
Ta-Nehisi Coates: A korsótáncos
De a szabadság, a valódi szabadság, az is egy uraság.
A könyvesboltban talált meg először A korsótáncos, a témája miatt fel is tettem a képzeletbeli kívánságlistámra, aztán jó sokáig ott is csücsült. Még mindig ott lenne, ha nem kezdtem volna el nézni az Oprah’s Book Club első adását, amelyben hogy hogy nem, pont Ta-Nehisi Coates volt a vendég. Nehéz egy órán keresztül egyetlen könyvről beszélni, de nekik kettejüknek olyan jól sikerült, hogy azonnal meg is rendeltem.
Instagram sztoriban már megírtam, hogy elképzelésem sincs, miért nem kapott ez a regény legalább egy minimális reklámot. Ez egy remek könyv, megérdemelte volna, hogy ne vesszen bele a sokaságba.
Miről is szól A korsótáncos?
A főszereplőnk egy rabszolgasorban élő fiú, Hiram Walker, aki a történet kezdetén még gyerek, később fiatal felnőtt. Anyját korán eladják mellőle, és ez akkora trauma lesz számára, hogy egész egyszerűen elveszíti az emlékeit róla, csak annyit tud az anyjáról, amit a többi rabszolga mesélt róla. Ez azért is rendkívül szomorú, mert Hiramnak van egy nagyon különleges képessége: a memóriája szokatlanul jó, mindent apró részletet képes megjegyezni, és nem mellesleg képes arra, hogy egyik helyről egy teljes más helyre „teleportálja” magát. A könyvben ezt a képességet átvezetésnek nevezik, csak Hiram nem tudja, hogyan hívja elő, néha egyszerűen csak megtörténik.
Erre hamar rájönnek a helyi abolicionisták, akik a föld alatti mozgalomnak dolgoznak, így kerül el végül Hi a birtokról, hogy hozzá hasonló sorsú embereknek segítsen megszökni. Utazása a szabad országrészekben nagyon sok dolgot megtanít neki. Különleges és érdekes sorsú emberek sokaságával találkozik, de boldog lehet-e szabadként, ha a számára két legfontosabb embert hátrahagyta? És vajon miért nem emlékszik az anyjára, miért folytja magába a legbensőségesebb emlékeit?

Ta-Nehisi Coates rengeteg munkát fektetett ebbe a könyvbe, pontosan 10 évet. Több alkalommal is ellátogatott például a könyvben szereplő birtok, Lockless inspirációjául szolgáltató, az egykoron Thomas Jefferson birtokában lévő Monticello nevű ültetvényre is. Sokkal könnyebben el tudtam én is képzelni így az Utcát, Thena házát meg úgy nagyjából mindent. Ha tehetitek – és érdekel a könyv –, nézzétek meg ezt a részt, vagy keresgéljetek képeket Monticelloról – én is ezt tettem.
Egy könyv az emlékekről és azok fontosságáról, súlyáról.
Csodálatos és erős mondatok, érdekes kalandokon és óriási fejlődésen keresztülmenő főszereplő, meg egy csipetnyi mágia adja A korsótáncos erejét. A rabszolgatartás és a rabszolgasorba taszítottság minden kínja és borzalma átérződik a lapokon, anélkül, hogy beleesne a hatásvadászat csapdájába. Olyan húsbavágó gondolatokat fogalmaz meg ezzel kapcsolatban, hogy az embernek muszáj többször elolvasnia egy-egy ilyen mondatot. Nem célja a Dél romantizálása, de ugyanígy nem akar szánalmat sem kelteni az olvasójában.
A korsótáncosban a rabszolgaságban élők felülkerekednek a fehér embereken, lélekben mindenképpen. Kihívó olvasmány ez és néha talán túl keménynek tűnhetnek Hiram szavai, de a szembenézéshez bátorság és keménység szükségeltetik, ez a könyv pedig egyikből sem szenved hiányt. Pontosan ezért fontos mű ez a rabszolgaság témakörét feldolgozó irodalom palettáján.
Az urak vizet sem tudtak forralni, lovat sem tudtak nyergelni egyedül, sőt a gatyájukat nem bírták felhúzni nélkülünk. Jobbak voltunk, mint ők, mert jobbnak kellett lennünk. A henyeség nálunk tényleg egyet jelentett a halállal, az ő esetükben az élet egyetlen célját jelentette.
Üdítően őszinte és szépséges nyelvezetű könyv a rabszolgaság témakörében
A mágikus realizmus jelenléte nélkül is tökéletesen működő, komplex könyvet kaptunk volna, de kárára egyáltalán nem vált; ez volt az a csipetnyi hozzávaló, ami segített abban, hogy kevésbé váljon nyomasztóvá a történet az olvasója számára. És bár tudjuk, hogy az átvezetés nem létezik, jó volt hinni benne ezen a 450 oldalon keresztül.
Muszáj kritikával is élnem, így a túlzóan lassú történetvezetést, a némi túlírást (100-150 oldallal kevesebb is bőven elég lett volna) és a súlytalan mellékszereplőket említeném – belőlük elég sok érdekes karakter akadt, mégis mindegyik megmarad afféle papírmasé figurának, mintha a szerző kizárólag csak Hiramra koncentrált volna minden idegszálával. Egyedül talán Thena kivétel, de nála is csak a felszínt kapargatjuk a hátterével kapcsolatban, sajnos.
Hangulatában egy kicsit A Föld alatti vasútra emlékeztetett a könyv, ami természetesen elkerülhetetlen, hiszen a téma nagyon is hasonló volt mindkettőnél. De míg előbbi eseménydúsabb volt, addig A korsótáncos kevésbé mozgalmas, de annál intenzívebb lelki síkon. Ha olvastátok Whitehead regényét, és tetszett, akkor A korsótáncost is bátran tudom ajánlani, de igazából mindenkinek, aki szeretne egy üdítően őszinte és szépséges nyelvezetű könyvet olvasni a rabszolgaság témakörében. És egy jó tanács így zárószóként: ne adjátok fel az első mondat után.
A könyv adatai
Eredeti cím: The Water Dancer (2019)
Kiadó: I.P.C.
Fordító: Szántai Zsolt
Puhatáblás, 464 oldal
Kiadás éve: 2020
Moly
Fülszöveg
„Felfedi a rabszolgatartás brutalitását és a felszín alatt rejtőző igazságot: a gazdák azáltal, hogy megfosztották emberi méltóságuktól a szolgáikat, maguk is kivetkőztek emberi mivoltukból.” – Booklist
Amikor a kis Hiram Walker édesanyját gazdájuk eladta, elveszett minden emléke róla –
azonban beléköltözött a misztikus, titokzatos erő, amelyről évekkel később szerez tudomást, amikor kis híján a folyóba fullad. A haláltól megmenekült fiúban felébred és egyre sürgetőbbé válik a vágy megszökni a kegyetlen Délről, rabszolgatartóitól, a farmról, az egyetlen helyről, amit világ életében ismert.
A Földalatti Vasút tagjaként, vállalva a küldetéssel járó veszélyt, beszáll hát a rabszolgaság ellen vívott gerillaharcba, és nemsokára lehetősége nyílik a legtöbbet tenni, ami csak lehetséges: segít a szabadságban újra egymásra találni az emberkereskedők által szétszakított családok tagjainak.
„Coates ezzel a regényével bebizonyítja, hogy megérdemelten emlegetik generációja legjobb írói között a nevét. Tisztelettel és találékonyan idézi fel Amerika legrégibb és legsötétebb korszakát. Bátor írás.” – Publishers Weekly

