Többet kellene izlandi szerzőktől olvasnom. Ezt eddig is sejtettem, de a Szent szó csak megerősített ebben a meggyőződésemben. A szerző – aki hazájában televíziós újságíróként ismert – már az első regényével, A szigettel is megvett magának (sajnos poszt nem készült róla), így nem is volt kérdés, hogy a második, Szent szó című kötetét sem fogom kihagyni. Először is, közel sem hasonlít egymáshoz a két könyv, sem témájában, sem hangulatában, ami szerintem fantasztikus – szeretem az olyan írókat, akik nem egy kaptafára alkotnak, Sigríður Hagalín Björnsdóttir pedig egyike ezeknek. A Szent szóban a legnehezebb az első néhány fejezet, amíg az olvasó megszokja és nagyjából megjegyzi a neveket és a hozzájuk tartozó…