Könyvajánló,  Krimi

Thomas Harris: Cari Mora

Thomas Harris a világ talán legismertebb és leghírhedtebb sorozatgyilkosának kitalálója; talán nem túlzás, ha azt mondom, hogy a Hannibal Lecter név a világon mindenütt ismerősen cseng. Nem követtem nagyon az író munkásságát – őszintén bevallva a Hannibal könyveket sem olvastam, csak a film és a sorozat nyomán ismerem a sztorikat –, így csak sejteni tudom, hogy a rajongói mennyire vágyhattak már tőle egy új regényre. Tizenhárom évet kellett várniuk, ennyi idő után jelent meg ugyanis Harris új regénye, ami a Cari Mora címet kapta.
Gondoljunk bele, mennyire nehéz lehet a Hannibal-tetralógia sikere után bármit is az olvasóközönség elé bocsátani, hiszen Harris olyan magasra tette magának a lécet, hogy nem igazán lehet hibáztatni azért, ha nem ugorja meg. És talán nem is lenne szabad összehasonlítani (ennek ellenére mindenki meg fogja tenni).

A sztori

A Cari Mora cím nem egy misztikus utalást rejt, hanem így hívják a főszereplőt, aki tulajdonképpen az egész könyv lelke. A húszas évei közepén járó kolumbiai nő ideiglenes letelepedési engedéllyel él Miamiban és többek között abból tartja fenn magát, hogy a néhai drogbáró, Pablo Escobar villájának viseli gondját. Az Escobar birtok a pletykák szerint rengeteg aranyat rejt, és erre az aranyra sokan pályáznak. Többek között a kolumbiai drogkartell is magának akarja a kincset, de Carinak nem tőlük, sokkal inkább a hátborzongató Hans-Petertől kell tartania, aki a kincsvadászat során Carit is kinézi magának. És ez semmi jót nem jelent, tekintve, hogy a titokzatos férfi igencsak beteg dolgokat művel a megszerzett nőkkel. Arra azonban ő sem számít, hogy Cari a múltban megtanulta megvédeni magát. Kegyetlen küzdelem veszi kezdetét, ami nem csak az aranyért, hanem az életben maradásért is zajlik.

Szerintem…

A Cari Mora remek akciófilm alapanyag lenne, minden megvan benne ehhez. Izgalmas, mozgalmas, szó szerint odaszegez maga elé (fél napba telt elolvasni), van benne egy belevaló csaj, aki nem szorul rá senkire és van benne egy igazán sok potenciált rejtő beteg állat is. Mindez egy olyan környezetbe helyezve, amiről ritkábban hallunk: a miami latinok világába. Elég sok szereplőt vonultat fel a könyv, bevallom, néha bele is keveredtem, hogy ki kicsoda – főleg a spanyol neveknél – , de a történet sodort magával és tényleg csak arra ocsúdtam fel, hogy egyszer csak elfogytak a lapok.

carimora_harris2.jpegÉs talán ez a filmszerűsége egyben a könyv gyengesége is: egyszerűen túl felületes és átgondolatlan. Akkora lehetőség lenne ebben a két főszereplőben illetve a közöttük zajló játszmában, Harris pedig hagyta az egészet a felszínen lebegni. Cari Moránál ez még annyira nem is fájó, mert belőle azért jóval többet kapunk,  de Hans-Peter egy óriási, kihagyott ziccer. Nagyon keveset tudunk meg a „munkájáról”, vagy a hobbijáról – nem is tudom minek nevezzem, a legmélyebb gondolataiba, lelkébe pedig egyáltalán nem engedett be minket. Pedig a kis elejtett utalások, morzsák rettentően izgalmasnak tűntek, hát még így is összeszorult a palitól a gyomrom, mi lett volna, ha még kicsit több helyet és időt szorít neki Harris a lapokon?!
Maga a történet egyszerű, de a javára szól, hogy akadnak benne meglepő és esetenként sokkoló fordulatok, lehet teljes szívvel izgulni a főszereplőért és kerek lezárást is kapunk a végén.

Verdikt

Az a furcsa helyzet állt elő, hogy nagyon szerettem ezt a könyvet, a hibái és hiányosságai ellenére is. Nem tudom, hogy egy olyan olvasónak, aki ismeri Harris korábbi regényeit, hogyan fog a Cari Mora lecsapódni, de az biztos, hogy nekem meghozta a kedvem a Hannibal könyvekhez – pedig egyáltalán nem volt szándékomban elolvasni őket. Mindenesetre annak, aki úgy tud írni, hogy csak órák múlva ocsúdok fel a könyvéből, meg tudom bocsátani a fentieket.

ne_gytappancs-3_3.jpg

Thomas Harris: Cari Mora
Eredeti cím: Cari Mora (2019)
Kiadó: General Press
Fordító: Kiss Ádám
Puhatáblás, 320 oldal
Megjelenés ideje: 2019
Moly

megveszem_1_-2.jpg

Blogturné

carimoraharris.pngTizenhárom évvel az utolsó Hannibal könyv után új regénnyel jelentkezett Thomas Harris, minden idők legfélelmetesebb pszichopatájának szülőatyja. A Cari Morában ezúttal egy sokat megélt nő és egy beteg elméjű férfi között zajlik a játszma, a tét pedig fél tonna arany és az életben maradás.
Tartsatok a Blogturné Klub bloggereivel és nyerjétek meg a könyv egyik példányát a kiadó felajánlásából! 

Nyereményjáték

A General Press kínálatában Thomas Harris művein felül még számtalan remek krimi és thriller fellelhető. Ezúttal sikeres könyvsorozatok főszereplőinek nevét adjuk meg, megfejtés gyanánt pedig a szerzők neveit várjuk.
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Robert Hunter

a Rafflecopter giveaway

Állomáslista

10/04 A Szofisztikált Macska
10/07 Könyv és más
10/10 Nem félünk a könyvektől


Fülszöveg| Fél tonna arany rejlik egy Miami Beach-i tengerparton álló villa alatt. Akik évek óta keresik, mindenre képesek. A bandát Hans-Peter Schneider vezeti, akit csillapíthatatlan étvágy hajt, és azzal keresi a kenyerét, hogy valóra váltja a gazdag emberek erőszakos fantáziáit.

Cari Mora, a ház őrzője az erőszak elől menekült el a szülőhazájából. Miamiban él, ahol a bizonytalan ideiglenes menekültstátusz miatt ki van téve a bevándorlási hivatal kényének-kedvének. Ahogy Hans-Peter egyre közeledik a kincshez, megakad a szeme a gyönyörű nőn, akin sebet ejtett a háború. Cari Mora azonban meglepő képességekkel rendelkezik, és a túlélőösztönét már korábban is próbára tette a sors.