságok és szenvedélyek…
Bussi regénye is olyan, mint egy lenyűgöző, impresszionista festmény, melynek minden részlete felkelti a kíváncsiságunkat. Apránként fedezzük fel a hol élesen megrajzolt, hol halványan derengő színfoltok mögött rejtőző szereplőket. De ne feledjük: egy kép üzenete akkor tárul fel előttünk, ha kellő távolságból szemléljük a remekművet…
Végül jöjjön a február utolsó és egyben szívemnek legkedvesebb beszerzése: Doina Ruştitól az Ártó receptek könyve. Halvány lila gőzöm sincs, hogyan találtam rá erre a könyvre, de iszonyúan örülök, hogy elém keveredett, mert olvasatlanul is tudom, hogy imádni fogom. Egyébként egy román szerző tavaly év vége felé megjelent művéről van szó, a borító szerintem magáért beszél, nem is értem, miért nem hallottam róla, hiszen van benne minden, amiért jelez a radarom. Erről mindenképp írok, amint kiolvastam.
Doina Ruşti román írónő regényei az utóbbi évtizedben jelentős nemzetközi népszerűséget és figyelmet kaptak. A Román Akadémia rangos Ion Creangă-díjával kitüntetett alkotó immár második regényét jelenteti meg kiadónk. Az írónő a XIX. század eleji fanarióta Bukarestbe vezeti el az olvasót, jól ötvözve a történelmi elemeket az adott korra jellemző misztikus, babonás hittel. Az okkultizmus rejtélyeibe beletanult lány, aki tizennégy évesen Bukarestbe kényszerül menekülni, sokáig maga sem tudja, családjának évszázadok óta miért éppen a macskák a védelmezői. Ki lehet Veneris Macskája? Milyen ínyencségek készülnek el az Ártó receptek könyvéből? S milyen sors adatik annak, aki egész nemzetségéből egyedüliként pénteki napon születik, ráadásul éjfélkor, az álom és a macskák órájában…