Szerelmi varázslás kezdőknek
Chicklit,  Könyvajánló

Maddie Dawson: Szerelmi varázslás kezdőknek

Szerelmi varázslás kezdőknek I.

Elmondom, hogy volt. Megláttam a borítót, instant szerelem. Elolvastam az akkor még csak angolul létező fülszöveget, és voltak benne olyan kulcsszavak, mint újrakezdés, új emberek, bolondos nagynéni és akkor már biztosan tudtam, hogy nekem ez kell. Nagyjából így találkoztam a Szerelmi varázslás kezdőknek című regénnyel.
Hiszek benne, hogy bizonyos könyvek csak akkor találnak meg, amikor szükségünk van rá, így történhetett, hogy hónapokig pihent a laptopom asztalán egy olvasni feliratú mappában, mire pár nappal ezelőtt, a sürgető határidő miatt „elővettem”. És bumm, Blix betalált. Keményen.

Tudom, hogy képtelenség objektíven írni egy könyvről, így nem is próbálkozom vele, de ezúttal igyekszem félretenni, hogy engem mennyire zsigerien megérintett és reálisan bemutatni, milyen is a Szerelmi varázslás kezdőknek. Igen, ez egy chicklit, abból a fajtából, ami annyira könnyed nyelvezettel van megírva, hogy ha van egy egész szabadnapod, amit csak és kizárólag olvasásra fordíthatsz, akkor nagyjából az esti fürdésig végzel is vele. De ennél a zsánernél nem is magas irodalomra számít az ember. 

Van benne egy lány, akinek van egy rugdalnivaló vőlegénye, akinek viszont van egy nagyon különleges és furcsa nagynénje. Marnie és Blix néni egy karácsonyi fogadáson találkoznak és ez a találkozás mindkettőjük számára sorsdöntő lesz. Blix haldoklik, Marnie pedig nem hiszi el magáról, hogy különleges. Pedig Blixhez hasonlóan neki is képessége van arra, hogy meglássa az egymáshoz illő párokat és olyan életre hivatott, ami cseppet sem átlagos. De Marnie csak normális feleség és családanya akar lenni. Aztán sok bonyodalom után Marnie Brooklynban találja magát a Blixtől örökölt barnatéglás házban, az épület mellé pedig jár még néhány törött szívű bérlő, és Blix kiterjedt baráti (családi) köre is. Marnie talán itt megtalálja önmagát és a szerelmet, de mindegyikhez göröngyös út vezet.

Ez nagy vonalakban a történet, de ennél sokkal több van benne. Természetesen a csavarok kikövetkeztethetőek, ahogyan a befejezés is teljesen nyilvánvaló az első fejezet után, mégis van ebben a könyvben valami bájos és magával ragadó, amitől a klisék ellenére azonnal az olvasó szívébe lopja magát. Talán tudom is, hogy mi, illetve ki ennek az oka. Blix. Az bogaras öregasszony, a puccos déli család fekete báránya, aki varázsigéket mond, furcsa dolgokból főz furcsa dolgokat, látja az emberek körüli színeket és óvó szeretettel becézgeti a benne növekvő tumort. Nagyon szerettem ezt a karaktert, ha lehetne, én is ilyen szeretnék lenni öregkoromra. Ennyire vidám, bölcs, életszerető és mások véleményét jó magasan lesz…tojó. 

– Komolyan? – félre hajtja a fejét, és mosolyogva fontolgatja, amit mondtam – Elvált valakitől, csak azért, mert unalmas? Nem is tudtam, hogy ez kellő jogalap.
– Nem volt más választásom. Majd belehaltam, olyan unalmas volt. Mintha csak meghalt volna, mielőtt még az élete véget ért, és engem is lehúzott magával.
– Igen, de az élet nem lehet állandóan érdekes.
– Ó, drágám. Az enyém az. Ha két hétnél hosszabb ideig unalmas, akkor változtatok rajta.

A varázslás szó tényleg nem túlzás a címben, ugyanis ebben a könyvben minden szereplő teljesen természetesnek veszik, hogy Blix és Marnie képesek arra, hogy varázslat segítségével összeboronáljanak embereket. És annak ellenére, hogy lehetne akár ez is a regény fókuszpontja, a Szerelmi varázslás kezdőknek inkább a karakterekre koncentrál. A karakterekre, akikből sok van és egy-két kivételtől eltekintve mindenki iszonyúan szeretnivaló és különleges. Főleg Blix. De ezt mintha említettem volna már. Marnie gyakran idegesítő, mert szegény nem a legélesebb kés a fiókban, de a végére neki is leesik a tantusz. Az ő karaktere tipikus mintapéldánya a rossz döntéseket hozó, rossz párt választó, befolyásolható és megrekedt embereknek, akikből mindnyájan ismerünk egyet, kettőt a való életben is. (Vagy mi magunk is lehetünk azok.)

És a karaktereken kívül van még egy nagyon erős pozitívuma a könyvnek. A benne elrejtett, gyakran humorba csomagolt súlyos és mély gondolatok. Ugyanis a könnyedség és a komikus helyzetek alatt megbújva nagyon fontos dolgokról beszélgetünk, mint például hogy hogyan érdemes élni az életünket, milyen dolgok fontosak igazán, de például a halálról és az azzal való megbékélésről is nagyon szép képet ad.

Maddie Dawson: Szerelmi varázslás kezdőknek

Nagyon sokszor elpityeredtem ezen a könyvön, főleg az első felén (Marnie Brooklynban érkezéséig), amit mindenki gyengébbnek ítél, mint a második részt, pedig nem az. Hogy más, az tény. Kevésbé chicklites, kicsit komorabb, komolyabb, sőt, szomorkás, de mégis sokat ad és mert Blix itt még fizikai valójában is jelen van. A második részben is minden oldalon szerepel, de csak úgy, ahogyan nyomot hagyott magából a környezetén és az emberekben.

Nem említettem még a harmadik erősségét: az atmoszférát. A Szerelmi varázslás kezdőknek egy meghitt, otthonos, bolondos hangulatú könyv, csipetnyi varázslattal, melegséggel és New York szeszélyes őszi arcával. Olyan, mint egy meleg kötött pulcsi, amibe jó belebújni.
Nem mondom, hogy mindenki annyira szeretni fogja, ahogyan én, de bárhogy is nézem, egy korrekt és cuki történet, ami tökéletesen hozza a zsáner minden követelményét.
Viszont, ha valaha dolgotok lesz egymással úgy, akkor ez lesz életetek egyik legcsodálatosabb könyve. Még hanem is a legtökéletesebb. 

Bármi történjék is, annak örülj.

A könyv adatai
Eredeti cím: Matchmaking for Beginners (2018)
Kiadó: Könyvmolyképző
Sorozat: Arany pöttyös könyvek
Fordító: Palásthy Ágnes
Kiadás:puhatáblás
Oldalszám: 456
Kiadás éve: 2020
Moly

Szerelmi varázslás kezdőknek című könyvével mutatkozik be a magyar olvasóknak Maddie Dawson. A könyv az azonos című sorozat indítókötete és a Könyvmolyképző Kiadó gondozásában jelenik meg.Tarts a Blogturné Klub bloggereivel turnéjukon, ismerd meg ők mit gondolnak erről a romantikus, szerelemről szóló történetről, és tiéd lehet a Kiadó által felajánlott nyereménykönyv.

Nyereményjáték

Maddie Dawson története a Könyvmolyképző Kiadó Arany pöttyös könyvek kategóriájában jelent meg, ezért játékunk is ehhez kapcsolódik. A turné minden állomásán egy-egy Arany pöttyös történet hősének nevét rejtettük el. A ti feladatotok az, hogy a megtaláljátok ezt a nevet, a Rafflecopter megfelelő dobozába pedig beírjátok annak a könyvnek a címét és szerzőjének nevét, amelyben  szerepelnek.
Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.

a Rafflecopter giveaway

Állomáslista
09.05 – Betonka szerint a világ…
09.07 – Deszy könyvajánlója
09.09 – Csak olvass!
09.11 – A szofisztikált macska
09.13 – Hagyjatok! Olvasok!


Szerelmi varázslás kezdőknek

Fülszöveg

Mert ​a boldogság nem mindig onnan érkezik, ahonnan várod.

Marnie MacGraw hétköznapi életre vágyik – férjre, gyerekekre és egy egyterűre a kertvárosban. Most, hogy férjhez menni készül álmai lovagjához, biztos benne, hogy valóban ilyen élet vár rá. Aztán találkozik Blix Hollidayjel, a vőlegénye lázadó, párokat összeboronáló idős nagynénjével, és minden megváltozik – éppen úgy, ahogy azt Blix megjósolta.

Amikor a házassága két kínos héten belül véget ér, Marnie érthetően megdöbben. És még jobban megdöbben, amikor megtudja, hogy ő örökölte Blix brooklyni házát, az összes befejezetlen „projektjével”: a megtört szívű, fura barátokkal és szomszédokkal, akik menekülnek a boldogság elől. Marnie nem hiszi magáról, hogy nagyon különleges volna, ám Blix valahogy tudta, ő lesz a tökéletes ember, aki átveheti a párvarázsló szerepét.

Marnie a maga kárán kénytelen megtanulni, hogy a boldogságot néha nehéz felismerni, és gyakran azoknak van a legnagyobb szükségük rá, akik leginkább eltaszítanák maguktól.

Mulatságos és intelligens kötet, szerethető, különc szereplőkkel, egy csipetnyi varázslattal.
Mondj igent a szerelemre!