Ritkán olvasok skandináv krimiket, pedig egyébként nagyon szeretem őket. Talán azért, mert túl tömények, túlságosan megülik az ember gyomrát, főleg, ha nagy dózisban fogyasztjuk őket. Nem állítom, hogy A gesztenyeember már a megjelenésekor felkeltette a figyelmemet, mert nem így volt. A borítója alapján először nem is gondoltam, hogy ez egy krimi, csak akkor kezdett érdekelni, amikor egyre-másra jöttek róla a pozitív kritikák. A dán íróról semmit nem tudtam eddig, nem láttam a The Killinget, aminek ő volt a forgatókönyvírója (de tényleg, miért nem láttam a The Killinget?!), így halvány lila fogalmam sem volt, hogy mire számíthatok, csak a fülszöveg alapján volt némi sejtésem (ami nem túl pontos így utólag nézve…