Rendbomlás
Könyvajánló

Margaret Atwood: Rendbomlás

Vannak az olvasók életében olyan biztos pontok, amikről tudjuk, hogy történhet bármi, számíthatunk, számolhatunk vele, amolyan megnyugtató állandósággal. Ilyen például az évi egy – szerencsés csillagzat alatt évi kettő – Margaret Atwood megjelenés. Nagyon kíváncsi voltam, idén melyik címre esik a Jelenkor választása a kanadai szerző életművéből és nem mondom, hogy nem lepődtem meg, amikor kiderült, hogy kissé rendhagyó módon egy novelláskötetet, a Rendbomlást hozzák el nekünk. Jó novellát írni talán nehezebb, mint regényt, úgyhogy nagyon érdekelt, vajon Atwood ebben is olyan jó-e. (Költői a kérdés, nyilván).

A Rendbomlás novellák gyűjteménye ugyan, de tekinthető egységes kötetnek, hiszen egy nő életének töredékeibe pillanthatunk be az írások révén a gyerekkortól kezdve a fiatal felnőtt útkeresésén át a megállapodásig, az idősebb korig bezárólag. Meg kell említenem, mennyire zseniális Féder Márta borítója (megint), csodálatosan tükrözi az egész kötet felépítését, hangulatát és töredezettségét. Az egész olyan, mint egy kirakós, amiből csak apró részletek látsz, sokszor nem is éppen abban a sorrendben, ahogy jönnie kellene, de a végén mégis kitisztul a kép. A főszereplő Nell, akinek a nevét is csak valahol a kötet közepén tudjuk meg, de addig sok minden más, fontosabb dolog kiderül róla. A szüleivel való viszonya, a húga problémái, gyerekkori emlékek, kapcsolati dinamikája a párjával…

Nagyon érdekesnek találtam, hogy a kötet elején található írások E/1 személyben íródtak, aztán a közepén átváltott E/3 személybe, majd a végén újra E/1 lett. Hogy ez mennyire volt tudatos, jó kérdés – az elbeszélő személye akkor változott meg, amikor Nell komoly kapcsolatba kerül későbbi párjával, Tiggel és közös életet kezdenek egy farmon, ami mindkettőjük számár idegen terep, Nell pedig csak sodródik a történésekkel. Bámulatos, ahogy Atwood mindössze néhány kiragadott helyzetből felépíti az olvasó előtt Nell egész életét és személyiségét. Megelevenedik előttünk a hatvanas, hetvenes évek Kanadája, a farmvidék és a város kontrasztja, a hippikorszak és az irodalmi szcénába is betekintést nyerhetünk.

Ezek az igeidők határoznak meg most minket: a múlt idő, a régebben; a jövő idő, a még nem. A kettő közötti keskeny sávban élünk, a térben, amelyre csak nemrég kezdtünk úgy gondolni, hogy még mindig, s ez nem keskenyebb, mint mások hasonló sávja.

Atwood, mint mindig, most is magával ragadóan ír, visz magával a szöveg, mint egy lágyan ringatózó folyó, megfigyelései és megjegyzései pedig még mindig nagyon aktuálisak, pedig a könyv már több, mint tizenöt éve jelent meg, egyes novellák pedig még előbb is napvilágot láttak különböző folyóiratokban. Azt szerettem ebben a könyvben, hogy megfogalmazott olyan dolgokat, amiket szerintem mindenki érzett már, mindenki gondolt már, de ilyen élesen és világosan még sosem mondtuk ki – én legalábbis biztosan nem. Van egy olyan sanda gyanúm, hogy ebben a könyvben jóval több van, mint amit első olvasásra észrevehet az ember, nem adja magát oda olyan könnyen.
Nem mondhatom, hogy a Rendbomlás lesz a kedvenc Atwoodom, de nagyon élveztem az olvasását és figyelemre méltó darabja egy csodálatosan gazdag életműnek. Atwood-rajongóknak, novellákat kedvelőknek feltétlenül ajánlom, meg igazából mindenki másnak is, de ha még nem olvastál a szerzőtől semmit, akkor ne ezzel kezdd!

A könyv adatai
Eredeti cím: Moral Disorder (2006)
Kiadó: Jelenkor
Fordító: Csonka Ágnes
Kiadás: Keménytáblás
Oldalszám:328
Kiadás éve: 2022 
Moly

A Jelenkor kiadó jóvoltából újabb Margaret Atwood kötet kerülhet a polcainkra. Ezúttal novellák által élvezhetjük a méltán népszerű hölgy írásait, melyek önmagukban is olvashatóak, de egymásutánban egy nagy egészet képesek alkotni.

Tarts bloggereinkkel, hogy jobban megismerhesd a könyvet, és nyerhetsz is belőle egy példányt, ha velünk játszol!

Nyereményjáték

Játékunkban ezúttal Margaret Atwood könyveinek csodás borítóiban merülünk majd el. Az állomásokon található képrészletek alapján írjátok meg nekünk a Rafflecopter megfelelő sorában, hogy melyik könyvről lehet szó (csak cím).

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

a Rafflecopter giveaway

04.02. – A szofisztikált macska

04.04. – Booktastic Boglinc

04.06. – Könyv és más

04.08. – Pandalány olvas

04.10. – Nem félünk a könyvektől

04.12. – Sorok között

04.14. – Readinspo

Fülszöveg

Rendbomlás novellái gondosan albumba rendezett pillanatfelvételekként mesélik el a kanadai Nell sorsát az ötvenes évektől napjainkig. Nellnek már kiskamaszként meg kell birkóznia anyja veszélyeztetett terhességének nehézségeivel, majd jóval fiatalabb húga mentális gondjaival. Fiatalkori én- és útkeresése után társra talál, s egy gyökeresen új életforma felfedezése során gyökeresen új problémákkal szembesül, végül pedig idősödő szüleihez fűződő viszonyát kell átgondolnia.

Nem sorsfordító események drámai elbeszélése a Rendbomlás, hanem hétköznapiságukban is sokrétű történeteké, melyekből szinte észrevétlenül áll össze egy nő képe, aki ‒ bár világának rendje időről időre felbomlik ‒ szüntelenül keresi az utat egy új egyensúly felé.

A szerzőtől megszokottnál líraibb és személyesebb hangvételű, bensőséges humorú kötet meggyőző bizonyítéka annak, hogy Atwood nem csupán korunk meghatározó regényírója, de a novella műfajának is nagymestere.