Uncategorized

Kecsmár Szilvia – Egy maréknyi fűszer

dsc_2750-01.jpegSzerintem mindenkinek megfordul a fejében életében legalább egyszer, hogy milyen lenne csak úgy elvonulni a saját életünkből és se szó, se beszéd, világgá menni. Bevallom, nekem az Ízek, imák, szerelmek óta motoszkál a fejemben valami hasonló, de sosem voltam elég bátor hozzá. Kecsmár Szilvia könyve egy kicsit visszahozta bennem ezt az érzést, és ha világgá nem is, de egy indiai ashramba simán elmennék.

Emmi (aki nem Emi, hanem inkább Emma egy kis csavarral) egy fiatal fotós lány, aki imádja Budapestet, a szíve azonban máshová húzza. Először Párizsba viszi az útja ösztöndíjasként, ezek után pedig Brüsszelbe költözik. Igyekszik helyt állni az idegen országokban, miközben barátokat, kihívásokat és szerelmet is talál. A cím, az Egy maréknyi fűszer a harmadik állomására, egy indiai ashramra utal, ahová az eddigi útját összegezni és lezárni érkezik.

Nem túl hosszú könyvről van szó, így akár egy délután is elegendő az elolvasásához, azonban nagyon sok minden történik benne. Úgy sejtem, hogy erősen önéletrajzi ihletésű a történet, ez a szerző életrajzának ismerete nélkül is érezhető a sorokból. Betekintést nyerhetünk Emmi gyermekkorába, hogy hogyan szeretett bele a fényképezés mellett a francia nyelvbe és kultúrába. A könyv ugyan nem gasztroregény, a francia rész mégis telis tele van ínycsiklandó ételekkel, ízekkel, illatokkal… nagyon hangulatos volt. Brüsszel már nem varázsolt el ennyire, bár ott is akadt olyan szereplő, aki nagyon szerethetővé tette a részeket.

dsc_2751-01.jpeg

Az Egy maréknyi fűszer elég jó a mellékszereplők szempontjából: nem kapunk ugyan túl sokat belőlük, mégis annyira erős és érdekes egyéniségek, hogy szuperül színesítik a történetet. A kedvencem talán a brüsszeli öreg hölgy volt, akit valószínűleg nem szívleltem volna ennyire, ha Emmi helyében vagyok, de olvasóként igazán aranyos és megmosolyogtató volt. Párizs és Brüsszel miatt nem kerülhettük ki a történetben az akkoriban történt terrortámadást sem. Itt volt az a pont, amikor egy kicsit kiestem a történetből, mert érthető, hogy ez egy olyan esemény volt, ami sok mindent befolyásolt a szereplő(i)nk életében, de úgy éreztem, hogy a kevesebb valahogy több lett volna a bevándorlás- és menekült kérdés taglalásának szempontjából. A szerző talán direkt rántotta itt vissza az olvasót a valóságba, az is lehet, hogy mindenképp szerette volna elmondani a saját véleményét a témáról – nem tudhatom –, de nagyon elütött ez a rész az eddigi hangulattól, ha nem lett volna utána India, akkor azt is mondhatnám, hogy majdnem agyoncsapta az egészet. De szerencsére volt India és ismét megtalált az az érzés, amit a párizsi részeknél annyira szerettem.

Persze az Emmi életében felbukkanó statiszták vagy mellékszereplők sem papírmasé figurák, hanem hús-vér emberek, saját vágyakkal, reményekkel, és egy-egy világgal, amely önmagában teljes, és amelynek trónján, arról letaszíthatatlanul uralkodnak az idők, vagy legalábbis az égben rájuk kiszabott idő végezetéig. Uralkodnak saját kicsiny univerzumukban még akkor is, ha kötélen rángatják őket, ha szavaikban és tetteikben egyaránt passzív megfigyelők csak, és úgy általában, semmit sem fognak fel létezésük valódi lényegéből. Mert a nem döntés is döntés, és a vállalt nemléttel is múlik az idő…

Sosem vonzott India és spirituális beállítottságúnak sem mondanám magam, de van valami ezekben  az ashramokban, ami mindig is elvarázsolt. Az Egy maréknyi fűszer még inkább megerősítette bennem ezt az érzést. Említettem már, hogy nagyon félek a számomra ismeretlen magyar szerzőktől, de szerencsére itt nem volt rá okom: a könyv jó és gördülékeny stílusban íródott és vitt magával a történet. Utólag gondolkodtam rajta, hogy tulajdonképpen az egész olyan volt, mint amikor egy új ismerőssel leülsz egy mély beszélgetésre és az elmeséli a legfontosabb állomásokat az életében, amik formálták, hátráltatták vagy hozzátettek valamit. Talán pont emiatt hagyott némi hiányérzetet bennem a befejezés után, mert nem tudtam pontosan, hogy mire is akart ez a történet végül kilyukadni. Ettől függetlenül szerettem olvasni, tök jó hangulata volt és mondanivaló is akadt benne, úgyhogy bátran merem ajánlani, főleg azoknak, akik kedvelik a hasonló, utazós-önfelfedezős stílusú könyveket.

ne_gytappancs_1.jpg

A szerző megjegyzése a recenzióm kapcsán: https://kecsmarszilvia.hu/2019/01/23/egy-recenzio-margojara/

covers_498506.jpgKecsmás Szilvia – Egy maréknyi fűszer
Kiadó: Magánkiadás
Kiadás éve: 2018
Puhatáblás, 206 oldal
Moly

megveszem_1_-2.jpg


Fülszöveg |  “Túl a káprázaton, az érzékek megtévesztésén, minden egyes fűszerdarab egy mozzanatot jelenített meg a múltból. Lehetett az karmikus gát, ami hátráltatta az előrehaladást, vagy félelem, fájdalom, betegség, meg nem élt pillanat, visszatartott szó, elfojtott lélegzet… És ki tudja, mi minden még. […]
Emmi tekintete lassan siklott a többiek arcáról a szőnyeg alig látható mintái felé, és egyszerre ezernyi kavargó hang, illat és szín zúdult elő, hogy mielőtt a belső szoba ajtaja kitárulna, még egyszer szembe nézhessen velük. Hogy lássa, honnan jött, mi formálta azzá, aki lett. Ült a félhomályban, körülötte Budapest, Párizs és Brüsszel fényei. Az álmok, a vágyak, a nevetés és a könnyek tanúi. Egy magyar lány találkozása a Nyugattal a távoli Keleten.”


img_7323.jpgA SZERZŐRŐL
Kecsmár Szilvia írásai évek óta jelennek meg folyóiratokban (Liget, Ezredvég, Agria, Kalligram, Pannon Tükör, Tiszatáj Online) és kötetekben (Szegedi Horizont 2017; Simon Zoltán: Apám kalapja, 2016; Gyűlölet és kiengesztelődés a Bibliában, 2016; Itt maradni, 2015; Szeged Antológia 2014, 2015, 2016). 2016-ban az SZTE-BTK Irodalomtudományi Doktori Iskolájában szerzett abszolutóriumot. Tanult Párizsban, Bécsben. Jelenleg Brüsszelben él.  Az Egy maréknyi fűszer című regénye 2018 júniusában jelent meg.
Forrás: kecsmarszilvia.hu