-
Szép Zsolt: Sárkányhant
Visszatekintve a tavalyi évemre, olvasás szempontjából több érdekes dolgot is leszűrhetek, de most csak egyet emelnék ki: kiábrándultam a fantasy műfajából. Keveset is olvastam, és azok sem kötöttek le úgy, ahogy kellene, így számos kötetet félbehagytam, mert untam. Remélem, ez csak átmeneti állapot.Ezt most azért írom le, hogy kiemelhessek a tavalyi olvasmányaim közül egyet, amire mindez szerencsére nem volt érvényes. Minden fenti ellenére pillanatok alatt magába szippantott és elvarázsolt. Ez a könyv pedig nem más, mint a Sárkányhant, a Kárpát Walzer folytatása. A Kárpát Walzer volt a 2019-es évem egyik kedvenc kötete, úgyhogy borzasztóan vártam már a folytatást, ami tavaly nyáron jelent meg végül. Az író, Szép Zsolt láthatóan figyelembe…
-
Szép Zsolt – Kárpát Walzer
Azt a hétszázát! Nem találok szavakat. Alig fél órája fejeztem csak be ezt a monstrumot, és olyan intenzív még az élmény, hogy nem is tudom mit írjak. Kezdem azzal, hogy mi miatt keltette fel a Kárpár Walzer az érdeklődésemet. Nem nehéz kitalálni: a korszak, amelyben játszódik minden gondjával, hibájával együtt nagyon kedves a szívemnek, úgyhogy ha egy regény ebben a korban játszódik és még valami rejtély vagy gyilkosság is van a dologban, akkor ide nekem azt a könyvet azonnal! A fülszövege ugyan nem árul zsákbamacskát, mégis meglepődtem, mert ez bizony közel sem finomkodó, bájos, némi krimit rejtő történet, hanem egy borzasztóan összetett, a magyar hiedelemvilágot gazdagon felhasználó fantasy, amely nem…