A Vesztegzár a Grand Hotelben
Könyvajánló,  Krimi

Rejtő Jenő: Vesztegzár a Grand Hotelben

Rejtő Jenőt nem ismerni olyan, mintha nem ettél volna még gulyáslevest – vagy nem is tudom mi lenne a jó hasonlat arra, mit is jelent ő a magyar irodalomban vagy csak úgy eleve a magyar népléleknek.
Én máig elkerültem őt, sajnos. Egyrészt azért, mert a légiós történetei valahogy nem igazán fogtak meg, másrészt pedig az irodalomtanárom annak idején mindig Rejtő nevét hozta fel tipikus példának, ha szemléltetni akarta, mi is az a ponyva. Gimiben még irodalmi sznob voltam, később aztán, már rengeteg ponyván túl, az első kifogás lépett életbe.
Hogy a Vesztegzár a Grand Hotelben miért nem került képbe nálam? Fogalmam sincs.

Tavasszal aztán jött a karantén, én pedig elhatároztam, hogy ideje végre kipróbálni a hangoskönyveket és rengeteg keresgélés után a Vesztegzár a Grand Hotelben című Rejtő műre esett a választásom. Jogtisztán és remek minőségben sikerült megtalálnom, nem mellesleg pedig pont illett a karanténos hangulatomhoz, így nagyon adta magát. Borzasztóan sokáig hallgattam – főleg főzés közben kapcsoltam be –, mert rettenetesen nehezemre esett kétfelé koncentrálni. Rengetegszer vissza kellett „tekernem” emiatt, és nem is volt mindig teljesen tiszta, hogy most éppen kivel mi történik, de mégis jó élmény maradt, ami főleg Kern András bravúros felolvasásának volt köszönhető. 

Viszont rá kellett jönnöm, hogy a hangoskönyvek és én nem vagyunk egymásnak valók.
Így amikor megláttam, hogy a Helikon kiadja a regényt, ráadásul Korcsmáros Pál legendásan nagyszerű rajzaival illusztrálva, tudtam, hogy a Vesztegzár a Grand Hotelben lesz az a könyv, amit kétszer is el fogok olvasni idén.

Vesztegzár a Grand Hotelben

Először is, ha még soha nem olvastátok és nem ismeritek a sztorit, akkor felejtsétek el a fülszövegeket! Tök jó volt úgy átélni ezt a kalandot, hogy fogalmam sem volt, mire megy ki a játék, hogy Félix jó vagy rossz fiú-e igazából és hogy miért került a hotel vesztegzár alá. Minden szépen kiderül a maga idejében, de közben rengeteg vicces és őrült szituáció adódik.
Nehéz könyv ez abból a szempontból, hogy rengeteg szereplőt mozgat és szinte minden karakternek van egy kis szerepe a történésekben. Rejtőnél mindig a humort szokás kiemelni, sőt, külön fogalommá érett az évtizedek alatt a rejtői humor, de nekem mégis a regény összetettsége tetszett a legjobban.

Mint mondtam, nagyon sok szereplővel találkozunk a lapokon, ezekről az emberekről egészen a végéig nem derül ki, hogy valóban azok-e akiknek mondják magukat vagy hogy tiszta-e a szándékuk, ezen felül Rejtő nem csupán egyetlen bűnténnyel dolgozik. A fő ügyön túl (megölik az orvost, aki egy beteg vendéget kezelt) ott van még kettő, de inkább három másik eset is, ami lehet, hogy összefügg, lehet, hogy nem.
Félix – aki a könyv első oldalán egy szekrényből bújik elő, zöld lámpaernyővel a fején – végig elképesztő szituációkban találja magát, miközben próbál segíteni a nagy bajba keveredett csinos kisasszonynak és persze igyekszik észrevétlen maradni a Grand Hotelben szimatoló felügyelő előtt. Azt hiszem, hogy neki köszönhető a könyv szinte összes röhögős szituációja, nekem a személyes kedvencem másodszorra is a hotel bárjában megtörténő, kosztümös kis fiaskó.

– Emberek! Ebben a házban ma megjelent az elmúlás mementója! Idejöttem, hogy legyek a láthatatlan kéz Nebukadnezár palotája falán! Jusson eszetekbe, hogy a márványoszlopok, selyemfüggönyök, aranyozott kárpitok között éppúgy felírja a falra a döghalál, hogy „méne, méne, tekel ufárszin!”, mint a legutolsó halászkunyhóra. Eljöttem, hogy táncoljak közöttetek hogy mulassak veletek, mert így talán süket fületek is meghallja, vak szemetek is meglátja a halált, amikor magasra emelem e bűnös kelyhet…
Magasra emelte a pezsgőspoharat a döbbent csendben, a földhöz csapta, végignézett a rémült embereken, és távozóban még ezt mondta:
– Ezért kértem a pezsgőt… Hogy megsemmisítsem, mint a világi bűn jelképét.
A mixer babonás rémülettel suttogta:
– Ezt értem… De minek kellett bele a jég?…

Ami még kifejezetten kedves volt a szívemnek, az a hangulatteremtés. A történet egy fiktív helyszínen, a Bali-csoporthoz tartozó Dél-tengeri Kis-Lagondán játszódik. Rejtő úgy volt képes tökéletesen átadni a térség fülledt, már-már kellemetlenbe hajló trópusi, monszunos időjárását, és az azzal járó hangulatot, hogy gyakorlatilag egyetlen percre sem tesszük ki a lábunkat a patinás Grand Hotelből.
Ez egy remek kis krimi és szokás szerint csak a legvégén derül fény minden turpisságra, hála a Elder főfelügyelőnek, aki természetesen mindent tud és előre lát.

 Vesztegzár a Grand Hotelben

Ez volt az első Rejtő könyvem, de biztosan nem az utolsó. Tökéletesen értem, hogy miért szeretik annyian az írót és a humorát – pedig állítólag ez a regény még csak nem is a leghumorosabb fajtából való. Könnyed kikapcsolódás remek humorral, de azért nagyon oda kell figyelni, mert hamar összekuszálódhatnak a szálak és a szereplők. A rajzok pedig különösen feldobják a történetet, nem is tudnék más illusztrációt elképzelni ehhez a történethez. 

A könyv adatai
Kiadó: Helikon
Illusztrálta: Korcsmáros Pál
Puhatáblás, 212 oldal
Kiadás éve: 2020
Eredeti megjelenés ideje: 1939
Moly

Ezúttal Rejtő Jenő egyik klasszikusát olvasták el bloggereink, a Vesztegzárt a Grand Hotelbent! Tartsatok velünk, hogy megtudjátok, hogy a bubópestises megbetegedés ürügyén vesztegzár alá helyezett hotelben előkerül-e a sokak által keresett Banánoxid nevű találmány vegyi képlete. A turné végén a Helikon kiadó jóvoltából egy szerencsés olvasó meg is nyerheti a könyvet!

Nyereményjáték

Habár sokan szeretjük Rejtő Jenő “ponyváit”, mégis keveset tudunk magáról az íróról. Úgy döntöttünk, hogy ezúttal IGAZ/HAMIS játékot játszunk, hogy az igazság felkutatása közben mindannyian egy kicsit jobban megismerjük őt! Azt, hogy az adott állomáson talált mondat igaz vagy hamis, írjátok be a rafflecopter megfelelő rubrikájába.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

“Gyakran egész éjszakákat átdolgozott, rengeteg kávét ivott, cigarettázott, olykor pedig altatót szedett be, de sosem szedett be amfetamin-származékú stimulálót.”
a Rafflecopter giveaway

Állomáslista 

[Blogturné Klub]
5 – A Szofisztikált Macska
7 – Booktastic Boglinc
9 – Flora the Sweaterist
11 – Könyv és más
13 – Hagyjatok! Olvasok!
15 – Angelika blogja


Fülszöveg

A Rejtő-regények világában járatos olvasók tudják, hogy a szerző előszeretettel öltözteti álruhába hőseit. A Vesztegzár a Grand Hotelben szereplőinek jó része is inkognitóban, álnév mögé és/vagy álruhába bújva vesz részt ebben az izgalmas és mulatságos trópusi kalandban. A főhőst, Van der Gullen Félixet azonban nemcsak káprázatos alkalmi öltözékei – pizsama s hozzá fejfedőként selyem lámpaernyő, pepita kabáthoz nadrágként viselt lepedő – miatt zárjuk a szívünkbe, hiszen a fiatalember mindent megtesz, hogy megmentsen a börtöntől egy csinos, ifjú hölgyet, s leleplezze a Grand Hotelben (természetesen álnéven) megbúvó veszélyes bűnözőt. Hogy ennek a derék ifjúnak mindezen hőstettek közepette hogyan sikerül elnyernie a „Jáva Réme” címet is? Nos, a regény végén erre a kérdésre is választ kapunk Elder főfelügyelőtől, a bennszülött királyok (és díszműárusok) szóra bírásának specialistájától.