Életünk mellékszereplői
Könyvajánló,  Nonfiction,  Önfejlesztő

Polus Enikő: Életünk mellékszereplői

Polus Enikő a márciusi karantén alatt írta meg Életünk mellékszereplői című könyvét, amelyhez az anyagot már hosszú évek óta gyűjtögette szakmai tapasztalatai alapján. A szerző többek között tréner, pedagógus, mentálhigiénés segítő szakember, fejlesztőpedagógus, szexuálterapeuta, mozgásterapeuta, gyász- és veszteség feldolgozó szakember, egyetemi pedagógiai előadó és mentor, illetve a MESEKŐ alapítvány és a Me-Se-Kő Mentálhigiénés Segítő Központ alapítója.

Könyvében a címből már kitalálható, hogy írásában a mellékszereplőkre helyezi a hangsúlyt, akiket életünk során hajlamosak vagyunk félvállról kezelni, pedig az önismereti utunk kikerülhetetlen és nagyon fontos építőelemei ők. Mai, rohanó és ingergazdag világunkban hajlamosak vagyunk elfeledkezni az érzelmi intelligencia fejlesztésének fontosságáról, az Életünk mellékszereplői többek között erre próbálja felhívni az olvasói figyelmét.

A könyv olvasmányos, könnyen befogadható stílusban íródott, amit áthat a szerző személyisége. Nem ismertem Polus Enikőt, de a könyve elolvasása után egy kicsit úgy érzem, mintha személyesen találkoztunk volna, annyira közvetlen és kedves, bensőséges hangulatot teremtett a mondanivalójának.

 Számomra a legérdekesebb rész a könyvből a szerepkörökről szóló rész volt – mindannyian megtapasztaljuk már, mennyire más személyiségjegyeket mutatunk eltérő szerepekben. Ezzel személy szerint nagyon sok problémám volt/van, hiszen sok esetben nem érzem magam önazonosnak bizonyos szituációkban, hiába próbálkozom, de a könyv rávilágított, hogy ezzel nem csak én küzdök, hiszen mindannyiunknak sok felvett szerepköre van, de a lényeg az lenne, hogy meglássuk ezek mögött a másikban a lecsupaszított, emberi részt.

A pénzorientált, értékalapú társadalomban nehéz elképzelni, hogy a fizetség nem kézzelfogható tárgyban érkezik, hanem lelki fejlődésben, mint türelem, kitartás, szorgalom, segítőkészség, stb.

Az életünk mellékszereplői egyébként mondhatni interaktív, hiszen a fejezeteken belül számos kérdéssor, feladat várja, hogy az olvasottakat feldolgozzuk a saját életünkre, érzelmeinkre vonatkozóan is.
A mellékszereplőkkel kapcsolatban meglepő lehet, hogy nem csupán emberek lehetnek életünk mellékszereplői, hanem tárgyak, emberek, de akár természeti elemek vagy éppen olyan környezeti tényezők, mint a jelenlegi vírushelyzet. És ahogy nekünk vannak mellékszereplőink, úgy mi is azzá válhatunk, sőt válunk is sok ember életében. Ez rendkívül fontos szerep a saját főszerepünk szempontjából, hiszen ahogy a könyv mondja, mellékszereplők nélkül nem válhat teljessé az élet, a siker.

A másik kedvenc fejezetem az volt, ahol ismert, klasszikus meséket elemzett a szerző az eddig már megismert szempontok alapján. A kis gyufaárus lány, Hamupipőke, A rendíthetetlen ólomkatona – mindannyian ismerjük ezeket a történeteket, de a könyvben a mellékszereplők oldaláról vizsgáljuk meg a cselekményt és az ok-okozatokat.

Abszolút laikusként olvastam az Életünk mellékszereplőit – az önismereti olvasmányok még mindig nem képezik az olvasmánylistám stabil részét, de így is érthető, élvezhető és rendkívül elgondolkodtató volt számomra. Ha fontos számodra az önismeret, ha szeretnéd fejleszteni az érzelmi intelligenciádat, megérteni a mellékszereplők fontosságát a lelki fejlődés eléréséhez, akkor ez a te könyved lesz. 

A könyv adatai
Kiadó: Jaffa
Kiadás: Keménytáblás
Oldalszám: 382
Kiadás éve: 2020
Moly

Vajon kik azok a mellékszereplők az életünkben, akik hatással voltak/vannak a sorsunkra, személyiségünk alakulására? És vajon mi hány ember életében töltjük be ugyanezt a fontos szerepet? Polus Enikő izgalmas, interaktív elemekkel tarkított kötetében önismereti és pszichológiai vizekre evezünk, tartsatok öt bloggerünkkel az Életünk mellékszereplői című kötet blogturnéján, és nyerjétek meg a Jaffa Kiadó által felajánlott példányt! 

Nyereményjáték

A Jaffa Kiadó kínálatában további izgalmas, lélektani és önismereti témákat feldolgozó köteteket találunk, mostani nyereményjátékunkban ezek után nyomozunk. Minden állomáson találtok egy-egy borítórészletet, a feladatotok pedig, hogy a könyv szerzőjének nevét beírjátok a rafflecopter-doboz megfelelő helyére!

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

a Rafflecopter giveaway

Állomáslista:
Blogturné Klub
12.15. Flora the Sweaterist
12.17. A Szofisztikált Macska
12.19. Spirit Bliss Sárga könyves út
12.21. Fanni’s Library
12.23. Könyv és más


Életünk mellékszereplői

Fülszöveg

Egy ​ajándékba kapott alma a piacon, egy ismeretlen ember kedves mosolya az utcán, egy edző biztató szavai, egy társ segítő keze… Mindennapjaink során, a folyton változó helyzetek és kihívások közepette számos olyan emberrel találkozunk, akik mellékszereplők életünk „meséjében”, amelyben ideális esetben mi magunk játsszuk a főszerepet. De vajon kik ők és miként formálják történetünket? Milyen hatással vannak ránk? Egyáltalán észrevesszük őket? És mi kinek az életében töltjük be a mellékszereplői „küldetésünk” és az hogyan hat ránk?

Polus Enikő szerint lelki készségeink és képességeink csak életünk mellékszereplőin keresztül fejlődhetnek ki igazán. Ezen mellékszereplőink folyamatosan ott vannak velünk: hol segítenek, hol feladatokat adnak, hol hátráltatnak, hol a jelenlétükkel hatnak ránk. Hol könnyítik, hol nehezítik az életünket. Komoly érzelmeket, indulatokat és örömöt is kiváltanak belőlünk. Az érzelmi intelligencia fejlesztése abban segít, hogy tisztán lássuk ezeket a helyzeteket és helyén kezeljük a különböző szerepköreinket.

Az interaktív utazásra hívó kötet szerzője saját tapasztalataiból, mások élményeiből és a mesevilágból származó példákkal illusztrálja az életünkben felbukkanó mellékszereplők funkcióját. Rajzoljuk meg saját érzelmi térképünket, ismerjük fel életünk mellékszereplőit a könyv segítségével!

POLUS ENIKŐ mentálhigiénés szakember, családsegítőként, fejlesztő pedagógusként dolgozik. A MESEKŐ Alapítvány vezetője és a Felelős Szülők Iskolája szakértője. Három gyermek édesanyja.