Uncategorized

Új könyvek a polcomon | 2018/3

dsc_1386.jpgSzélsebesen eltelt újabb három hónap, én pedig elkészültem a következő adag beszerzős poszttal. Azon gondolkodom, miközben ezt írom, hogy mennyire nem praktikus már ebben a formában tálalva ez a posztsorozat, hiszen pont a lényeg veszett el belőle: a tömbösítés láthatóan felesleges, hiszen nem tudtam tartani a havi max 2 könyvet vásárolós fogadalmamat, így viszont óriási mennyiségű könyv jut egy-egy ilyen posztra. Ennyit rólam, meg az elhatározásaimról. Mindenesetre idén már végigviszem így, jövőre pedig lehet, hogy visszatérek az eredeti, havi beszerzős bejegyzésekhez. Majd még megálmodom. Nem mentegetem magam, színtiszta ámokfutás volt ez a három hónap is, ráadásul az őszi megjelenések közül is van vagy egy tucat, amiért meg vagyok veszve, és nagyon megálljt kellene parancsolnom magamnak, persze már most tudom, hogy ha nem is mindegyikre, de jócskán el fogok csábulni egy-két címre.

Július

Névnapom volt mindjárt a hónap elején, úgyhogy ezek a könyvek elméletileg és gyakorlatilag is betudhatók ajándéknak. Anyukámtól kaptam meg az Esőcsinálót, ami már évek óta kívánságlistás, úgyhogy nagyon örültem neki, fel is került Az esti ködök kertje mellé a polcra. Névnapi ajándék volt még a Dávid Veron sorozat is, ugyanis az Agave webshopban durva akció volt, nevetséges összegért vágták az emberek fejéhez a könyveket. Nem szoktam egyszerre bevállani egy teljes sorozatot, de ennek olvastam már az első részét és biztos voltam abban, hogy nem fogok csalódni bennük. A vak bérgyilkoson hezitáltam egy darabig, mert még az Alias Grace is olvasatlanul vár a sorára, de annyira szép ez a könyv, hogy végül elcsábultam és megleptem magam vele. Biztos vagyok abban, hogy Atwooodban nem fogok csalódni.

dsc_1409.jpg

Augusztus

A nyár utolsó hónapjában is elcsábítottak a leértékelt könyvek. Nem terveztem ugyan vásárolni a Líra akciójában, végül csak találtam néhány könyvet, ami megtetszett. A tenger háza és A meredély szélén volt a fő ok, amiért rendeltem, mellé még becsúszott az Állatok maszkabálja, ami nagyon furi (szóvicc volt!) sztorinak tűnik, szóval nekem való lesz. A kakukktojás minden bizonnyal a Sírhant sorozat, ami első blikkre nem éppen az én világomnak tűnhet, de lazítós, agykikapcsolós olvasmánynak bírom az ilyeneket. Na meg titkon reménykedtem, hogy talán egy icipicit hasonlít a két évvel ezelőtti Lírás akcióban megszerzett Sírkertek királynője könyvekre, mert azokat nagyon szerettem. A Rongybabára a folytatás híre miatt vetettem szemet és nem bántam meg, remek thrillert kaptam, írtam is róla a blogon. A Krumplihéjpite irodalmi társaság hónap végén érkezett és minden ódákat zeng róla, én pedig évek óta próbáltam beszerezni sikertelenül, úgyhogy nagyon örültem az újrakiadás hírének. Értékelés hamarosan! Nyertem is egy könyvet a Blogturné Klub játékán, méghozzá A kis francia panziót, ami egy cuki kis chick lit. Erre a játékra még pont az új tagfelvétel előtt jelentkeztem, azóta már én is klubtag vagyok 🙂 A Bíborszín volt a legjobb vételem ebben a hónapban, csodálatos könyv, nagy kedvencem lett, itt írtam róla egy ömlengős posztot. 

dsc_1421.jpg

Szeptember

A szeptember sem bizonyult éppen szerény hónapnak… A legnagyobb fogásom kétségtelenül A szél árnyéka, amivel szerencsém volt, ugyanis valaki nem vette át a TKK-s rendelését (innen is köszi!), így került végül hozzám. Úgy hallottam egyébként, hogy újra kiadják a kötetet, szóval ha nem sikerült eddig beszerezni, akkor semmi vész, elvileg jön az utánpótlás! Mellé rendeltem a Fekete madarak árnyékában című könyvet, ami ellenállhatatlanul olcsó volt és kis túlzással évek óta kerülgettem már. A hónap első felében érkezett az Üvegtestek és a Hóhér, ezekről már olvashattatok is bővebben a blogon itt és itt. Ismét leadtam egy rendelést a Könyvudvarban is, ugyanis érkeztek hozzájuk olyan könyvek, amiknek nem tudtam ellenállni, cím szerint a Marija Morevna és a Halhatatlan, illetve A nagy Gatsby. Előbbit már olvastam, de még nem volt meg, utóbbit pedig filmen láttam csak, de nagyon mély nyomot hagyott bennem, így szerettem volna könyvként is megismerni a történetet. Nagy örömömre volt raktáron a Jiddis rendőrök szövetsége, amit tavasszal nem tudtak küldeni, illetve egy Molyos karc után muszáj volt az Igaz című könyvet is beszereznem, a Divisadero pedig „véletlenül” becsúszott a kosaramba. Ezek után már nem terveztem könyvet venni, azonban sikerült féláron elcsípni két kívánságlistás darabot: az Amerikai Psycho és a Bridget Jones babát vár mellé két Helikon Zsebkönyvet is rendeltem. A Selyem régóta piszkálta a fantáziám, a Skarlát betűt pedig eddig csak filmről ismertem. Végül a hónap utolsó napjaiban befutott még a Coco Chanel és a szerelem illata című friss megjelenés, amire már nagyon, de nagyon kíváncsi vagyok!

dsc_142k9.jpg

Ennyi volt hát az elmúlt három hónap könyvek tekintetében, a következő pedig már az év utolsó beszerzős posztja lesz. Őszi megjelenések, karácsony… nem ígérhetek önmegtartóztatást.

dsc_1374.jpg