Uncategorized

Tasmina Perry – Ház medencével

dsc_2688_ma_solat-01.jpegTasmina Perrytől nem ez volt az első olvasásom, és mindig meglep, hogy mennyire könnyed, gördülékeny a stílusa, miközben a felszín alatt azért komolyabb témákat is karcolgat. A Ház medencével egy thrillernek álcázott chick lit – pont annyira thriller, hogy minden olvasó számára befogadható legyen. Nem szoktam kiemelni, de nem tudok elmenni a csodaszép borító mellett, ami tökéletesen leképezi az egész regény hangulatát.

Napsütés, luxus, képmutatás és titkok jellemzik a cselekményt, amely a Londonból New Yorkba költöző fiatal feleség, Jem szemszögén át mutatja be a feltörekvő, jómódú New York-iak életstílusát. Jem magányos és munka híján unatkozik az új városban, ezért is egyezik bele becsvágyó férje javaslatába, hogy béreljenek egy Hamptonsban lévő nyaralót három másik párral közösen a nyárra. Az új ismerősök elbűvölőek és befogadóak, a ház fantasztikus és Jem kezdi jól érezni magát az új életében. Kiderül, hogy előző nyáron a negyedik pár nőtagja belefulladt a ház medencéjébe, de senki nem akar részletesen mesélni a körülményekről.  Jem a véletlen folytán megismerkedik egy bestseller íróval, aki asszisztensi állást ajánl neki, amennyiben segít kinyomozni a tavalyi tragédia körülményeit, így kettesben kezdik el felderíteni Alice múltját, hogy megtudják, a vízisznyos nő tényleg véletlenül csúszott bele a medencébe, vagy valaki segített neki.

Kedvelem az ilyen, derítsük ki mi történt a múltban jellegű történeteket, nagyon izgalmas tud lenni, amikor oldalról oldalra haladva tárul fel a nagy titok, ami aztán lerántja a lelpet a szereplőkről és a motivációkról. Na ilyesmit vártam ettől a könyvtől is, de sajnos a nyomozás része eléggé háttérbe szorult a főszereplő mindenféle nyűgje mellett, ezért is írtam még a bevezetőben, hogy ez inkább chick lit, mintsem thriller. Jem egy átlagos londoni lány, akit nem szédít meg csillogás és a pénz, ellentétben a férjével, aki holtversenyben áll nálam az utálatos pasi versenyben a Cormoran Strike sorozat Matthew-jával.

img_20180704_125605-3_ma_solat-01.jpeg

Hamponsba csak a kiváltságosak jutnak el, ott házat venni vagy bérelni pedig az egyik legnagyobb dolog, amivel egy New York-i eldicsekedhet. Érdekes volt bekukkantani egy ilyen zárt világ kulisszái mögé, ahol  – mint várható volt – mindent az önérdek, a kapcsolatok és a haszon irányít. Jó ideig semmit nem tudunk meg Alice-ről azon kívül, hogy zavart volt és a medencébe csúszott egy éjszaka során, amikor rajta kívül mindenki egy közeli partin mulatott. A szerző végül az ő szemszögén keresztül íródott hosszabb fejezetekben mutatja meg az olvasóknak a halálához vezető körülményeket, Jem és a bestseller író Michael szinte minimális erőfeszítések árán derít fényt a dologra, a nyomozással kapcsolatos izgalmak a könyv vége felé bontakoznak ki igazán. Azt hiszem, hogy még belefér a spoilermentességbe, ha elárulom, hogy természetesen több történt azon az estén egy egyszerű balesetnél, de az író jól keverte a kártyákat, mert egyszerre több gyanúsított is kavarog az ember fejében, végül egy váratlan, de utólag nézve egyáltalán nem meglepő végkifejletet kapunk megoldásnak. Ettől függetlenül nem tudom elengedni a gondolatot, hogy egy minimális csavarral, egy csipettel kevesebb drámával és csillogással mennyire dermesztően jó thriller lehetett volna ebből a történetből. DE így is elég korrekt sztori volt, ez  egyáltalán nem panasz, csak a zsáner rajongója szól belőlem.

img_20180704_130853-01.jpeg

A szereplők közül talán Alice az egyik legantipatikusabb figura, így nehéz vele azonosulni és sajnálni a sorsa miatt, ahogyan Jemet sem tudtam teljesen megérteni, kizárólag csak a könyv vége felé hozott döntései és viselkedése miatt érzek végül mégis egy kevés szimpátiát iránta. Egyébként butuska és naiv ember benyomását keltette, aki inkább a homokba dugja a fejét, mintsem szembenézzen azzal, ami nem működik. A többi karakter kidolgozása – egy-két kivételtől eltekintve –  pedig majdnem annyira felszínes volt, mint maga a természetük, emiatt nem is hagytak bennem mély nyomot, azon kívül, hogy örülök, hogy nem ismerek hasonló embereket a való életben. 

Könnyű volt azt gondolni, hogy a csinos lányok azért akaszodnak rá a gazdag férfiakra, hogy azok fizessék a költségeiket az olyan drága helyeken, mint Hamptons, de egy olyan szimpla külsejű, faragatlan fickó, mint a mögötte ülő, nem valószínű, hogy vacsorázni visz egy szép nőt, hacsak nincs masszív banki egyenlege, amellyel villoghat. A szex persze mindenhol társasági fizetőeszköz, és ez még sehol sem volt evidensebb, mint egy olyan helyen, mint az imázs- és státusztudatos New York.

A ház medencével a bűntény felderítésén túl a képmutatásról és a hazugságokról szól, mesél nekünk arról, hogy az igazán értékes dolgokat és kapcsolatokat pénzért nem lehet megvenni, ahogyan a pénz sem garantál feltétlen boldogságot és gondtalanságot. A hazugságokból szőtt háló pedig az idő múlásával egyre szorosabban vesz körbe, amíg végül képtelenség belőle kiszabadulni. Szórakoztató és letehetetlen volt ez a könyv,  egy olyan laza olvasmány, ami nem akar többet, mint tökéletes kikapcsolódást nyújtani annak, aki kézbe veszi. Kezdő krimiolvasóknak tökéletes csemege lehet, de a hozzám hasonló hardcore thriller/krimi rajongóknak is ajánlom figyelmükbe, ha valami mérsékelten idegtépő cselekményt keresnek. Mindenképpen a nyári olvasmányok közé sorolnám, már csak azért is, mert az egész történetből árad a napsütés és a meleg, ezért leginkább a szabadban, egy nyugágyban kényelmesen elnyújtózva javaslom fogyasztani.

ne_gytappancs.jpg

Tasmina Perry – Ház medencével
Eredeti cím: The Pool House (2017) 
Kiadó: 21. Század Kiadó 
Fordító: Simonyi Ágnes
Puhakötés, 464 oldal 
Kiadás éve: 2018


Fülszöveg | Valaki ​hazudott. Valaki meghalt. 
EGY HALÁLOS NYÁR 
Jem Chapman számára ez élete lehetősége. Ki tudna nemet mondani egy meghívásra, hogy szálljon be egy nyaraló bérlésébe Hamptonsban? De amikor megtudja, mi történt az előző nyáron, Jemet akaratlanul is kirázza a hideg. 
Egy fiatal nőt holtan találnak a ház kerti úszómedencéjében, belefulladt. A nyaralótársak azt mondják, hogy Alice zavart volt. Sokat ivott. Nem tudott úszni… 
EGY TITOK, AMELYÉRT ÖLNI IS ÉRDEMES 
Ahogy Jem egyre jobban megismeri elbűvölő új nyaralótársait, rájön, hogy mindegyiküknek van valami rejtegetnivalója. Mi történt valójában tavaly nyáron? És ki az, aki hajlandó volna bármeddig elmenni, hogy elhallgattasson valakit?


qton_fhs_1.jpegA SZERZŐRŐL
Tasmina Perry angol írónő a jogi pályát hagyta el az írásért, miután beküldte egy régebbi, Take That zenekarral készített interjúját egy magazin álláshirdetésére. Ezután sebesen ívelt felfelé a pályája, olyan magazinok szerkesztésében vett részt, mint az InStyle, Glamour és Marie Claire. Az első regénye rögtön a Sunday Times top 10-es bestseller listáján landolt, azóta pedig több világsiker is kötődik a nevéhez, mint például az Örökösnők vagy a Divatdiktátorok. Férjével és fiával Londonban él.