• Érzelmi kiégés
    Könyvajánló,  Önfejlesztő

    Emily Nagoski, Amelia Nagoski: Érzelmi kiégés

    Nagyon bírtam Emily Nagoski előző könyvét, az önfeledt szexualitásról szóló Úgy, ahogy vagyot, így reméltem, hogy az ikertestvérével közösen írt, kiégésről szóló művét is olvashatjuk majd magyarul. Minden vágyam így váljon valóra! Az Érzelmi kiégés nemrég jelent meg a Libri Kiadó gondozásában és ha nem is annyira hiánypótló, mint az Úgy, ahogy vagy, érdemes elolvasni. A kiégést nem kell bemutatni senkinek, szerintem mindannyian túlesünk rajta életünk során, akár többször is. A rohanó életmódunk miatt a stressz olyan állandó, és szinte már természetes az mindennapjainkban, akár a levegővétel. Mindig azt gondoltam, hogy jól birkózom meg a nehézségekkel, nem stresszelek sokat, vagy ha mégis, akkor hamar túl tudok lendülni. Ez az elméletem…

  • Minden kémia
    Könyvajánló,  Kortárs

    Bonnie Garmus: Minden ​kémia

    Bonnie Garmus Minden kémia című könyvére már a külföldi debütálás idején felfigyeltem, mert pontosan olyan könyvnek tűnt, amit szoktam szeretni. A Central Könyvek gondozásában megjelent kötet nem is okozott csalódást – még úgy sem, hogy néha azért picit húzogattam a szemöldökömet olvasás közben. Elizabeth Zott tudós. Az abiogenezis a kutatási területe, vagyis nem másra tette fel az életét, mint hogy megfejtse az élet keletkezésének folyamatát. Azonban az ötvenes években nem egyszerű nőnek, de főleg nem egyszerű nőnek ÉS tudósnak lenni. A Hastings Kutatóintézet egyetlen nőnemű kutatójaként folyton akadályokba és lenézésbe ütközik, egészen addig, míg nem találkozik az intézmény zsenijével, a Nobel-esélyes Calvin Evansszel. Néhány évvel később Elizabeth egyedül neveli közös…

  • Honi bestiárium
    Könyvajánló

    László Ferenc: Honi bestiárium

    Az iskolában mindig az irodalom óra volt a kedvencem, de azon belül is sokkal jobban szerettem elmerülni az írók és költők életrajzában, minta műelemzésekben. László Ferenc kritikus, történész, a Muzsika folyóirat és az Opera Magazin egykori, illetve Revizor kritikai portál aktív szerkesztője Honi bestiárium című kötetében 33 olyan író pályaképét rajzolja fel az olvasók részére, akik neve manapság már kevésbé ismert, viszont a maguk idejében nagy hírnévnek és elismerésnek örvendett a munkásságuk. Ha érdekel benneteket, kik voltak Kosztolányi, Ottlik és más irodalmi óriások kevésbé ismert pályatársai, ez a kötet nektek szól! A könyvben főként prózaírók szerepelnek, és a 33 pályakép közül kizárólag kettő tárgyal női szerzőt. A Honi bestiárium olyan…

  • Ördögi csontok
    Könyvajánló,  Krimi

    Bella Ellis: Ördögi csontok

    Bella Ellis, az Ördögi csontok és az előzményregény, Az eltűnt hitves írója nem kevesebbre vállalkozott, mint hogy megpróbálja elképzelni, milyenek lehettek a híres Brontë nővérek, milyen dinamika mentén működött a kapcsolatuk egymással és a családjuk többi tagjával, mindezt egy magával ragadó krimis, misztikus köntösbe  bújtatva. Az ördögi csontok egy könyvsorozat második kötete. Az első, Az eltűnt hitves címmel kb. két évvel ezelőtt jelent meg a General Press gondozásában és arról azt írtam akkor, hogy „bűbájos, gótikus hangulatú cozy mystery, ami egy kicsit közelebb hozza az olvasókhoz a Brontë nővérek világát és személyiségét. Erős feminista felhanggal és példaképnek is kitűnő szereplőkkel operál, miközben a fő szál, a bűntény is kellően megdolgoztatja…

  • Halásznegyed
    Könyvajánló,  Szépirodalom

    Donatella Di Pietrantonio: Halásznegyed

    Hirtelen zúdult az eső az ünnepségre, nem volt figyelmeztető mennydörgés, egyetlen vendég sem látta az erdőtől sötétlő dombok fölött sűrűsödő felhőket.Így kezdődik a Halásznegyed, Donatella Di Pietrantonio A visszaadott lány című regényének folytatása. Így kell mindjárt az első mondattal, egyetlen mondattal elmondani egy egész történetet… A visszaadott lány és húga, Adriana már felnőttek, az élet pedig teljesen más irányba sodorta őket. Elbeszélőnk – akinek továbbra sem tudjuk meg a nevét – egy francia kisváros egyetemén tanít, mígnem egy váratlan hívás hazaszólítja Pescarába. A hosszú, már-már véget nem érő utazás és a reggelre várakozás hívja elő elméjéből a múlt képeit, felfedve előttünk az előző könyvben megismert lányok további útját. A visszaadott…

  • Az örökség ára
    Ifjúsági,  Könyvajánló

    Jennifer Lynn Barnes: Az örökség ára

    Végre valahára megérkezett Az örökség ára, a tavalyi évem egyik nagy kedvencének folytatása! Az Örökösök viadala egy nagyon nehéz időszakban volt támaszom és az egyetlen könyv volt akkor, ami segített kiszakadni a valóságból és elterelni a figyelmem, úgyhogy örökké hálás leszek, hogy akkor a kezembe akadt. A befejezést tekintve az író elég genya volt, mert úgy hagyta abba az első kötetet, hogy megszellőztetett egy igencsak figyelemfelkeltő tényt, ami alapjaiban írta újra az egész szituációt, amibe a főszereplő lány belecsöppent. Gondolhatjátok, hogy mennyire vártam a folytatást! A második kötet története egy héttel később folytatódik, miután Avery és a sármos Hawthorne fiúk megoldották a rejtélyt, hogy miért hagyta a dúsgazdag nagyapjuk egy…

  • Finlay Donovan ölni tudna
    Könyvajánló,  Krimi

    Elle Cosimano: Finlay Donovan ölni tudna

    Bevallom, megint a borító volt az, amin megakadt a szemem. Aztán persze a fülszöveg után nyilvánvaló volt, hogy a sztori is legalább annyira figyelemre méltó, mint a pink köntös. A Finlay Donovan ölni tudna az a fajta történet, amit nagyon szoktam szeretni: krimi, de a humorosabb, könnyedebb fajtából, a főszerepben egy igencsak hétköznapi karakterrel. Közismert tény, hogy reggel fél kilenckor általában a legtöbb anya már ölni tudna. Finlay Donovan olyan nő, aki bármelyikünk lehetne. Az életének összeomlása után a romokon próbál egyensúlyozva életben maradni és életben tartani a két pici gyerekét is, közben lehetetlennél lehetetlenebb szituációkba keveredik. Bármelyikünk lehetne, de olvasás közben titkon mindannyian örülünk, hogy mi (még) nem vagyunk…

  • A visszaadott lány
    Könyvajánló,  Kortárs,  Szépirodalom

    Donatella Di Pietrantonio: A visszaadott lány

    Mihez kezd egy tizenhárom éves lány, akit a szüleinek hitt emberek egyik napról a másikra visszaadnak az igazi családjának, mint egy megunt, levetett pulóvert, ami már csak a helyet foglalja a szekrényben? Ezzel a közel sem hétköznapi felütéssel kezdődik az olasz Donatella Di Pietrantonio rövid, de annál tartalmasabb regénye. A visszaadott lány líraian tárja fel a főszereplő kamaszlány lelkében dúló viharokat és az elhagyatottság sivárságát. A visszaadott lány – akinek a történetben nem derül ki a neve – jómódú, boldog városi életből kerül vissza a sokgyerekes, szegény falusi családba. Akkor szembesül vele, hogy nem is az igazi szülei nevelték, amikor utoljára látja őket és senki nem akarja elárulni, mi vezetett…

  • Szerelmi bűnügyek
    Klasszikus,  Könyvajánló,  Krimi

    Agatha Christie: Szerelmi bűnügyek

    Örömmel nyugtáztam, hogy az Adventi krimik és a Szentivánéji krimik után a Helikon Kiadó újabb Agatha Christie novellagyűjteménnyel jelentkezik, ezúttal a szerelem témájára fűzve fel a válogatást. A Szerelmi bűnügyek stílszerűen február közepén jelent meg, történeteiben pedig a szerelem, a szerelmi indítékok vannak hangsúlyban, olyan, már jól ismert főszereplőkkel az élen, mint Poirot, Miss Marple, Tommy és Tuppence, Mr. Parker Pyne, Mr. Quin és Mr. Satterthwaite. A tizenöt hosszabb, rövidebb történet Agatha Christie-től már megszokott stílusban mesél el rejtélyes bűnügyeket, a végén nem egyszer váratlan csattanóval. Nem titok, hogy Poirot az egyik kedvenc irodalmi karakterem, ennek ellenére ezekben a gyűjteményekben sokkal jobban szeretem azokat a történeteket, amely középpontjában az általam…

  • Rendbomlás
    Könyvajánló

    Margaret Atwood: Rendbomlás

    Vannak az olvasók életében olyan biztos pontok, amikről tudjuk, hogy történhet bármi, számíthatunk, számolhatunk vele, amolyan megnyugtató állandósággal. Ilyen például az évi egy – szerencsés csillagzat alatt évi kettő – Margaret Atwood megjelenés. Nagyon kíváncsi voltam, idén melyik címre esik a Jelenkor választása a kanadai szerző életművéből és nem mondom, hogy nem lepődtem meg, amikor kiderült, hogy kissé rendhagyó módon egy novelláskötetet, a Rendbomlást hozzák el nekünk. Jó novellát írni talán nehezebb, mint regényt, úgyhogy nagyon érdekelt, vajon Atwood ebben is olyan jó-e. (Költői a kérdés, nyilván). A Rendbomlás novellák gyűjteménye ugyan, de tekinthető egységes kötetnek, hiszen egy nő életének töredékeibe pillanthatunk be az írások révén a gyerekkortól kezdve a…