MICHAEL CHABON – RAGYOG A HOLD

KULT Könyvek címmel új sorozatot indított idén ősszel a 21. Század Kiadó, azzal a nem titkolt céllal, hogy olyan könyveket hozzanak el a magyar olvasóknak, amelyek külföldön már nagy sikert arattak. Megosztó, megríkató, elgondolkodtató és akár megbotránkoztató műveket, amelyekről beszélgetni lehet, sőt, vitázni! A sorozat első megjelent kötete a Ragyog a Hold, attól a Michael Chabontól, aki méltán ünnepelt sztárja a nemzetközi irodalmi életnek, magyarul azonban még csak egyetlen regényét olvashattuk – eddig.

A történet egy memoár, amelyben elmosódnak a határok fikció és valóság között. Az író és egyben elbeszélő nagyapjának huszadik századon átívelő élettörténete, amelyet beárnyékol a háború, átsző a rakétakutatás és az űrprogram iránti szenvedély, és egy felettébb problémás nő iránt érzett sírig tartó szerelem. A halálos ágyán fekvő nagypapa tíz nap alatt elmesélt visszaemlékezéseit, anekdotáit sűríti bele a regénybe a szerző, amelyből kirajzolódik a családjuk története és lehull a lepel gondosan takargatott titkokról, és ki nem mondott érzésekről, sérelmekről.
A regény felépítése pontosan olyan, mint egy idős ember gondolatainak és emlékeinek cikázása: összevissza, spontán, az időben nagyvonalúan ugráló. Egyik pillanatban a náci Németországban járunk rakétatervek után kutatva, a következő oldalon pedig már macskaevő óriáskígyóra vadászunk a floridai nyugdíjasotthon mellett elterülő „dzsungelben”. Ebben a zabolátlan időutazásban feltárul előttünk a csak nagyapámként emlegetett főszereplő életútja egy philadelphiai zsidó családból indulva, hadseregen, börtönön, rakétagyártó cégen át egészen a nyugdíjas évekig. Ez nem egy gyorsan olvasható könyv –  de nem is szabad gyorsan felfalni. A szavak, mondatok füzére mögött rejlő szépséget és mélységet apránként kell felfedezni. Szükségeltetik némi idő ahhoz, hogy az olvasó kényelmesen belehelyezkedhessen a történet képzeletbeli foteljébe, hogy aztán a múlt apró darabkáiból összecsipegetve táruljon fel előtte egy egész élet, ami néhol fájdalmas, néhol vicces, néha reménytelen, de mindenképpen rendkívüli. Szívbemarkolóan valóságos.

Csalódtam magamban. Az életemben. Egész életemben bármivel is próbálkoztam, csak félig sikerült. Próbáld meg kihasználni az időt, ami neked jutott. Ezt mondják. De amikor megöregszel, visszanézel, és azt látod, hogy mindennel, amit csináltál, csak az időt vesztegetted. Csak arról tudsz mesélni, amit sose kezdtél el, vagy sose fejeztél be. Aminek megvalósításáért teljes erővel harcoltál, de nem lett tartós, vagy amitől teljes szívből próbáltál szabadulni, és még mindig ott van.

Nehezen hangolódtunk egymásra, én és a könyv, be kell vallanom. Az első, körülbelül 170 oldalig azt gondoltam, hogy ez nagyon nem nekem, nem hozzám szól. Pasis regény, dünnyögött a sztereotíp hang a fejemben, hiába próbáltam elnyomni, mondván, nem kategorizálunk könyveket nemek szerint. De mégis, a főszereplő és az egész miliő idegen volt, rideg és nehezen befogadható. Aztán történt valami – ki tudja, talán megtaláltam a helyem abban a bizonyos fotelben – és elkezdett magával ragadni az egész. Az ellenszenvem azon ember iránt, aki kedvtelésből kidob egy kismacskát az ablakon, majdnem megfojtja a főnökét és kis híján felrobbant egy hidat, észrevétlenül csapott át ronkonszenvvé az öregember irányába, aki ember maradt egy embertelen háborúban, aki feltétel és kétségek nélkül szerette a feleségét és aki a halál küszöbén, kígyópöröllyel felszerelkezve üldözőbe vett egy kisállatokat gyilkoló óriáskígyót. Úgy tekintünk végig ebben a könyvben egy életen, mintha csak egy szempillantás lett volna, közben pedig lezajlott majdnem egy egész század a maga tragédiáival és dicsőségeivel, mi pedig észrevétlen tanulunk a szereplőktől és magunkról. Szomorú ez a könyv, mégis derűs. Sokat tudtam meg általa a zsidó kultúráról, a rakétákról, a második világháborúról, mégsem ezért szerettem meg annyira. A szereplők miatt varázsolt el: az érzéseiről beszélni nem nem akaró (tudó) mérnökember miatt, a  labilis, de tündöklő francia felesége miatt, a lányuk miatt és az unokájuk miatt. Az idős özvegy miatt. A Bőrtelen Ló miatt. És persze a mondanivalója miatt. Azt gondolom, hogy a Ragyog a hold nem egyszer olvasós történet. Túl sok van benne ahhoz, hogy egyetlen olvasás elég legyen lefejteni róla a rétegeket. Ritkán álmodom könyvekkel kapcsolatban, általában csak akkor, ha nagyon megfog a történet. A Ragyog a hold megfogott, a könyv befejezése utáni éjszaka ugyanis a nagymamámmal álmodtam. Rosszat. Másnap alig vártam, hogy találkozzunk és megölelhessem, és ezúttal egy cseppet sem bántam, hogy századszorra is meg kell hallgatnom ugyanazokat a történeteket.

A SZERZŐRŐL
Michael Chabon 1963-ban született Washingtonban. 2001-ben elnyerte a Pulitzer-díjat a Kavalier és Clay hihetetlen utazása című könyvével, amely a képregényt megteremtő generációnak állít emléket. A Ragyog a hold megjelenésést követően rengeteg díjat kapott, és hónapokig szerepelt a sikerlistákon. Felesége a szintén író Ayelet Waldman, gyermekeikkel Kaliforniában élnek.