-
T. R. Ragan: A pók fogságában
Ez a könyv már őrült régóta pihent a polcomon, ami azért is furcsa, mert erre a zsánerre nagyjából azonnal rá szoktam vetni magam. De jobb később, mint soha, úgyhogy még az év elején nekiugrottam. A könyv a Lizzy Gardner könyvek első kötete, és ha jól láttam, akkor a második kötet már megjelent és előkészületben van a harmadik.
-
Winston Graham: Ross Poldark
Winston Graham 70 évvel ezelőtt kezdte el írni a Poldark család történetét, és ennyi idő alatt igazi klasszikussá nemesedett a könyvsorozat, a belőle készült televíziós adaptációk pedig még több rajongót szereztek az évtizedek alatt. A könyvsorozat egyébként 12 kötetből áll, és mindegyik középpontjában egy-egy szereplő áll. Remélhetőleg itthon is sikerül az összes részt kiadni, egyelőre csak a kezdőkötetet, az ifjú Ross Poldark sorsát végigkövető történetet olvashatjuk magyarul.
-
Daniel Cole: Végjáték
Az a baj a folytatásos könyvekkel, hogy mire kijön a következő rész, rendszerint elfelejtem az előzmények nagy részét. Pontosan ettől tartottam ezúttal is, ugyanis több, mint másfél év telt el azóta, hogy elolvastam Daniel Cole Rongybaba sorozatának második kötetét.
-
Carlos Ruiz Zafón: A Köd Hercege
Carlos Ruiz Zafón mérhetetlenül sok rajongót szerzett magának itthon Az elfeledett könyvek temetője sorozattal, amely idestova tizenöt éve ejti rabul a hazai olvasók szívét. Én későn érkezőként csak idén vettem kézbe az öt részes regényfolyam első kötetét, A szél árnyékát, és annak ellenére, hogy nem volt katartikus élmény, nagyon tetszett a spanyol szerző stílusa. Szerintem aki egyszer olvasott már Zafóntól, annak nem is kérdés, hogy minden új könyvet be kell szerezni, ami az ő tollából megjelenik.
-
Leigh Bardugo: Six of Crows
Az a baj a nagyon körülrajongott könyvekkel, hogy az ember lánya már eleve óriási elvárásokkal kezd neki, aztán amikor nem hozza a könyv az elvártat, akkor csalódás lesz belőle – annak ellenére is, hogy egyébként jó könyvről beszélünk. Így jártam most én a Six of Crows kapcsán, amit tényleg mindenki rajongva szeret és amit az egyik kedves barátom is hónapok óta tukmál rám, hogy olvassam már el, mert ő már minimum háromszor oda-vissza túl van rajta és imádja.
-
Christelle Dabos: Bábel emlékezete
Ha az ember nekiáll sorozatokat olvasni, abban a létező legrosszabb dolog a várakozás. Várakozás a következő részre, amely sosem érkezik időben –ami nagyjából a most azonnal lenne. A Tükörjáró sorozat harmadik részére egy évet kellett várni, és nem azt akarom mondani, hogy türelmetlen voltam, de novemberben már naponta nézegettem, hogy megjelent-e már. Az első két rész értékelésénél már eleget ömlengtem arról, hogy mennyire szeretem a könyvben megteremtett világot, a karakterek setesutaságát, a sok intrikát és kalandot, amit a történetek rejtenek, úgyhogy nem csoda, hogy hónapok óta csak egy dolog jár az eszembe: hogy mikor folytathatom végre Ophélie és Thorn történetét.
-
Margaret Atwood: MaddAddam
Voltatok már úgy, hogy azért halogattatok egy könyvet, mert nem akartátok, hogy vége legyen? A Maddaddam-trilógia utolsó kötetével én is így jártam; a közel sem vonzó világképe ellenére annyira megkedveltem a szereplőket és a történet hangulatát, hogy nem akaródzott elengedni Toby, Ren, Jimmy és Zeb kezét.
-
Margaret Atwood: Az özönvíz éve
Sejtettem, hogy jó lesz a MaddAddam-trilógia második része, de azt nem gondoltam, hogy jobban fog tetszeni, mint az első. A sorozatoknál általában – de nem mindig!– az első részek szoktak a legerősebbek lenni, de erre Atwood most jó rácáfolt nekünk. Az özönvíz éve nem kifejezetten folytatása a Guvat és Gazellának, sokkal inkább egy párhuzamosan futó történet, csak ezúttal a trilógia világának egy másik „szegletén”, a plebsztelepeken élők szemszögéből mutatja be a vírus elszabadulása előtti (és utáni) helyzetet. Olyan ez a könyv, mintha Atwood a Guvat és Gazellában megrajzolt történetet elkezdte volna kiszínezni.
-
Margaret Atwood – Guvat és Gazella
Margaret Atwood idehaza A szolgálólány meséjével lett igazán széles körben ismert, pedig ha valaki, hát ő igencsak gazdag életművel rendelkezik. Sok könyve megjelent már korábban magyarul, többek között az eredetileg 2003-ban debütáló MaddAddam (korábban VadÁdám) trilógia első két kötete is, azonban a harmadik, befejező részt valamilyen oknál fogva nem fordították le – egészen mostanáig. A Jelenkor kiadó sorra jelenteti meg csodaszép, új köntösben a kanadai írónő könyveit; legutóbb a könyvfesztiválra érkezett a szóban forgó trilógia, ráadásul szinte mindhárom kötet egyszerre. Ezúttal az első részről fogok írni, amely egy félelmetes és elborult jövőképet tár elénk. Tudjátok, csak olyan Atwoodosan…
-
Böszörményi Gyula – Szer’usz világ!
Ha létezik könyvszerelem első hallásra, akkor a Leányrablás Budapesten nekem abszolút az volt. Sosem éreztem még olyan erős késztetést egy könyv birtoklására, mint akkor, amikor elolvastam a fülszövegét. Ennek négy éve, és a sorozat (mert bizony sorozat lett) egyszer sem okozott csalódást. Többször hittük azt, hogy már nincs tovább, de az író szeret meglepetéseket okozni, így lett a három kötetesre tervezett sorozatból először négy, most pedig öt kötet – nem beszélve a két spin-off kisregényről, amelyek szintén a sorozat szerves részei.