
ÚJ KÖNYVEK A POLCOMON – AUGUSZTUS
Visszavonhatatlanul megyünk ki a nyárból és vessetek meg, de borzasztóan örülök ennek. Jöhetnek a forró teák, a puha takarók, a meleg kötött zoknik, és még az olvasási kedvem is drasztikus emelkedésnek szokott indulni a hűvösebb idő jöttével. Ezen a nyáron magamat is meglepve semmit nem vettem a nagy könyves akciókban, pedig volt néhány kinézett, régóta vágyott kötet, de úgy döntöttem, hogy inkább az itthon hánykódó olvasatlanokkal kellene előbb végezni. Ennek szellemében augusztusban elég sokat sikerült olvasni, visszagondolva lehetett volna több is, de azért 5 és fél könyvet jó mennyiségnek ítélek. Nem is terveztem tehát könyvet venni, de nem én lennék, ha nem csúszott volna be három szépség ebben a hónapban is.
Ferrante hónapok óta piszkálja a csőröm, de annyira mégsem vonzott, hogy elszánjam magam rá, azonban a hónap elején olvasott A férjem felesége című könyv után borzasztóan vágytam valami igazi olaszos hangulatú történetre, így Ferrante végül mégis hazajött velem. Nem szerettem volna valamelyik hardcore regényével kezdeni, a Briliáns barátnőm pont ínyemre valónak tűnt és ősszel jön is a második könyv, úgyhogy ha tetszik, akkor hamar lesz utánpótlás is.
Lila Cerullo és Elena Greco tűz és víz. Lila fiús, robbanékony, erőszakos, parancsolásra született, Elena lágy, odaadó, szorgalmas, figyelmes és önfeláldozó. Jobban nem is különbözhetnének, sorsuk mégis egy életre összefonódik az 1950-es évek poros nápolyi udvarain. Hol elválaszthatatlan barátnők, hol fékezhetetlen szellemi riválisok. Nem tudnak se egymással, se egymás nélkül élni, kiegészítik, inspirálják egymást; egyikük sem lenne a másik nélkül az, aki. Mindketten egy szegénységgel küszködő, büszke, erőszakos férfitársadalomban próbálnak a maguk módján boldogulni, előrébb jutni, a lehető legnagyobb függetlenséget kivívni. A Briliáns barátnőm, melyben Lila és Elena gyermek- és kamaszkorát ismerjük meg, egy négykötetes regényfolyam, a Nápolyi regények első része. Elena Ferrante gazdag érzelmekkel és lenyűgöző intelligenciával ábrázolja két főszereplője személyiségfejlődését, és a mindent felülíró szeretetet és csodálatot, mely évtizedeken át táplálta és mélyítette barátságukat.
A 21. Század Kiadó jóvoltából érkezett hozzám A barátnő című thriller, ami nem csak kívülről mutat jól, hanem a beltartalom is igazán remek. Már írtam róla véleményt, amit ITT tudtok elolvasni. Egy szó mint száz, ha izgalmas és letehetetlen újdonságot kerestek, akkor A barátnő lesz a ti könyvetek!
Egy lány. Egy fiú. És egy hazugság, ami mindent megváltoztat. Laurának mindene megvan. Sikeres karrier, hosszú, boldog házasság egy gazdag férfival, és huszonéves fia, a kedves, jóképű és tehetséges Daniel. Ámde Daniel találkozik Cherryvel. A lány fiatal, gyönyörű és okos, de lehetőségei közel sem érnek fel azzal, amit barátjának tud adni a családja. Így aztán mindennél jobban vágyik arra, hogy új családja befogadja. De Laura gyanút fog – úgy érzi, Cherry nem az, akinek látszik. És milyen igaza van…
Ez a könyv is ropogósan friss, hiszen csak tegnapelőtt jelent meg, én pedig annyira örültem a kiadás hírének anno, hogy előrendeltem. Nos, mit mondhatnék a Csábításról? Címszavakban: Amerikai polgárháború. Elzárt déli leányiskola. Sebesült északi katona. Viszály.
Ez nem egy rózsaszín lányregény – bár a borítója alapján lehetne az is –, sokkal inkább egy thriller, ami rettentően izgalmasnak hangzik a díszleteket tekintve. Film is készült belőle Sofia Coppola rendezésében, nálunk szeptemberben mutatják be. Ha a könyv fele ennyire visszaadja azt a hangulatot, mint amit a trailerben látunk, akkor nagyon boldog leszek.
Javában dúl az amerikai polgárháború. Az északi hadsereg súlyos sebet kapott, fiatal tizedesére félholtan bukkannak rá a virginiai erdőben. A közeli iskolába, Miss Martha Farnsworth Leánynevelő Intézetébe viszik, ahol szinte azonnal szédíteni kezdi a három nőt és az öt tizenéves lányt, akik a kifinomult déli előkelőség eme előretolt bástyáján rekedtek. Szerelmet, félelmet, szánalmat, rajongást egyaránt kivált belőlük, és a szabadságvágytól vezérelve egymás ellen uszítja őket. De miután fény derül az ifjú és kevésbé ifjú hölgyek valódi énjére, a katonát baljós előérzet fogja el, és attól kezdve a kérdés így szól: Kit is szédítettek meg valójában?
Ennyi volt tehát az augusztusi könyvhaul, szeptemberben pedig igyekszem még többet olvasni, lehetőleg több műfajban is, mert egy kicsit belesüppedtem a thrillerek világába, amit tényleg imádok, de kell egy kis változatosság nekem is, meg a blognak is. Mondanám, hogy tartani szeretném ezt az egy hónapban max. három könyvet veszek arányt, de annyira fantasztikus újdonságok jönnek ősszel, hogy inkább nem bocsátkozom felelőtlen ígérgetésekbe.
Ti mit vettetek, mit olvastatok augusztusban? 🙂

