• Szent szó
    Könyvajánló,  Kortárs

    Sigríður Hagalín Björnsdóttir: Szent szó

    Többet kellene izlandi szerzőktől olvasnom. Ezt eddig is sejtettem, de a Szent szó csak megerősített ebben a meggyőződésemben. A szerző – aki hazájában televíziós újságíróként ismert – már az első regényével, A szigettel is megvett magának (sajnos poszt nem készült róla), így nem is volt kérdés, hogy a második, Szent szó című kötetét sem fogom kihagyni. Először is, közel sem hasonlít egymáshoz a két könyv, sem témájában, sem hangulatában, ami szerintem fantasztikus – szeretem az olyan írókat, akik nem egy kaptafára alkotnak, Sigríður Hagalín Björnsdóttir pedig egyike ezeknek. A Szent szóban a legnehezebb az első néhány fejezet, amíg az olvasó megszokja és nagyjából megjegyzi a neveket és a hozzájuk tartozó…

  • Ásta
    Könyvajánló,  Kortárs

    Jón Kalman Stefánsson: Ásta

    A halaknak nincs lábuk és annak folytatása, illetve a Menny és pokol trilógia után újabb Stefánsson regény jelent meg nemrég az utóbbi trilógiát jegyző Jelenkor kiadásában, Ásta címmel. Azt hiszem nem túlzok, ha azt mondom, hogy Tillai Tamás borítója akkor is megállásra készteti az embert, ha annak eredetileg esze ágában sincs a morc, sötét és mégis magával ragadó Izlandról és benne Ástáról olvasni. Nekem ez volt az első találkozásom az íróval, akinek a trilógiája a megjelenés óta ott figyel a polcomon, mégsem mertem eddig belekezdeni. Ennek dacára hagytam magam meggyőzni az Ástával, mert érdekelt, mit tud ez az izlandi, amivel szinte azonnal elrabolja az olvasók szívét itthon és a világ…