Akhilleusz dala
Könyvajánló

Madeline Miller: Akhilleusz dala

Madeline Miller regénye, az Akhilleusz dala már nem újkeletű, 2014-ben is megjelent magyarul, de nem emlékszem, hogy akkoriban ennyire felkapott lett volna. Nem úgy, mint a tavalyi (újra)megjelenés idején. És nem csak itthon tarolnak az írónő regényei, hanem a külföldi könyvmolyok is előszeretettel áradoznak róluk, legyen szó a címben szereplő könyvről, vagy Miller másik nagyon népszerű regényéről, a Kirkéről. A mostani turné apropója (ugyanis tavaly már egyszer volt blogturné a könyvvel) a kötet puhatáblás verziójának megjelenése, és ezúttal már én sem akartam kimaradni a jóból, a múltkori turnét ugyanis kicsit bántam, hogy kihagytam.

A középiskolában talán az egyik, ha nem a legkedvesebb témám volt a görög mitológia, imádtam Homérosz Odüsszeiáját, az összes görög mitológiai elemet és alakot, de valahogy az Íliász története sosem tudott annyira elvarázsolni, hogy kezembe vegyem a kötetet és elolvassam az eposzt. Láttam persze a Tróját és ismertem a történetet, de tényleg nem éreztem annyira erősnek, mint Odüsszeusz jócskán elhúzódó hazatérését és ez a harcolós téma sem vonzott annyira. Nos, hát Madeline Miller most bebizonyította, hogy mennyire nem volt igazam. Az Akhilleusz dala ugyanis egy elképesztően élvezetesen megírt Iliász feldolgozás – valaki ezt elolvassa, utána nem is kérdés, hogy az Íliászt is kézbe fogja venni. A történet hűen követi az Íliászban megismert Trójai háború forgatókönyvét, csak éppen itt sokkal jobban, könnyebben be tudunk vonódni az eseményekbe, hiszen a szereplők sokkal emberibbek, esendőbbek. A kedvenc karakterem egyébként Odüsszeusz volt itt is, aki a híréhez méltón igencsak fifikás és ravasz ember, a szerző nagyon jól építette fel a karakterét, míg úgy is, hogy pusztán mellékszereplő volt.

A történet mindenkinek ismerős lehet, de Miller itt főként a szerelemre helyezi a hangsúlyt, méghozzá Akhilleusz és hű fegyverhordózója, Patroklosz között szövődő szerelemre. Mindkét szereplőt gyermekkoruktól fogva kísérjük végig, a gyilkosság miatt kitagadott Patroklosz és a gyermekként is különleges, félig isten Akhilleusz között hamar felgyúl a szikra – természetesen gyermekként még csak pajtásként tekintenek egymásra, aztán ahogy telnek az évek, a dolog átfordul és a lelki társak között testi vonzalom is kialakul. Közben pedig zajlik a történet, amit az Íliászból már ismerhetünk – Heléna elrablása, Trója hosszú évekig tartó ostroma és végül a jól ismert befejezés, ami az esetünkben most nem annyira boldog.

Az Akhilleusz dala abból is különleges, hogy az egészet Patroklosz szemszögéből követhetjük, ő a mi elbeszélőnk és ezáltal szinte lehetetlenség nem bevonódni érzelmileg a történetbe. A két fiút már egészen fiatalon megismerjük, a szemünk előtt bontakozik ki a személyiségük és a hosszú évek alatt végigkísérhetjük a személyiségfejlődésüket és az egymás iránt érzett erős barátság szerelembe fordulását. Nagyon szerettem, ahogy Miller erről a szerelemről írt, kevesen képesek ennyire egyszerűen, mégis átélhetően megjeleníteni az érzelmeket, úgy, hogy az nem lesz kellemetlenül nyálas vagy sok.

Nagyon boldog vagyok, hogy elolvastam ezt a könyvet, visszahozott egy csomó, már rég elfeledett emléket a görög mitológiával kapcsolatban. Akhilleusz és főleg Patroklosz mérhetetlenül a szívemhez nőtt. Jó, hogy vannak ilyen könyvek, amikről már az utolsó mondat elolvasása után tudod, hogy sok év múlva is emlékezni fogsz a történetre.

A könyv adatai
Eredeti cím: The Song of Achilles
Kiadó: General Press
Fordító: Szigeti Judit
Kiadás: Puhatáblás
Oldalszám: 390
Kiadás éve: 2021
Moly
Akhilleusz dala
Akhilleusz dala

Nem csupán a boltokba érkezett meg az Akhilleusz dalának újranyomása, hanem hozzánk is. A történelem- és irodalomóráink görög hősei, Akhilleusz és Patroklosz elevenednek meg ismét Madeline Miller elbeszélésében, amely tulajdonképpen az Iliász újramesélése. A példányainkat és a ti nyereménykönyveteket is maga a kiadó, a General Press biztosítja!

Nyereményjáték

Játékunk középpontjába a görög mitológia kerül. Mindegyik állomáson találtok egy rövid leírást egy adott történetről, és ki kell találnotok, mi a címe, vagy melyik hőshöz köthető.

A két istent, Zeuszt és Hermészt ember alakjukban csak egy szegény idős házaspár szállásolja el éjszakára, akiket ezért megjutalmaznak.

a Rafflecopter giveaway

Állomáslista:

09.17. Kelly és Lupi olvas

09.19. A Szofisztikált Macska

09.21. Dreamworld

09.23. Readinspo


Fülszöveg

Gyönyörű ​történet istenekről és istennőkről, királyokról és királynőkről, halhatatlanságról és az emberi szívről. A fiatal Patroklosz királyok sarja, mégis száműzik otthonából, amikor akaratlanul egy fiú halálát okozza. Az ifjú a híres-neves hős, Péleusz király udvarába kerül, ahol együtt nevelkedik a király fiával, Akhilleusszal. Az aranyszőke hajú herceg már gyermekként is erős, gyors és vonzó – ellenállhatatlan mindazok számára, akik találkoznak vele. Arra rendeltetett, hogy egy napon ő legyen a legkiválóbb görög. Patroklosz és Akhilleusz nem is különbözhetne jobban egymástól, mégis különleges, eltéphetetlen kötelék szövődik közöttük. Amikor Parisz, a trójai királyfi elrabolja a gyönyörű Helenét Spártából, Hellász minden hősét harcba szólítják a trójaiak ellen. Akhilleusz nem tud ellenállni az istenek által neki ígért dicsőség és hírnév csábításának, így csatlakozik a görög seregekhez. Patroklosz pedig félelem és a barátja iránt érzett szeretet között őrlődve követi őt Trója falai alá, noha tudja, a sors szörnyű áldozatot követel majd mindkettőjüktől…