• Márta evangéliuma
    Könyvajánló,  Kortárs

    Mészöly Ágnes: Márta evangéliuma

    Mészöly Ágnes Rókabérc, haláltúra című könyve az egyik kedvencem krimim lett, így amikor láttam, hogy a szerző újabb, felnőtteknek szóló könyvvel jelentkezik, nem volt kérdés, hogy szeretném olvasni. A Márta evangéliuma igencsak más téma és műfaj is, de ugyanolyan magával ragadó. A könyv, mint ahogy a fülszöveg is említi, a Mártákról szól. Két Mártán keresztül mutat be egy olyan nőtípust, akit mindannyian ismerünk a környezetünkben. A Márták azok a nők, akik saját maguk vágyait, szükségleteit és kényelmét félretéve (ki)szolgálnak, teljesítenek és mindig ott vannak, ha szükség van rájuk. Kapásból három ilyen nőt is tudok mondani a tágabb környezetemben, de biztos vagyok benne, hogy a leírás alapján ti is ráismertetek valakire.…

  • Szent szó
    Könyvajánló,  Kortárs

    Sigríður Hagalín Björnsdóttir: Szent szó

    Többet kellene izlandi szerzőktől olvasnom. Ezt eddig is sejtettem, de a Szent szó csak megerősített ebben a meggyőződésemben. A szerző – aki hazájában televíziós újságíróként ismert – már az első regényével, A szigettel is megvett magának (sajnos poszt nem készült róla), így nem is volt kérdés, hogy a második, Szent szó című kötetét sem fogom kihagyni. Először is, közel sem hasonlít egymáshoz a két könyv, sem témájában, sem hangulatában, ami szerintem fantasztikus – szeretem az olyan írókat, akik nem egy kaptafára alkotnak, Sigríður Hagalín Björnsdóttir pedig egyike ezeknek. A Szent szóban a legnehezebb az első néhány fejezet, amíg az olvasó megszokja és nagyjából megjegyzi a neveket és a hozzájuk tartozó…

  • A méregkeverő patikárius
    Könyvajánló,  Történelmi fikció

    Sarah Penner – A méregkeverő patikárius

    A méregkeverő patikárius volt az idei őszi címek közül az egyik olyan, amiről azonnal tudtam, hogy olvasni akarom. Néha vannak ilyen megmagyarázhatatlan, hirtelen feltörő vonzalmaim könyvek iránt; elég ránéznem a borítóra vagy a címre (mint most) és egyszerűen tudom, hogy tetszeni fog. Sarah Penner könyvénél minden megvolt: 18. századi London, gyilkosságok, női sorsok és mindez megdobva egy jelenben futó szállal, ami visszanyúlik a múltba. A szerzőnek ez az első könyve, de ez egyáltalán nem érződik egyetlen során sem. Mint említettem, két idősíkban játszódik a sztori. 1791 februárjában egy eldugott kis patika mélyén Nella új kuncsaftjára vár. Meglepetésére egy gyermek érkezik hozzá a tizenkét esztendős Eliza személyében, aki úrnője megbízásából rendelt…

  • A magvető példázata
    Disztópia

    Octavia E. Butler: A magvető példázata

    Mit tudhat ez a könyv, ami huszonhét évvel az első megjelenése után lett hirtelen New York Times bestseller? – tettem fel magamban a kérdést Octavia E. Butler A magvető példázata című könyvével kapcsolatban. Nagyon ritka az, hogy egy könyvet a megjelenése után több évtizeddel kapjanak fel, most hirtelen csak Margaret Atwood jut eszembe és A szolgálólány meséje. A két kötetben az a közös pont, hogy mindkettő disztópia és mindkettő kísértetiesen reflektál a mai viszonyokra, miközben évtizedekkel ezelőtt íródtak. A magvető példázata egy cli-fi (climate ficton), vagyis egy olyan könyv, amely a klímaváltozás jövőbeli hatásaiból indul ki. Főszereplője egy kamaszlány, Lauren Olamina, aki egy elkerített negyedben él családjával az Egyesült Államokban.…

  • Addie LaRue láthatatlan élete
    Fantasy,  Könyvajánló

    V. E. Schwab: Addie LaRue láthatatlan élete

    V. E. Schwab könyveit már évek óta kerülgetem, de sosem került rá sor, pedig az Egy sötétebb mágia sokszor csábított már. Aztán jött Addie LaRue, ami már a megjelenésétől fogva elképesztően pozitív kritikákat kapott, a szerző legjobb könyvének kiáltották ki és alig két hónappal a magyar megjelenés után már az utánnyomás készül. A fülszöveg alapján pontosan olyan könyvnek tűnt, amit szeretni fogok, és igen, nekem is valamiért a Adeline csodálatos élete című film ugrott be róla, mint sokan másoknak. Arra számítottam a fül alapján, hogy valami nagyon hasonló lesz. Azt el kell mondanom, hogy az utóbbi időben észrevettem, hogy a fantasy kötetek már nem tudnak annyira lekötni, mint régen, így…

  • Úgy, ahogy vagy
    Könyvajánló,  Nonfiction

    Emily Nagoski: Úgy, ahogy vagy

    Az önfeledt szexualitás pszichológiája Emily Nagoski több mint húsz éve tart foglalkozásokat és előadásokat a szexualitás témaköreiben, úgy mint edukáció, prevenció, kommunikáció és stresszkezelés.Az amerikai szexuálpszichológus első könyve, az Úgy, ahogy vagy hiánypótoló olvasmány minden nő számára – igazából ez butaság, a könyv mindenki számára hiánypótló, aki él, vagy a jövőben élni fog szexuális életet. A kötet sokaknak ismerős lehet, hiszen felbukkant a Sex Education című sorozat új évadában, a szerzőt pedig a remek TED Talkjairól ismerhetik azok, akik szoktak a TED videók között keresgélni. Lábjegyzet: Emily Nagoskinak van egy másik könyve is, amelyet az ikertestvérével írtak és a kiégésről szól. Remélem, hamarosan azt is olvashatjuk magyarul, hiszen egy hasonlóan…

  • Zuhanás
    Könyvajánló,  Thriller

    T. J. Newman: Zuhanás

    A Zuhanás esetében megint a borító volt az, ami először megfogott. Baromi jó ez a retró hangulat, amitől automatikusan a 80-as, 90-es évek rongyosra nézett akciófilmjei jutnak az ember eszébe és nem is gondolnátok, mennyire közel jár ez a gondolat az igazsághoz. A könyvesbolti eladóból légiutas kísérővé, majd később íróvá váló T. J. Newmannek bőven volt ideje és lehetősége kiagyalni a könyve cselekményét – állítólag hosszú repülőutakon írta, amikor az utasok éppen aludtak. Kicsit bizarr belegondolni, hogy békésen szendergő, mit sem sejtő emberek mellett üldögélve éppen egy mesteri gépeltérítés részleteit dolgozta ki teljes nyugalomban. A Zuhanás egyébként tökéletesen hozta a már fent említett akciófilmek hangulatát és színvonalát. Akcióthriller a javából,…

  • A párizsi könyvtár
    Történelmi fikció

    Janet Skeslien Charles: A párizsi könyvtár

    Idén tudatosan távolt tartottam magam a háborús és holokausztos könyvektől, mert az előző évben túltoltam a témát és emiatt egy kicsit besokalltam. A párizsi könyvtár volt az egyik olyan könyv idén, amire azt mondtam, hogy képtelen lennék kihagyni, mert ha egy könyvben könyvtár, könyvesbolt, vagy csak simán könyvek vannak, az menthetetlenül magához vonz. 1939-ben járunk, Párizsban. Odile, a fiatal lány álmai állására jelentkezik a  párizsi Amerikai Könyvtárba. Odile gyerekkora óta a könyvek bűvöletében él és minden vágya, hogy saját keresettel rendelkező, független nő legyen, habár a családja nem örül az ambícióinak. Rendőrfőnök apja férjhez akarja adni és ennek érdekében mindent be is vet, sorra hívja a beosztottjait vacsorára. Miután Odile…

  • Az „A” lány
    Könyvajánló,  Thriller

    Abigail Dean: Az „A” lány

    Az „A” lány a fülszövegével egyből felkeltette a figyelmemet, mert pontosan olyan sztorinak tűnt, amit nagyon szoktam szeretni. A borítón még az is elhangzik, hogy a legjobb thriller a Holtodiglan óta, a hátoldalán meg az, hogy A szoba és az Éles tárgyak méltó párja. Ha ezeket a könyveket valóban elolvasta volna az, aki ezt leírta, akkor most nem virítana ez a butaság a borító kellős közepén, és ennek eredményeként a sok csalódott olvasó sem taszítja 67%-ra a molyon. Az Éles tárgyakkal vonható amúgy párhuzam abból a szempontból, hogy egy totál elborult família van a középpontban és az atmoszféra is hasonlóan borús és kilátástalan. A szoba pedig nyilván a fogvatartás és…

  • Lassan izzó tűz
    Pszichothriller,  Thriller

    Paula Hawkins: Lassan izzó tűz

    Paula Hawkins azért nagyon kedves a szívemnek, mert A víz mélyénnel kezdődött a blogos pályafutásom. Arról a könyvről írtam az első posztomat ezen a blogon és nem mellesleg nagyon sokat köszönhetek (még ha közvetve is) annak a négy évvel ezelőtti bejegyzésnek. Ilyen előzmények után nem is volt kérdés, hogy epedve vártam a szerző új könyvét, aki, hát hogy is mondjam… nem kapkodta el az írást. De a jó munkához idő kell – csak hogy pufogtassak némi közhelyet is –, a Lassan izzó tűz pedig érezhetően egy nagyon átgondolt thriller lett, ami nem is annyira thriller. A napokban beszélgettem egy kedves barátnőmmel a könyvről és akkor jutottunk arra a következtetésre, hogy…