Uncategorized

Mary Ann Shaffer & Annie Barrows – Krumplihéjpite ​Irodalmi Társaság

dsc_1126.jpgIstenem, mennyit vártam erre a könyvre! Az első megjelenésekor nem is hallottam róla, amikor pedig a látókörömbe került, már sehol nem lehetett kapni, csak használt példányokat, sok szerencsével. Áldassék a Netflix neve, akik idén filmet készítettek a könyvből (amelyről majd lentebb értekezek hosszabban), ennek köszönhetően pedig a magyar olvasók újra kezükbe vehették a Krumplihéjpite Irodalmi Társaságot megújult, csodaszép borítóval. Az évek során számtalan vélemény, értékelés, ajánlás elolvasása és a filmrészletek megnézése után már nagyjából volt elképzelésem arról, hogy mire számíthatok, de ezúttal a könyv jócskán felülmúlta minden várakozásomat. Szó sincs hype-ról, túlzásokról és elfogódottságról, a Krumplihéjpite Irodalmi Társaság úgy fantasztikus és hibátlan, ahogy van, és olyan mély űrt hagyott bennem a befejezés után, hogy azóta is csak próbálom betölteni valamivel, kevés sikerrel…

Juliet Ashton 32 éves hajadon, aki a második világháború után újjáéledő Londonban egyengeti író karrierjét. A háború alatt népszerűvé vált rovata a Spectatorban már nem nyújt neki több kihívást, szeretne valami új dologba kezdeni. Ekkor érkezik egy levél a Csatorna-szigeteki Guernsey-ről, amelyben egy helyi lakos kéri segítségét egy könyv beszerzését illetően. Juliet levelezni kezd a kedves idegennel,  akiről kiderül, hogy egy furcsa nevű olvasói kör tagja, amely a háború alatt alakult. Juliet hamarosan a könyvklub összes tagjával intenzív levelezésbe kezd, majd pedig Guernsey-re utazik azzal a céllal, hogy könyvet írjon a sziget német megszállásáról. Az ott eltöltött idő alatt nagyon közel kerül a helyiekhez és a leendő könyvének témája is új, nem várt irányt vesz.

Én nem akarok férjhez menni csak ezért, hogy férjnél legyek. El sem tudok képzelni fájdalmasabb magányt, mint hogy életem hátralévő részét olyasvalakivel töltsem, akivel nem lehet beszélgetni, vagy ami még rosszabb: akivel nem lehet hallgatni.

Tisztázzuk gyorsan: ez egy levélregény. Személy szerint imádom ezt a formátumot, és nagy bánatomra kevés könyv íródik így, tehát már emiatt is kedves a szívemnek a Krumplihéjpite Irodalmi Társaság. Juliet levelezik a barátaival, a guernsey-i lakosokkal, az udvarlójával, és ezekből a levelekből rajzolódik ki a történet maga, amely egyszerre bájosan derűs és elborzasztóan szomorú. Hogy mindez egyszerre?! Bizony. Sosem olvastam még olyan regényt, amelybe ennyi borzalom vegyült, ennek ellenére mégis elragadó és életigenlő volt. Egyszerűen minden imádtam benne: a helyszínt, a szereplőket, a történetet, a végkifejlet, a leveleket, a finom humorát, mindent!

dsc_0378-2.jpgGuernsey-ről nem sokat tudtam eddig, igazából sokáig a létezéséről sem hallottam, de a könyv óta már felkerült a meglátogatandó helyek listájára. A második világháborúban sajnos nem voltak túl szerencsések, többek között ezt meséli el a Krumplihéjpite Irodalmi Társaság: az évekig tartó megszállás gyötrelmeit és tragédiáit, azt, hogyan tudtak túlélni az emberek egy ilyen helyen, ahol idővel mind ők, mind a németek csapdába voltak zárva.A háborúról sokat tudunk. Tanultunk az iskolában a hadműveletekről, a frontokról, megszállásokról, propagandáról, az egészet nagyban szemlélve, évszámokkal, adatokkal. Száraz tények. De vajon belegondolunk-e abba mélyebben, hogy milyen volt ezt az időszakot meg- és túlélni a civil polgároknak akár egyénileg, akár közösségként? Na, a Krumplihéjpite Irodalmi Társaság erről mesél. Közelebb hozza a háború borzalmait, miközben megmutatja, hogy a kilátástalan, kétségbeejtő időkben is van remény. Hogy az emberek hogyan nem hagyták egymást cserben, hogyan segíthet a kultúra (esetünkben az irodalom) a túlélésben.

Az úgynevezett irodalmi társaság is kész botrány. Guernsey-n vannak igazán művelt, jó házból való emberek is, de ők nem hajlandók részt venni ebben a kutyakomédiában (még akkor sem, ha felkérik őket). A társaságban csak két személy érdemel tiszteletet: Eben Ramsey és Amelia Maugery. Rajtuk kívül a tagság egy zsibárusból, egy megtévedt és iszákos elmeorvosból, egy dadogó disznópásztorból, egy magát lordnak kiadó inasból, valamint egy Isola Pribby nevű gyakorló boszorkányból áll, aki maga ismerte el nekem, hogy bájitalt kotyvaszt és árul.

Az összes szereplőt imádtam. Juliet mint modern, emancipált nő mindenképpen közel került hozzám, de a guernsey-i lakosokat is egytől-egyig megszerettem. A melegszívű Amelia, a bolodos Isola, a koraérett Kit, a szófukar Dawsey, a bölcs Eben, mind-mind olyan szereplők, akik örökké velem maradnak, de azt hiszem a legnagyobb hatást az olvasóra nem más, mint Elizabeth teszi, aki igazából nem is szerepel a könyvben, mégis minden oldalon ott van, hol kimondva, hol kimondatlanul. És az atmoszféra! Hát milyen lehet egy könyv, amely az olvasás és a könyvek szeretetéről szól? Mint egy puha fotel, amibe belesüppedsz. Mint egy nagy, meleg sál, amit szorosabbra húzol a hóviharban. Mint egy tál gőzölgő, finom pite egy őszi vasárnap délután, frissen a sütőből. (Apropó, pite! Nagyon bizarr ez a krumpihéjpite-dolog, de van, aki tényleg megsütötte!)

Egy szó mint száz, engem teljesen levett a lábamról, csak szuperlatívuszokban és távolba révedő, homályos szemmel tudok beszélni róla. Javallott minden esetben, de vigyázat, book hangover veszély! Utána nem lesz olyan könyv, amit méltónak éreztek hozzá.
Olvassátok! Érdemes.

o_ttappancs.jpg

covers_499795.jpgMary Ann Shaffer & Annie Barrows – Krumplihéjpite ​Irodalmi Társaság
Eredeti cím: The Guernsey Literary and Potato Peel Pie Society (2008)

Kiadó: Park Kiadó
Fordító: Szántó Judit 
Megjelenés: 2018. július 31.
Oldalszám: 376 oldal, puhatáblás
Moly | Goodreads

megveszem_1_-2.jpg

A filmről, röviden


Én tényleg, igazán szeretem a könyvekből készült filmeket, sokszor jobban is tetszik a vászonra vitt történet, mint a leírt, de sajnos ebben az esetben erről szó sincs. Direkt nem néztem meg az olvasás előtt és nagyon jól tettem –  ti se kövessétek el ezt a hibát, mert a film csak egy végtelenül kiherélt és lecsupaszított verziója a könyvnek. Tisztában vagyok vele, hogy 120 percben nem lehet visszaadni közel 400 oldalnyi történést, de az, hogy gyakorlatilag csak a történet váza volt ugyanaz, de apró, pont a lényeget takaró mozzanatok, kapcsolati viszonyulások megváltoztak, kimaradtak, másképp voltak… megölte az egészet. A színészek jók, ez vitathatatlan. Lily James mindig cuki és a férfi főszereplő is pont olyan volt, mint a fejemben szereplő Dawsey (csak a szemszíne nem), a hangulat pedig úgy, ahogy elment, de míg a könyvvel tűrtőztetni kellett magam, nehogy túl hamar a végére érjek, addig a filmnél már a felénél halálra untam magam (és nem azért, mert tudtam mi fog történni). Semmiképp ne hagyjátok ki a könyvet, ha láttátok a filmet. Ha pedig nem láttátok… nos, semmit sem veszítettetek.

 


Fülszöveg | 1946 ​januárjában a Londonban élő Juliet Ashton levelet kap egy ismeretlen férfitól a Csatorna-szigeteki Guernsey-ről. A levél írója elmeséli, miért alakították meg a második világháború alatt, a német megszállás idején a Krumplihéjpite Irodalmi Társaságot, és hogyan segítette a sziget lakóit abban, hogy átvészeljék a háborút. Így kezdődik a szívet melengető, varázslatos kisregény, melyben levélváltásokból, apránként rajzolódik ki előttünk a festői Guernsey-n élők humorral átszőtt, embert próbáló története.


930077_roman.jpgA SZERZŐRŐL
Mary Ann Shaffer, aki 2008 februárjában hunyt el, szerkesztőként, könyvtárosként és könyvesbolti eladóként dolgozott. A Krumplihéjpite Irodalmi Társaság volt az első regénye. Unokahúga, Annie Borrows, aki már nagybetetg nagynénje kéziratán az utolsó simításokat elvégezte, Észak-Kaliforniában él és gyermekkönyveket ír.