Megrajzolt gyilkosságok
Könyvajánló,  Krimi

Mészöly Ágnes: Megrajzolt gyilkosságok

Mészöly Ágnes előző krimije, a Rókabérc, haláltúra kérdés nélkül repült a kedvenceim közé, és azóta ugyan olvastam már mást is az írótól, még mindig azt gondolom, hogy az a könyve a non plus ultra. Amikor megláttam, hogy megjelent a történet folytatása – ami a Megrajzolt gyilkosságok címet kapta –, borzasztóan izgatott lettem, de közben ott motoszkált bennem a kérdés is, hogy tud-e legalább olyan jó lenni, mint az előző?

Elütni a többitől könnyű, kitűnni a többi közül nehéz.

A Rókabérc, haláltúra főhőse, doktor Szabó Ágota, vagyis Gota a négy évvel korábbi, horrorba fulladt osztálytalálkozót követően az ügyészséget egy unalmas, de kiszámítható közjegyzőhelyettesi munkára cserélte, terápiába jár és neveli az immár nagyszájú kamasszá cseperedett lányát. Mindent felégetett maga mögött: a kapcsolatait, a karrierjét, még a régi otthonát is kukázta az utolsó emléktúra után.
Egy régi kollégája és barátja, Marosi Zoli temetésén találkozik egy fiatal fiúval, Domával, aki az elhunyt mentoráltja volt a Bűnügyi Technikai Laborban. Doma felpiszkálja a Gotában szunnyadó ügyészt, aki hamarosan azon kapja magát, hogy a Rajzoló nevű, Budapest sportos életű férfi lakosait tizedelő sorozatgyilkos nyomában lohol.
A Rajzoló nagyon okos és mindig kicsúszik a nyomozók keze közül: a kiszámított időpontokban elkapott áldozataiból csak a hamvakat hagyja hátra és a manga stílusú rajzait. Az idő egyre fogy, hamarosan eljön az ideje az újabb gyilkosságnak, a rendőrség pedig tehetetlen. A Gotából és más fura figurákból verbuvált nyomozócsapat versenyt fut az idővel, és közben óhatatlanul is veszélybe kerülnek olyanok is, akiknek nem kellene.

Megrajzolt gyilkosságok

A Megrajzolt gyilkosságok egy friss hangú, mozgalmas krimi, igazán élő karakterekkel és egy izgalmas, sejtelmes gyilkossal a háttérben.
A kötet igazi erőssége a szereplőkben rejlik, akiket Mészölynek újfent sikerült nagyon valósághűen ábrázolni, pontosan úgy, ahogy a Rókabércben is tette: ismeretlen ismerősök, pont olyanok, akik bármelyik sarkon szembejöhetnek velünk az utcán és pont olyan esendőek, mint te vagy én. Az egyik kedvencem Pataki százados volt. Imádtam, hogy cigány létére ő az egyik legelőítéletesebb szereplő az egész sztoriban. A píszít még hírből sem ismerő karaktere igazából vajszívű embert rejt, de a felszínen egy tüskés, goromba fráter, akinek hobbija sértegetés. Mégis sikerült belőle kedvelhető figurát faragni, pont úgy, mint az előző kötet Ricséjéből –  aki egyébként most is felbukkant a sztoriban, bár már kissé „kiherélt” állapotában, mint lenyugodott családfő. Gotát illetően tökéletesen átérezhető a vívódása a két élete között. Végül persze rájön, hogy a kispolgári nyugalom nem neki való, de Domának nagyon kell noszogatni ahhoz, hogy újra nyomozónak álljon és kipukkassza azt a biztonságos kis buborékot, amit maga köré fújt a múltban történtek után. Papíron egyébként Gota a főszereplő, de minden karakter fontos szerepet kap a történetben, ebben hasonlít az első kötethez.
A Rókabércben az volt az igazán különleges, hogy minden fejezet egy-egy szereplő szemszögéből épült fel, ugyanazt a történetet láttuk 14 különböző személyiségű, hátterű ember szemén keresztül, köztük volt a gyilkos is, hiszen az egy zártkörű krimi volt. A szerző most kivitte a történetet az utcára, ezzel együtt egy sokkal pörgősebb, akciódúsabb sztori kerekedett, amit az én ízlésemnek pont megfelelően adagolt magánéleti szálak is átszőttek. A kötet bepillantást enged egy olyan szubkultúrába is, ami tőlem egyébként borzasztóan távol áll, pont ezért is volt nagyon izgalmas a mangák és animék világában kalandozni – még úgy is, hogy sokszor fogalmam sem volt, miről beszélnek a fiatalabb szereplők.

És hogy kiszámítható-e a gyilkos személye? Szerencsére nem. Bár nagyon közel voltam, de az írónak sikerült megvezetnie. A megoldás rettentő egyszerű, tulajdonképpen egy nyomozási hiba csúszott a gépezetbe, mert ha valakit még időben alaposabban feltérképeznek, akkor nagyon hamar meg lehetett volna oldani az ügyet. De akkor miből lett volna a sztori, ugye?
Olvasható önálló kötetként is, hiszen a múltra csak visszautalások vannak, de én mégis azt javasolnám, hogy haladjatok sorban, mert így lesz igazán érthető Gota személyisége és vívódása. Egyébként pedig bitang jó sztori a Rókabérc, ki ne hagyjátok!

A Megrajzolt gyilkosságok is okosan összerakott történet, szerethető és kevésbé szerethető szereplőkkel, váratlan csavarokkal és sok humorral operál, nem mellesleg a gyilkos és a módszere is igencsak különleges. Bátran tudom ajánlani a krimi-rajongóknak, pikk-pakk elrepül majd 400 oldal. Teljesen más, mint a Rókabérc, de ez nem is baj, hiszen még egyszer ugyanazzal a sémával már nem működne a dolog. Helyette sikerült továbbvinni a fontosabb szereplőket egy olyan világba, amiben még nagyon sok potenciált látok. Titkon remélem, hogy Gota története folytatódni fog és hamarosan újra együtt nyomozhatunk.

A könyv adatai
Kiadó: Prae
Sorozat:Krimi ma
Kiadás: füles kartonált
Oldalszám: 416
Kiadás éve: 2022
Moly


Fülszöveg

Bizarr gyilkosságsorozat borzolja a kedélyeket Budapesten. Az elkövető szabályos időközönként csap le felnőtt, erejük teljében lévő férfiakra, akiket sportolás közben ragad el. A helyszíneken másnap rejtélyes dobozok tűnnek fel, melyekben a rendőrség nemcsak hamvakat, de testrészeket is talál, sőt tehetséges művészre valló rajzokat, amelyek az eltűnt személyt és halála körülményeit ábrázolják. A nyomozók tehetetlenek, az idő pedig ellenük dolgozik. Amikor a gyilkos következő áldozata egy olyan rendőr lesz, aki addig elszántan az ügyön dolgozott, Pataki százados úgy határoz, felkeresi Szabó Ágota egykori sztárügyészt, az öt évvel korábbi rókabérci mészárlás túlélőjét, hogy tapasztalatával segítse a munkájukat. Bár Gota épp csak kilábalt a haláltúra sokkjából, beleveti magát a nyomozásba, és a nem hétköznapi arcokból verbuválódott csapat elkezdi a versenyfutást az idővel.

Ahogy Gota megismeri az áldozatok és hozzátartozók titkait, majd egyre jobban elmélyed a rajzolós gyilkos világában, úgy kerül veszélybe ő maga és a környezetében élők is. Vajon sikerül megakadályozni a következő gyilkosságot? És mit jelenthetnek a tudatosan elhelyezett maradványok, a baljós mangák, amelyekkel a tettes mintha üzenni akarna valamit?

Mészöly Ágnes új krimije, a Megrajzolt gyilkosságok izgalmas folytatása a 2018-ban megjelent Rókabérc, haláltúrának, nem utolsósorban határozott, öntudatos női szereplői révén, akik mindent egy lapra tesznek föl, hogy elérjék céljukat.