Uncategorized

Szabados Ágnes – Van időm olvasni OLVASÓNAPLÓ

dsc_18l51.jpg Szabados Ágnest valószínűleg nem kell bemutatni senkinek, azt azonban talán némileg kevesebben tudják, hogy az RTL Klub híradósa tavaly óta az olvasás hazai népszerűsítésének egyik, ha nem a legnagyobb élharcosa. A Facebookon létrehozott Nincs Időm Olvasni Kihívás csoport már több, mint 10 ezer főt számlál, Ági pedig hónapról hónapra izgalmas olvasnivalókat hoz el a kihívás résztvevőinek. Jómagam ugyan csak csendes szemlélőként vagyok jelen, de így is rengeteg könyv került fel a onnan a kívánságlistámra, a tagok lelkesedése pedig elkerülhetetlenül átragad az emberre. Utólag belegondolva várható volt, hogy Ági előbb-utóbb előrukkol valamivel a csoport és az olvasó emberek számára, ettől függetlenül óriási meglepetés volt, amikor meghallottam az olvasónapló hírét. Főleg az volt meglepő, hogy sok évvel az általános iskola befejezése után mérhetetlen lelkesedést tud kiváltani belőlem egy olyan dolog, amit akkoriban, gyerekfejjel a pokol legmélyebb bugyraiba kívántam. Azóta persze voltak próbálkozásaim, többek között elkezdtem egy Bullet Journal-szerű dolgot, ahol az olvasmányaimat és a könyves dolgokat is vezettem (volna), de hamar be kellett látnom, hogy se tehetségem, se idegrendszerem nincs a BuJo-hoz. Egy másik, „készen” kapható olvasónapló pedig az én ízlésemnek túl puritán és ehhez mérten drága volt. Ekkor érkezett ez a kis könyv, ami majdnem olyan, amilyennek az én fejemben lennie kell egy felnőtt olvasónaplónak.

dsc_19k75.jpg

Kezdjük is a külsőségekkel, hiszen hazugság lenne azt állítani, hogy nem számít. Nagyon is számít! A Van időm olvasni egy keménytáblás, kompakt kis könyvecske. Kicsit kisebb, mint egy normál könyv, a célnak pont ideális a mérete. Teljesen síkra ugyan nem nyitható, de kényelmesen lehet bele írni és ránézésre tartósnak tűnik, tehát valószínűleg nem fog szétesni az intenzív használat során. A papír vastag, jó minőségű, a tűfilc szinte nem is üt át – ezt tudom értékelni, mert jobbára ilyeneket használok. Nagyon tetszik a színválasztás, a barack és a sötétkék kettőse kellően kontrasztos, de nem harsány hatást ad, a grafika pedig nagyon szép. Nem sok, nem gyerekes, pont jó. Sajnálom, hogy a borítóján a haskötő csupán haskötő, mert szuper lett volna, ha az a kék sáv fixen ott lenne az elején, nekem nagyon bejön ez az apró minta a kék alapon, ami egyébként a belsejében is visszaköszön.

És mit rejt a belseje? Jó sok írnivalót! Ha jól számoltam, akkor pontosan 125 elolvasott könyv értékelése fér bele, ami még egy átlagosnál sokkal többet olvasó ember számára is elegendőnek tűnik egy évre. Minden olvasmányra egy oldal jut, ami számomra bőven elég, de ezt nyilván embere válogatja. A könyveket ABC sorrendben lehet felvinni a naplóba (5 lap/betű), az aktuális betű jelölve van a lap szélén. Ez mondjuk annyira nem tetszik, én biztosan időrendben fogok haladni és figyelmen kívül hagyom majd az ABC-t, mert számomra így praktikusabb hosszútávon. Az értékelő oldalon írhatunk az alapadatok mellett egy rövid véleményt, kiírhatjuk a kedvenc idézetünket, csillagozhatunk, leírhatjuk,hogy mit adott nekünk a könyv és hogy hogyan talált ránk. Minden betűváltásnál könyvekről, olvasásról szóló idézeteket találunk híres emberek és írók tollából.

dsc_1953.jpg

dsc_1955.jpg

A végén vannak a legszuperebb dolgok, mint például az olvasásmérő, amivel egész évben figyelhetjük, hogy mennyit olvastunk egy-egy napon, vagy például nagyon jópofa az olvasási ötletek évszak szerinti csoportosítása, de a könyves eseményeket is feljegyezhetjük és a NIOK kihívásokat is kényelmesen tudjuk vezetni az olvasónapló segítségével. Vezethetjük a kívánság- és várólistánkat is – bár itt meglehetősen kevés, 20-20 üres hely van erre a célra, nekem tuti nem lesz elég, tekintve, hogy mindig találok valami ígéretes olvasandót.

dsc_1958.jpg

dsc_1962.jpg

dsc_1964.jpg

dsc_1965.jpg

Felmerülhet az a kérdés, hogy minek kell ilyen, ha ott van Moly, vagy akár a Goodreads? Szerintem sokan vagyunk, akik a technika ellenére még mindig jobban szeretik papírra lejegyezni a gondolataikat és a teendőiket, és ilyen esetben egy áldás egy kész olvasónapló. Nem váltja ki a Molyt, de nem is érdemes a kettőt összehasonlítani. A Van időm olvasni amellett, hogy szép, még rendkívül praktikus is, így bátran tudom ajánlani, amennyiben szeretnétek az olvasmányaitokról pár szóban „megemlékezni”. Ajándéknak sem utolsó, biztosan sokan örülnének, ha a könyvek mellett egy Van időm olvasni olvasónapló is lapulna a fa alatt.  

o_ttappancs.jpg

4921463_5.jpgSzabados Ágnes – Van időm olvasni
Kiadó: Libri
Keménytáblás, 192 oldal
Megjelenés éve: 2018. november
Moly

megveszem_1_-2.jpg

beleolvasok-2.jpg

 

 

46513873_2236394439703902_1655370976738672640_n.jpg

Szabados Ágnes Nincs időm olvasni! facebookos csoportja és kihívása rövid idő alatt nagyon ismert és kedvelt lett a könyvmolyok között, és olyanokat is könyvmollyá tett, akik korábban egyáltalán nem vagy csak keveset olvastak. Ági most egy különleges könyvvel kedveskedik nekünk, melyben nemcsak rendszerezhetjük az olvasnivalóinkat, hanem vezetése ösztönözhet is arra, hogy még több könyvet vegyünk a kezünkbe. A turné során 10 blogger mondja el a véleményét a Van időm olvasni nevezetű olvasónaplóról, a turné végén pedig ti is nyerhettek belőle egy saját példányt.

NYEREMÉNYJÁTÉK

A Nincs időm olvasni csoportban Ági minden hónapban más témát ad meg, amelyhez olvashatunk. A játék során a 2017-ben és 2018-ban meghirdetett témákhoz kapcsolódó könyvek címét kell kitalálnotok leírás alapján. Feladatotok, hogy a Rafflecopterbe írjátok be a történetek magyar nyelvű címét.

Figyelem! Felhívjuk a figyelmeteket, hogy a válasz elküldése után már nem áll módunkban manuálisan javítani rajta. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.

2018-ban, májusban egy olyan könyvet kellett választani, melynek címében szerepel egy név. Ennek a könyvnek a női főszereplője Sally és négy másik személyisége, Bella, Nola, Derry és Jinx, ugyanis Sally tudathasadástól szenved.

a Rafflecopter giveaway

Állomáslista:

11. 24. Spirit Bliss Sárga könyves út
11. 25. Nem félünk a könyvektől!
11. 26. A Szofisztikált Macska
11. 27. Never Let Me Go
11. 28. Függővég
11. 29. Deszy könyvajánlója
11. 30. Szembetűnő
12. 01. Sorok között
12. 02. Olvasónapló
12. 03. Könyv és más


Fülszöveg | Nincs időm olvasni! Annyiszor hallottam ezt a panaszt, hogy 2017 januárjában létrehoztam egy kihívást az online térben azért, hogy a közösség erejével visszacsempésszem a mindennapokba az olvasást.
A Nincs időm olvasni kihívásból lassan egy tízezer fős, aktív közösség alakult ki, amelynek tagjait a könyvek szeretete köti össze. Van időnk olvasni, sőt, van időnk arra is, hogy az olvasmányainkat még emlékezetesebbé tegyük – erre szolgál ez az olvasónapló, amelyben értékelheted az olvasott köteteket, lejegyezheted kedvenc idézeteidet, izgalmas könyves bakancslistákat teljesíthetsz, miközben számtalan inspiráló gondolatot is találsz az olvasásról.
Barátsággal,
SZABADOS ÁGNES


32554638_929841603843183_5209082597405097984_n.jpgA SZERZŐRŐL
Szabados Ágnes újságíró, riporter, híradós. A Szegedi Tudományegyetemen végzett Kommunikáció és médiatudomány, később Politológia szakon. Pályafutását a Szegedi Városi Televíziónál kezdte, majd 2014-ben az RTL Klub Híradójának egyik műsorvezetője lett. Igazi könyvmolynak tartja magát, szívén viseli az olvasás népszerűsítését, ezért is hozta létre 2017-ben a Nincs időm olvasni kihívást a Facebookon, könyves blogján pedig könyvértékeléseket, könyves híreket oszt meg az olvasóival. 

 (Kép forrása: Szabados Ágnes Facebook oldala)