Polc

Új könyvek a polcomon | 2018/1

Az utóbbi időben tudatosan maradtak el a beszerzős posztok, ugyanis szeretném ezentúl a havi helyett három hónapos blokkokban megmutatni az újdonságaimat. Idén sokkal kevesebb könyvet tervezek vásárolni, és 1-2 darabért nem lenne értelme bejegyzést csinálni, ezért döntöttem a tömbösítés mellett. (A márciusi ámokfutásom fényében ezt különösen viccesnek találom leírni, de eskü, hogy van mentségem, majd meglátjátok!)
A címre kattintva a könyv molyos adatlapjára juthattok.

img_20180329_155730-2.jpg

JANUÁR

Januárban még jól viselkedtem, ugyanis összvissz csak két könyv érkezett velem haza.img_20180119_10343128-2.jpgEdith Eva Eger – A döntés | A magyar származású, ma már Amerikában élő holokauszt-túlélő Edith Eva Eger történetére még szánom-bánom, de nem kerítettem sort, mert az ilyen sztorikra nekem lélekben rá kell készülnöm.
Elena Ferrante – Az új név története |  A Briliáns barátnőm folytatását nem volt kérdés, hogy megveszem.  Éppen most olvastam ki, hamarosan jön az értékelés, de ne várjatok sokat, csak nyálas ömlengés lesz 😀

FEBRUÁR

A február már vadabb volt, ugyanis érkezett egy nagy pakk recenziós példány is az általam vásárolt Christelle Dabos könyv mellé, illetve az angol nyelvű BASC dobozból is kaptam egyet. Ezek nagy részéről már írtam is a blogon, az abszolút kedvenceim a Bádogember és A tél jegyesei lettek, de alapvetően mindegyiknek örülök, hogy a polcomon tudhatom.

img_20180209_114724-2.jpg

img_20180315_164149-2.jpg

dsc_2540-nef-2.jpgMary Higgins Clark – A Csipkerózsika-gyilkosság | Kellemes kis krimi, jól lekötött. Értékelés
Sarah Pinborough – 13 perc | Tinidráma thrillerbe oltva. Nagyon tetszett! Értékelés Jill Santopolo – A fény, amit elvesztettünk | Szívfacsaró szerelmestörténet. Ha lenne szívem, bizonyára imádnám. Értékelés  Marceline Loridan-Ivens – És te nem jöttél vissza | Holokauszt történet, levél egy apának. Még nem olvastam, de ahogy hallom, elég megosztó történet.
Sarah Winman – Bádogember | Csodálatos, keserédes, sírósan mosolygós. Értékelés Christelle Dabos – A tél jegyesei |Rabul ejtő, abbahagyhatatlan fantasy. Értékelés Holly Black – The Cruel Prince | Young Adult történet. Még nem olvastam.

MÁRCIUS

Aztán eljött a március, a józan eszemet meg elhagytam a kanyarban, és hét, mondom HÉT darab könyvet vettem. Nem vagyok normális, de annyi mentségem van, hogy ebből ötöt döbbenetesen olcsón szereztem be a Könyvudvarnál, ráadásul olyan köteteket, amiket már régóta szeretnék. Érkezett még egy recenziós példány is a hónap végén, illetve a BASC doboz is célba ért, úgyhogy összesen kilenc könyvvel zárom ezt a hónapot.

img_20180322_113440-2.jpgStefan Spjut – Stallo | Nagyon régóta a kívánságlistámon csücsült ez a könyv, de mindig akadt valami fontosabb vagy érdekesebb. Most viszont nem tudtam ellenállni, ugyanis 690! forintért vesztegették. Jó vastag, ráadásul hangya méretű betűkkel szedett, úgyhogy remélem, hogy nem lesz szenvedés az olvasása, sokak szerint ugyanis halálosan unalmas. Kíváncsi leszek!
Sascha Arango – Az igazság és más hazugságok | Igazából Chabon első magyarul megjelent könyvét szerettem volna, azonban az sajnos az elfogyott, így került helyette ez a kosaramba. Nikkincsnél láttam, hogy olvasta, így figyeltem fel a sztorira, ráadásul a fülszövege is azt sejteti, hogy nekem való lesz. Ja, és 490 Ft volt.
img_20180322_113609-2.jpgChris Carter – A keresztes gyilkos | Eltökéltem, hogy nekikezdek a Robert Hunter könyveknek, viszont szeretném elölről kezdeni. Azt hiszem, hogy ezt már olvastam régen, de fizikai példányban nem volt meg eddig, szóval azonnal lecsaptam rá, mert egyébként sehol nem kapható. Ez volt az egyik legdrágább Könyvudvaros könyvem, 990 Ft 🙂
Anthony E. Zuiker – 26 Sötét kezdetek| Ez is megvan elektronikus formában, szintén olvastam, de kb. semmire sem emlékszem belőle, ráadásul a könyv mellé készített videókat is csak most találtam meg. Elég beteg sztori, imádom az ilyeneket! Ez is csak egy ezres volt, és ez sem kapható már sehol.
img_20180322_113713.jpgBenedek Szabolcs – A vérgróf | Végül, de nem utolsósorban A vérgróf költözött hozzám, szintén 490 forintos áron. Ez egy trilógia kezdő kötete, a második részt természetesen sehol sem lehet megvenni, de nem is én lennék. Erről annak idején csak jó kritikákat olvastam, úgyhogy jóban leszünk szerintem.

img_20180322_113737-2.jpgErnest Cline – Ready Player One | Éljenek a későn érkezők! Ha nincs a film, szerintem sosem figyelek fel a könyvre, meg őszintén szólva pár évvel ezelőtt még nem biztos, hogy magaménak éreztem volna. Sajnos csak az új, filmes borítós változatot tudtam megvenni, a régi kéknek jobban örültem volna, de igazából a szöveg a lényeg.
Mihail Bulgakov – A Mester és Margarita | Ezt a könyvet mindig kiemelem, ha az emlékezetes olvasmányaimról van szó, ennek ellenére még nem volt saját példányom, mindig csak könyvtárból meg elektronikus formában birtokoltam. Nem is volt kapható egy darabig, de tavaly szerencsére újra kiadták. Imádom ezt a borítót, annyira szép!

img_20180329_161600-21.jpgRafik Schami – Szofia avagy minden történet kezdete | Ezt a könyvet már említettem az előző, friss megjelenéseket bemutató posztomban. Nagyon örülök, hogy lehetőségem van elolvasni, mert egyrész sosem olvastam még szír szerzőtől, másrészt felettébb érdekes történetnek ígérkezik, és a kivitelezés is csodás.

img_20180307_1202361.jpg Melissa Albert – The Hazel Wood | A márciusi BASC doboz lakója volt ez a történet, ami nyáron érkezik magyarul is. Addig mindenképpen el szeretném olvasni, hogy tudjak írni róla. Egyébként nagyon jónak ígérkezik, szerintem szeretni fogom.

img_20180329_160047-01.jpeg