Marente de Moor – A holland szűz

Ez a könyv már több, mint két éve áll a polcomon, úgyhogy nagyon is ideje volt már elolvasni. Ha nem jelentkezem idén a várólista csökkentésre, a valószínűleg további éveket porosodott volna olvasatlanul, mert ugyan nagyon lelkesen vásároltam, az olvasásához már nem volt akkora kedvem. Pedig minden megvan benne, amit szeretek: coming of age, harmincas évek, első szerelem, jó karakterek, mégis, mintha éreztem volna, hogy ez nem az én könyvem lesz. És tényleg nem lett az, pedig csodaszép módon megírt történet, de borzasztóan nyomasztott olvasás közben és még utána is.

1936-ot írunk, a világ már kezdi kiheverni az I. világháborút, de még nem sejtik, hogy hamarosan kezdődik a következő. A holland Janna tizennyolc éves és a tőrvívás a szenvedélye. Apja a közeli határ másik oldalára, Németországba küldi egy régi barátjához, hogy az vívóleckéket adjon a lányának. Egon von Bötticher, a volt katona és Janna apja titkokat hordoznak, a lány pedig megpróbálja kideríteni, hogy mi történt a két férfi között a háború alatt, amit közel húsz év alatt sem tudtak rendezni. A vadászbirtokon töltött idő alatt Janna megismeri a szerelmet, felnőtté válik és a nemzetszocializmus egyre terjedő eszméje és Hitler politikája is felsejlik a lapok között.

Janna fiatal és tapasztalatlan kislányként érkezik a birtokra. Az ő szemszögéből olvashatjuk a történetet, érdekes volt látni, hogy pár hónap alatt mennyivel érettebben és másképp mesél. A hangulat, az atmoszféra bemászik a bőr alá, kétségtelenül ez a legnagyobb erőssége a könyvnek: a háborítatlan, mindentől elzárt vadászkastély, ami titkokkal és állatokkal van megtöltve; a levegőben még béke és nyugalom, de alattomosan ott lebeg már a hitleri borzalom is: bekúszik az emberek gondolataiba, beszélgetéseibe, mindennapjaiba. Talán ez volt a legérdekesebb számomra: megfigyelni, hogy az emberek hogyan hiszik el és teszik magukévá a nemzetszocializmus eszméit, hogyan feszülnek egymásnak azokkal, akik nem támogatják az új módit – mint mondjuk von Bötticher.

– A természetben sosincs egyedül az ember – mondta határozottan. – Magányos állatok, fák, sehova nem tartó kis patakok. Ez a dolgok rendje, senki nem láthat rosszat benne. A városban viszont kénytelen másokkal is összejárni az ember, máskülönben magányosnak nevezik.

Le kell szögeznem: nem értek a víváshoz, és a legkevésbé sem érdekel, mint sport. Talán ez is volt a baj, hiszen a könyv központi eleme a tőrvívás, gyakorlatilag a történet váza és lelke, sava és borsa. A vívásról szóló és a víváson keresztül levezetett gondolatok, elmélkedések sokszor untattak, emiatt át is ugrottam részeket, hiába a csodaszép nyelvezet, és az esetleges mondanivaló. Kicsit soknak éreztem a picsogást is: a húszéves sérelmek, a meg nem válaszolt levelek, a hosszas lamentálások és elmélkedések… A háború nyomot hagyott a testekben és a lelkekben is. A befejezés után azt éreztem, hogy a könyv egy kicsit lebegett a semmiben, az olvasó Jannával együtt csak sodródott az árral.

Aztán az is lehet, hogy csak én vagyok túl kevés ehhez a történethez. Egy biztos: gyönyörűen megírt szépirodalom a könnyen emészthető fajtából, nyomasztóan erős atmoszférával és remek karakterekkel. Talán pár év múlva teszek vele  még egy próbát.

---

Fülszöveg | 1936 szeptemberében járunk, néhány hete fejeződött be a berlini olimpia. Hanna, a tizennyolc éves maastrichti lány tőrvívó szeretne lenni, így édesapja a határ túloldalára, egy németországi vadászkastélyba küldi, hogy leckéket vegyen a birtok tulajdonosától. Ki ez a hallgatag mester, a rejtélyes veterán, akinek a vívás minden tudománya a kisujjában van? Mi a titka a vonzó, negyvenes férfinak? Feltárul-e a múlt, megtörténik-e a jelen, és mit hoz a jövő azok számára, akik pár hétre összegyűlnek a jobb napokat látott, titkokkal teli házban? Marente de Moor 1972-ben született Hágában, szépírói munkája mellett vezető holland lapok publicistájaként is tevékenykedik. 2010-es regényét, Az ártatlanság végét 2014-ben az Európai Unió Irodalmi Díjával ismerték el.

---

A SZERZŐRŐL
Marente de Moor 1972-ben született Hágában, szépírói munkája mellett vezető holland lapok publicistájaként is tevékenykedik. 2010-es regényét, Az ártatlanság végét 2014-ben az Európai Unió Irodalmi Díjával ismerték el.