Zombifarm
Egyéb,  Könyvajánló

Tolnai Panka: Zombifarm

Tolnai Panka Zombifarm című könyve elsősorban a borítójával keltette fel a figyelmem. Szerintem elképesztően vicces az a derűsen iszogató pasas a megterített asztalnál, a háta mögötti zombiapokalipszissel – valahogy azt sugallta, hogy ez nem egy szokásos, véres zombi sztori lesz, hanem valami humoros, kicsit rendhagyó valami. Nem egy Zombielandet vártam könyvben, csak kicsit hasonló, laza vicces sztorit. Részben bejött.

A történet Magyarországon játszódik, ahol egy fertőzés öt évvel ezelőtt zombit csinált az emberek nagy részéből. A zombikat nehezen, de legyőzték, a maradékot pedig egy hortobágyi luxuskomplexumba, a Zombifarmra szállították, ahol látványosságként mutogatják őket a gazdagoknak. Az ország gazdasága a járvány hatására fellendült, a zombik nemzeti kincsként funkcionálnak és csak egy maroknyi ember küzd a farm felszámolásáért. Főszereplőnk, Laci egy katonából építésvezetővé lett fiatalember, akit akarata ellenére beszervez az Országos Zombiellenes Mozgalom. A feladata nem kicsi: segítenie kell felszámolni a zombifarmot és elpuszítatni az összes, még „élő” zombit a föld színéről. Laci kezdetben szkeptikus, majd nagybátyja érintettsége miatt kötélnek áll, de nem is sejti, hogy mibe keveredett.

Tolnai Pankának nem ez az első regénye és ez érződik is, ugyanis a szerző rendkívül élvezetesen ír, a történet szó szerint kiugrik a lapokról, annyira gördülékeny és szórakoztató. Nagyon jók a karakterek, a világépítés, az egész dinamikája nagyon rendben van és a szálak is úgy vannak csűrve-csavarva, hogy képtelenség kiszámítani, hogy mi lesz a végkifejlet.

Laci, a főszereplő kezdettől fogva kételkedik az egész akcióban, és ahogy haladunk a cselekményben, úgy bizonyodik be, hogy igaza volt. A szálakat sokkal magasabbról mozgatják, mint azt gondolták és bizony itt nem nemes szándék vezérli a cselekményeket, hanem kőkemény egyéni érdekek játszanak szerepet abban, ami történik.

A zombitámadást túlélt Magyarország rendkívül ötletes helyszín, és a Hortobágyra felépült luxusszálloda, a farmmal és a különféle zombis programokkal pontosan olyan beteg ötlet, amit simán el tudok képzelni megvalósulva is – már ha bekövetkezne hasonló zombi-járvány a valóságban is.

A könyvben egyébként nem is a zombik félelmetesek, hanem az emberek. Szinte senki sem játszik nyílt kártyákkal, olyan szereplőkről derülnek ki meredek dolgok, akikről az olvasó nem is feltételezne rosszat, ezekhez a fordulatokhoz képest a zombik igazán nem voltak túl ijesztőek. Persze akadtak a könyvben parás részek is, ahogyan pörgős akciójelenetekben sem volt hiány, de nekem főleg az összeesküvések, a becsapások és a politikai simlisségek maradtak emlékezetesek, na meg a humor, amit szerencsére nem nélkülöz történet.

Kellemes csalódás volt a Zombifarm, amit szinte egy ültő helyemben ledaráltam, élményben pedig olyan volt, mintha csak egy film peregne a szemeim előtt. Ahogy a fülszövegben is írják, ez nem az a zombitörténet, amiben a vérfürdő játszik szerepet, hanem a morális és erkölcsi kérdések dominálnak elsősorban – persze van itt szerelem, szex, lövöldözés, átvágás, foglyul ejtés, zombivadászat, kísérletek, politikai mocsokságok és még amit akartok. Egy kicsit talán túl sok is a fordulat, néhol akadnak logikátlanságok és picit húzni is lehetett volna, de összességében a Zombifarm egy rendkívül szórakoztató, remek történet, örülök, hogy a borító nem csapott be.

A könyv adatai
Kiadó: Delta Vision
Kiadás: Puhatáblás
Oldalszám: 576
Kiadás éve: 2021
Moly
Zombifarm
Zombifarm

A Delta Vision kiadó és Tolnai Panka jóvoltából ellátogathatunk a Magyarországon található Zombifarmra. Az izgalmas, összetett zombiregényről ezúttal négy bloggerünk mondja el a véleményét, és természetesen a turné végén ti is nyerhettek egy példányt a könyvből.

Nyereményjáték

A Zombifarm Magyarországon játszódik, ezért ezúttal olyan fantasyregények címét kell kitalálnotok, amelyek helyszíne (részben vagy egészben) szintén kis országunk. Írjátok be a könyvek címét a Rafflecopter-doboz megfelelő sorába.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Ez az ifjúsági regény olyan fiatalokról szól, akik a matematikával jóban vannak, de az irodalom nem a kedvenc tantárgyuk. Egyiküket beszippantja magába az egyik kötelező olvasmány. Miközben Albert végighalad Petőfi Sándor híres történetén, a döntéseivel megváltoztatja azt, közben pedig a barátai is megpróbálják kimenteni a könyvből őt.

a Rafflecopter giveaway

Állomáslista:

09. 12. Spirit Bliss Sárga könyves út

09. 14. A Szofisztikált Macska

09. 16. Kelly és Lupi olvas

09. 18. Könyv és más


Fülszöveg

Zombik! Mindenhol zombik!

Voltak. Úgy öt évvel ezelőttig. Mostanra azonban csak né­hányan maradtak, Gyarmati István, az egykori kukorica­termesztő tartja őket hét lakat alatt a Hortobágyon. Eddig kizárólag a felső tízezer előtt nyitotta ki a luxusfarm kapu­ját, csakis ők lőhették – meglehetősen exkluzív körülmények között – festékpuskával az élőhalottakat, de most változtat­ni akar ezen. Egyedülálló szolgáltatásait egy kevésbé módos réteg számára is elérhetővé szeretné tenni, ehhez azonban több élőhalottra és a kormány támogatására van szüksége.

Akadnak viszont, akiknek még ez a néhány zombi is sok. Például a farm felszámolásáért küzdő Országos Zombiellenes Mozgalom, akik régóta próbálják keresztülhúzni Gyarmati számításait, vagy Vincze László, az átlagos budapesti építés­vezető, aki szíve szerint tudomást sem venne az élőhalottak­ról. Útjaik keresztezik egymást, ám ahogy telik az idő, Laci egyre kevésbé biztos benne, hogy a jó oldalon áll.

A szokványos zombis regényektől eltérően a Zombifarm vérfürdő helyett az erkölcsi és morális kérdésekre fekteti a hangsúlyt. Közben ráadásul a humort sem mellőzi. Sőt.