Rafik Schami – Szofia avagy minden történet kezdete

Már a fülszöveget olvasva is sejtettem, hogy ínyemre való lesz ez a könyv, azt azonban nem gondoltam, hogy ennyire a hatása alá kerülök a hangulatának. Rafik Schami olyan csodálatosan tudta átadni az egykori Damaszkusz lüktető, színes világát, hogy összefacsarodik a szívem amiatt, hogy mindez mára már semmivé lett.

A történet érdekes felépítésű, ugyanis ugrálunk térben és időben: egyszer Damaszkuszban vagyunk, aztán Bejrútban, majd Németországban és Rómában is időzünk egy kicsit. A legtöbb fejezet Damaszkuszban játszódik, ahol egészen a polgárháború előtti hónapokig, 2011 januárjáig kukkanthatunk be a mindennapokba.
Két férfi sorsát követjük nyomon. Karimot, az idős muszlim özvegyet az ötvenes évektől, Szalmant, a Rómában letelepedett keresztény szír férfit pedig a hetvenes évektől ismerjük meg, hogy aztán a jelenben ez a két ember találkozzon.
Szalman egy tehetős szír családból származó idősödő ember, aki fiatalkorában gerillaként harcolt a rezsim megdöntése ellen, emiatt menekülnie kellett szülőhazájából. Rómában állapodik meg, ahol családot alapít és sikeres vállalkozást épít, a honvágy azonban nem hagyja nyugodni, így negyven évvel később – miután úgy tűnik, hogy amnesztiát kapott, amelyről unokatestvére, a helyi titkosszolgálat egyik feje biztosítja – visszatér Damaszkuszba. A helyzet azonban nem ilyen egyszerű, és Szalman egyik napról a másikra üldözötté válik egy olyan országban, amelyet már ő maga sem ismer.  Itt lép a képbe Karim, az idős özvegy, aki a maga egyszerű, bölcs és derűlátó módján éli az életét. Aidával, a keresztény özveggyel folytatott leplezetlen viszonya kicsapja a biztosítékot a bigott és álszent szomszédságnál, de Karim sosem törődött senki véleményével. Sok évvel ezelőtt Szofia, Szalman édesanyjának adósa lett, és most elérkezett az idő, hogy lerója tartozását.

Érdekes volt a kapcsolatom a könyvvel, az eleje ugyanis nagyon nehezen csúszott. Sokszor letettem, napokig rá sem néztem, de szerencsére nem adtam fel, ugyanis remek kis történet bontakozott ki belőle. Az első része nagyon aprólékos, sok feleslegesnek ható információval. Azonban, ha ezen végigküzdjük magunkat, akkor egy elképesztően izgalmas cselekménybe pottyanunk. Nagyjából Szalman hazatérése után éreztem azt, hogy megtaláltuk egymást a sztorival és nagyjából akkor kezdett összeállni egy kerek egésszé is a történet. Sosem olvastam még olyan könyvet, amely egyszerre romantikus történet, családregény, kalandregény és még egy kicsit történelmi könyv is. Ezt most kipipálhattam.

Egy bizonyos emléket el lehet felejteni egy évre, tíz évre, negyven évre is; az idő mindent kitöröl, ahogy mondani szokás, ám azután egyszer csak történik valami: egy hozzátartozónk halála, váratlan találkozás egy emberrel, egy hellyel, vagy akár csak egy illattal, hirtelen mindent felidéz bennünk. Szalman úgy érezte, neki a szaglása a kulcs számos régi emlékhez. Egy római utcán megcsapta az orrát valami szag, és máris előtte volt egy történés a régi utcájában ötven évvel ezelőttről. 

A Szofia inkább az emberi sorsok és kapcsolatok regénye, mintsem a politikai viszonyok és azok következményeinek taglalása, azonban Szíriáról nem lehet anélkül beszélni, hogy ne jönne szóba a diktatúra. Már az alapszituáció is ebből indul ki: vissza lehet-e térni büntetlenül oda, ahol sok évvel ezelőtt szembeszálltál az elnyomó rezsimmel? A válasz az, hogy vissza, azonban nem lesz benne köszönet. Emellett persze megtudunk egy rakás érdekességet is az országról, többek között a keresztények és a muszlimok együttéléséről, a családok működéséről, az emberek természetéről és szokásaikról, és persze arról, hogyan nyugszik bele és veszi szinte természetesnek mindenki egy nyilvánvalóan elnyomó vezetés regnálását. Ez egy komplett, huszadik századi kórkép a szír társadalomról, kellő kritikával és éleslátással fűszerezve. És ott vannak persze az emberi kapcsolatok és a lassan kibontakozó élettörténetek, amelyek által szintén sokrétű és érdekes helyzetekbe kapunk bepillantást: időskori szerelemnek, megcsalásoknak, családi összetartásnak, árulásnak, irigységnek és megannyi emberi esendőségnek leszünk szemtanúi a könyv lapjai által. Szalman menekülése pedig izgalmakkal és feszültséggel telivé teszi a cselekményt, olvasóként vele együtt izgulunk azon, hogy vajon élve hazajut-e a családjához Rómába. 

A regény nagyon átfogóan érzékelteti a hazáját elhagyó ember honvágyának fojtó szorítását, azonban nagyon hamar rájövünk, hogy ez nem a szülőföldnek szól elsősorban, hanem a gyermekkorba való visszatérés vágya hajtja a főhősünket. Schami maga is elhagyta az országot, és emigránsként él évtizedek óta, így nem csoda, hogy ennyire érzékletesen tudott a honvágyról írni. Nem ismerem ugyan a teljes életrajzát, de azt gondolom, hogy rengeteget merített a saját életéből ehhez a könyvhöz, ezért is lett ennyire különleges. 

Összességében a Szofia egy szépirodalmi minőségű, csodaszép mondatokkal és gondolatokkal operáló kaland- és romantikus regény, amely bepillantást enged egy elnyomás alatt élő, de fantasztikusan gazdag kultúrájú ország életébe, és egy kicsit talán közelebb hozza az olvasóhoz azt a világot, amitől most rettegni illik.
Remek könyv volt, nagyon örülök, hogy találkoztunk.

---

Fülszöveg | A fiatal Szofia lángoló szerelemre gyúl Karim iránt, de nem hozzá, hanem egy gazdag ötvöshöz megy feleségül. Évekkel később azonban, amikor Karim ártatlanul gyilkosság gyanújába keveredik, ő menti meg az életét. Karim megígéri neki, hogy bármikor szüksége lesz rá az életben, mellette fog állni. Évtizedek telnek el. Szofia egyetlen fia, Szalman kivándorol Olaszországba, jómódú és boldog ember lesz belőle, de az emigráció sebe nem gyógyul, ezért úgy dönt, Damaszkuszba utazik, hogy viszontlássa öreg szüleit. Az arab tavasz kitörése előtt néhány nappal érkezik a városba. Mindenhol szeretettel fogadják, csak egyvalaki érzi úgy, hogy elszámolnivalójuk van egymással: unokatestvére, Eliasz, aki időközben a titkosszolgálat tisztje lett. Szalman, amikor megtudja, hogy körözést adtak ki ellene, kénytelen elrejtőzni és menekülni szülővárosából. Karim, aki öregkorára újra megtalálta a szerelmet Aida oldalán, beválthatja egykor tett ígéretét.

 

---

A SZERZŐRŐL Rafik Schami 1946-ban született Szíriában, keresztény családba. Az iskoláit Damaszkuszban végezte, az egyetemen vegyészetet tanult. Húszéves korában kezdtett el írni. 1971-ben a németországi Heidelbergbe költözött, ahol a néhány év múlva doktorit szerzett kémiából, ezután pedig a szakmában épített karriert. Tanulmányait különböző munkákból finanszírozta, dolgozott gyárakban és éttermekben is többek között. 1982 óta főállású íróként tevényekedik. Jelenleg is Németországban él bajor feleségével és fiával, könyveit pedig 20 nyelvre fordították le.