-
V. E. Schwab: Addie LaRue láthatatlan élete
V. E. Schwab könyveit már évek óta kerülgetem, de sosem került rá sor, pedig az Egy sötétebb mágia sokszor csábított már. Aztán jött Addie LaRue, ami már a megjelenésétől fogva elképesztően pozitív kritikákat kapott, a szerző legjobb könyvének kiáltották ki és alig két hónappal a magyar megjelenés után már az utánnyomás készül. A fülszöveg alapján pontosan olyan könyvnek tűnt, amit szeretni fogok, és igen, nekem is valamiért a Adeline csodálatos élete című film ugrott be róla, mint sokan másoknak. Arra számítottam a fül alapján, hogy valami nagyon hasonló lesz. Azt el kell mondanom, hogy az utóbbi időben észrevettem, hogy a fantasy kötetek már nem tudnak annyira lekötni, mint régen, így…
-
Sally Rooney: Hová lettél, szép világ
Sally Rooney az egyik, ha nem a legmenőbb kortárs író manapság, elég csak a Normális emberekre gondolni – aki eddig nem olvasta, az a könyvből készült sorozatot tutira látta. És akkor még nem beszéltünk a szerző első regényéről, a Baráti beszélgetésekről, amelyből jövő évben érkezik az adaptáció és le merem fogadni, hogy hasonlóan sikeres lesz, mint a két szenvelgő fiatal csiki-csukijáról szóló feldolgozás. Rooney harmadik könyve, a Hová lettél, szép világ a premierrel egy időben jelent meg magyarul és a fentiek tudatában nem meglepő, hogy kis túlzással órák alatt bestseller lett belőle az Egyesült Királyságban, a kritikusok pedig a fiatal szerző eddigi legjobb műveként emlegetik. És az igazság az, hogy…