Ezúttal egy kis beleolvasóval készültem a frissen megjelent Napok térképe című könyvből, amely a népszerű Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekeinek negyedik története.
A részlet az első fejezet fele, a folytatást a Kelly és Lupi olvas blogon találjátok majd egy későbbi állomáson. Jó olvasást! 🙂 

Előjáték

  Sosem kételkedtem annyiszor abban, hogy ép az elmém, mint az első este, amikor a madárasszony és védencei eljöttek, hogy megmentsenek a bolondokházától. Két bácsikám közé szorítva ültem a szüleim kocsijának hátsó ülésén, amikor a különleges gyermekek sorfala megjelent előttünk a felhajtón, mintha csak egyenesen a képzeletemből pattant volna elő, és úgy ragyogott fényszóróink sugarában, mint angyalok serege.
  Hirtelen fékeztünk. Porfelhő borított be mindent a szélvédőnk előtt. Előhívtam volna a gyerekek visszhangját, felvillanó hologramot vetített volna elénk az agyam? Minden hihetőbbnek tetszett, mint a barátaim jelenléte itt és most. A különlegeseknek megvan az a képességük, hogy mindenről elhitessék, hogy lehetséges, ám a látogatásuk azoknak a lehetetlen dolgoknak az egyike volt, amelyben még mindig biztos voltam.
  Én döntöttem úgy, hogy elhagyom a Devil’s Acre-t. Hogy hazajövök, ahová a barátaim nem képesek követni. Azt reméltem, hogy hazatérésemmel összeköthetem életem különálló szálait: a normálist a különlegessel, a közönségest a rendkívülivel.
  Újabb képtelenség. Nagyapám is megkísérelte összevarrni az életeit, és kudarcot vallott, elidegenedett mind a különleges, mind a normális családjától. Amikor nem volt hajlandó az egyik életét választani a másikkal szemben, pusztulásra ítélte önmagát, és én is éppen itt tartottam.
  Felpillantottam, és egy alakot láttam közeledni felénk a leülepedő porfelhőben.
  – Ki a fene maga? – kérdezte apám.
  – Alma Lefay Vándorsólyom – válaszolta a kisasszony –, az Ymbrynék Tanácsának ideiglenes vezetője és ezeknek a különleges gyermekeknek az igazgatónője. Már találkoztunk, bár nem hinném, hogy emlékszik ránk. Gyerekek, köszönjenek szépen!

1. Fejezet

  Fura, hogy az elme mit képes megemészteni és minek áll ellen. Nemrégiben éltem át a lehető legszürreálisabb nyarat – visszakerültem régmúlt évszázadokba, láthatatlan szörnyeket szelídítettem meg, beleszerettem nagyapámnak az idő fogságában élő barátnőjébe –, mégis most, a jelenben, a floridai kisvárosban, a házban, ahol felnőttem, nem tudtam hinni a szememnek.
  Enoch a bézs színű elemes konyhapadunkon terpeszkedett, és kólát kortyolgatott apám Tampa Bay Buccaneers kupájából; Olive levetette ólmos cipőjét, és körbe-körbe utazott a ventilátorunkon; Horace és Hugh a konyhánkban volt, Horace a frigó ajtaján lévő képeket tanulmányozta, miközben Hugh harapnivalót keresett; Claire mindkét száját eltátva bámulta falra szerelt televíziónk nagy, fekete monolitját; Millard is jelen lehetett, hiszen anyám lakberendezési magazinjai felemelkedtek a levegőbe, és peregtek a lapjaik, ahogy nézegette őket, meztelen talpának nyoma pedig belemélyedt a szőnyegünkbe. Világok olyan keveredése volt ez, amelyet ezerszer elképzeltem, de lehetetlennek tartottam. Mégis itt volt: az Előtt és az Után, amelyek bolygók erejével csapódtak egymásnak.
   Millard már próbálta elmagyarázni nekem, miként vált lehetségessé, hogy itt legyenek, szemlátomást biztonságban és félelem nélkül. Az a hurokösszeomlás, amely kis híján végzett mindannyiunkkal Devil’s Acre-ben, visszaállította belső óráikat. Millard nem értette, miért, csupán azt, hogy immár nem kell tartaniuk a hirtelen katasztrofális előre öregedéstől, ha túlságosan sokáig maradnak a jelenben. Naponta mindössze egy napot öregednek, éppen úgy, ahogy én.
   Láthatóan megbocsáttatott sok-sok évnyi tartozásuk, mintha nem azzal töltötték volna a huszadik század nagyobb részét, hogy ugyanazt a nyári napot élték le újra meg újra. Ez kétségtelenül csoda volt – áttörés a különlegesek történetében –, ám hogy hogyan következett be, számomra kevésbé volt elképesztő, mint a tény, hogy mindnyájan itt voltak: hogy ott állt mellettem Emma, a szépséges, erős Emma, a kezünk összefonódott. Zöld szeme ragyogott, amint ámulva nézett körül. Emma, akiről oly sokszor álmodoztam a hazatérésem óta eltelt, magányos hetek alatt. Szolid, szürke ruhája a térde alá ért, lapos sarkú cipőjében képes lett volna futni, ha szükséges, világos haja lófarokba fogva. Az átélt évtizedek gyakorlatiassá tették, de sem a felelősség, sem az évek súlya nem oltotta ki a belőle áradó kislányos ragyogást. Egyszerre volt kemény és lágy, savanyú és édes, öreg és fiatal. Hogy ennyi minden volt benne, azt szerettem a legjobban. A lelke végtelen mélységű volt.
  – Jacob?
 Hozzám szólt. Válaszolni próbáltam, ám a tudatomat valami elhomályosította. Mozgatta az orrom előtt a kezét, aztán csettintett két ujjával, mire felszikrázott a hüvelykujja. Kezdtem magamhoz térni.
  – Hé – mondtam. – Sajnálom.
  – Hol jártál?
  – Csak… – Elhúztam az arcom előtt a kezem, mintha pókhálót szakítanék szét. – Csak jó látni titeket, ennyi az egész. – Befejeznem egy mondatot olyan volt, mint tucatnyi léggömböt átkarolni.
A mosolya sem tudta elrejteni enyhe aggodalmát.
  – Tudom, hogy rettenetesen fura lehet, hogy hirtelen beállítottunk. Remélem, nem okoztunk nagy megrázkódtatást.
  – Nem, dehogy. Talán egy kicsit. – Biccentettem, miközben boldog káosz uralkodott a konyhában.
  – Biztos, hogy nem álmodom?
  – Biztos vagy benne, hogy nem vagyok? – Megfogta és megszorította a kezem. – El sem tudom mondani, hogy az évek során hányszor képzeltem el, hogy felkeresem ezt a városkát.
   Egy pillanatig nem értettem, de aztán… persze. A nagyapám. Abe itt élt az ötvenes évek óta; láttam a floridai címét a levelein, amelyeket Emma megőrzött. Emma tekintete úgy kalandozott el, mintha emlékeket idézne, és hirtelen elfogott a nem szívesen átélt féltékenység – majd haragudtam magamra érte. Emmának joga van a múltjához, joga van épp olyan zavarban lenni világaink ütközésétől, mint nekem.
 Vándorsólyom kisasszony pörgött, mint a tornádó. Levette úti köpenyét, alatta élénkzöld kabátkát és lovaglónadrágot viselt, mintha lóháton érkezett volna. Utasításokat osztogatott mindenkinek.
  – Olive, jöjjön le onnan! Enoch, vegye le a lábát a pamlagról! – Rám mutatott, és a konyha felé biccentett. – Mr. Portman, bizonyos dolgokról gondoskodnia kell.
   Emma belém karolt, és velem tartott, amiért hálás voltam; még mindig forgott velem a világ.
   – Mán rögvest etyepetyéztek? – kérdezte Enoch. – ’isz csak most gyüttünk!
  Emma szabad keze előrelendült, és megperzselte Enoch haját. Enoch hátraugrott, izzó fürtjeit csapkodta, belőlem pedig kirobbant a nevetés, és ettől tisztulni kezdtek a fejemből a pókhálók.
 Igen, a barátaim valóságosak, és itt vannak. Ráadásul Vándorsólyom kisasszony azt mondta, maradnak is egy ideig. Hogy megtudjanak egyet s mást a modern világról. Üdülnek, kicsit kipihenik Devil’s Acre mocskát – mert hogy pompás cairnholmi házuk pusztulása után az lett az ideiglenes otthonuk. Persze szívesen láttam őket, kimondhatatlanul örültem, hogy ott voltak. De pontosan hogy is lesz ezután? Mi lesz a szüleimmel meg a bácsikáimmal, akiket pillanatnyilag Bronwyn őriz a garázsban? Ezzel túlságosan sok lett volna megbirkóznom egyszerre, hát nem foglalkoztam vele.
  Vándorsólyom kisasszony éppen Hugh-val vitatkozott a nyitott frigónál. Bántóan nem illettek a szüleim modern konyhájának szögletes rozsdamentes acél berendezéséhez, mintha színészek lettek volna, akik rossz díszletbe tévedtek. Hugh egy csomag fonott sajtrudacskával hadonászott.
  – De hát itt csak idegen ételek vannak, és évszázadok óta nem ettem!
  – Ne túlozzon, Hugh.
  – Nem túlzok. Devil’s Acre-ben 1886-ot írunk, és ott reggeliztem.
  Horace rontott be a spájzból.
  – Leltároztam, és meg vagyok döbbenve. Egy zacskó sütőpor, egy doboz szardínia meg egy doboz zsizsikes keksz. Talán a kormány megszabja a fejadagokat? Háború van?
  – Többnyire házhoz szállított ételeket eszünk – léptem hozzá. – A szüleim nemigen főznek.
  – Akkor minek ez a piszok nagy konyha? – kérdezte Horace. – Hiába vagyok zseniális konyhafőnök, a semmiből nem tudok valamit főzni.
 Az igazság az, hogy apám látta meg a konyhát egy dizájnmagazinban, és elhatározta, hogy megszerzi. Azzal próbálta igazolni a költséget, hogy megígérte, megtanul főzni, és legendás vacsorákat fog rendezni a családnak, ám, ahogy sok más terve, ez is elszállt az első néhány óra után. És itt volt ez a hatalmas és méregdrága konyha, amelyben általában mélyhűtött ételeket vagy előző nap rendelt menüket melegítettek fel. Ezt azonban nem árultam el, csak vállat vontam.
  – A következő öt percben nyilván nem fognak éhen halni – mondta Vándorsólyom kisasszony, és Horace-t meg Hugh-t kiterelte a konyhából. – Szóval. Az imént kissé zaklatottnak látszott, Mr. Portman. Jól érzi magát?
  – Percről percre jobban – feleltem kissé zavartan.
  – Meglehet, enyhe hurokzóna-betegségben szenved – mondta Vándorsólyom kisasszony. – Ami az ön esetében egy csöppet megkésett. Időutazóknál gyakori, kivált a kezdőknél. – A válla fölött beszélt hozzám, mert közben végigsétált a konyhán, benézett minden egyes szekrénybe. – A tünetek általában lényegtelenek, bár nem mindig. Mióta szédül?   – Amióta önök megérkeztek. De tényleg jól vagyok…
  – Nincs véletlenül nedvedző sebe, bütyke, migrénes fejfájása?
  – Nincs.
  – Hirtelen mentális zavar?
  – Hát… tudtommal nincs.
  – A ki nem kezelt hurokzóna-betegség nem tréfa, Mr. Portman. Belehaltak már. Hé – keksz! – Az egyik szekrényből előkapott egy dobozt, a kezébe rázott belőle egy darab kekszet, és bekapta. – Férgek a székletében? – kérdezte rágás közben.
  Visszafojtottam az öklendezést.
  – Nincsenek.
  – Spontán terhesség?
  Emma hátrahőkölt.
 – Ezt nem mondja komolyan!
 – Mindössze egyszer fordult elő, tudtunkkal – mondta Vándorsólyom kisasszony. Letette a kekszes dobozt, áthatón nézett rám. – Az illető hímnemű volt.
 – Nem vagyok terhes! – tiltakoztam, talán túlzottan hangosan.
 – Hála az égnek – kiáltotta valaki a nappaliból.
 Vándorsólyom kisasszony vállon veregetett.
  – Úgy hiszem, rendben van. Bár figyelmeztethettem volna.
  – Talán jobb, hogy nem tette – válaszoltam. Üldözési mániám lett volna, arról nem is beszélve, hogy ha az utóbbi hónapban terhességi teszteket csináltam volna, vagy férgeket kerestem volna a székletemben, a szüleim már régen diliházba dugtak volna.
  – Rendben – folytatta Vándorsólyom kisasszony. – És most, mielőtt mindnyájan megnyugodnánk, és élveznénk egymás társaságát, akad némi tennivaló. – Elkezdett körbesétálni a dupla sütő és a mosogató között. – Az első: biztonság és veszélytelenség. Felderítettem a ház környékét. Minden csendesnek látszik, csakhogy a látszat néha csal. Kell tudnom valamit a szomszédokról?
  – Például mit?
  – Bűnözői múlt? Erőszakos természet? Fegyvergyűjtemény?

(Folytatás a negyedik állomáson!)

KÜLÖNLEGES ESEMÉNY A KÖNYVFESZTIVÁLON! 

 

Idén lesz nyolc éve, hogy útjára indult a különleges gyermekek története, és sok olvasó legnagyobb örömére Ransom Riggs úgy döntött, nem áll meg egy trilógiánál, hanem tovább szövi Vándorsólyom kisasszony és pártfogoltjainak kalandjait. A sorozathoz méltó módon mi is különleges turnéval készülünk nektek a Napok térképe című, negyedik résszel. Öt állomáson keresztül az értékelés mellett sok-sok extrát hozunk el nektek, a Kossuth Kiadó felajánlásából pedig egy igazán exkluzív nyeremény vár rátok: egy ajándékcsomag, mely tartalmazza a könyv egy példányát, bögrét, vászontáskát és könyvjelzőket!
Tartsatok velünk az ymbrynék, időhurkok, üresrémek és különleges gyermekek világába, ahol ezúttal is lenyűgöző fotók tarkítják a kötetet.

NYEREMÉNYJÁTÉK

Ismerjük meg jobban a különleges gyermekeket! A turné állomásain a sorozat egyes szereplőinek különleges képességeit láthatjátok (fontos, hogy a könyveket, ne a filmadaptációt vegyétek alapul), a ti feladatotok pedig, hogy beírjátok az adott szereplő keresztnevét a rafflecopter doboz megfelelő helyére.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

a Rafflecopter giveaway

Állomáslista:

04.20. Hagyjatok! Olvasok! (extra)
04.21. A Szofisztikált Macska (extra)
04.22. Könyv és más
04.23. Kelly és Lupi olvas (extra)
04.24. Deszy könyvajánlója (extra)

FÜLSZÖVEG:  A ​szerző, Ransom Riggs a Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei című regényével robbant be a bestsellerek világába 2011-ben. A Napok térképe az ötödik könyve magyarul.
A különleges képességekkel megáldott/megátkozott, 16 éves Jacob Portmant a szülei épp elmegyógyintézetbe készülnek szállítani. Az átlagos amerikai kisvárosi család ugyanis egy szót sem hisz el a fiú kalandjaiból és hőstetteiből a különlegesek – üresrémek és lidércek által fenyegetett – világában. Pont jókor jelennek hát meg az autó előtt Jacob különleges barátai: a kezével lángot gyújtó, szépséges Emma, az emberfeletti erejű Bronwyn, a divatbolond Horace, a halottakat feltámasztani képes Enoch, a méheknek parancsoló Hugh, az első és hátsó szájával is harapni tudó Claire, a nehezék nélkül súlytalanul lebegő Olive és oltalmazójuk, nevelőjük, az alakváltó ymbryne, Vándorsólyom kisasszony.
Az időhurok szorításából szabadulva immár valamennyien a hirtelen előreöregedés veszélye nélkül mozoghatnak térben és időben. Útra kelnek az egykori londoni nyomornegyedből, Devil’s Acre-ből, hogy felfedezzék a jelen normális Amerikáját, de az amerikai különlegeseket is. A kalandokban bővelkedő úton vezetőjük a mindkét világot ismerő – és a jelenben valóban csak 16 esztendős – Jacob…
Figyelem! További kalandok várhatók!