KARINE GIÉBEL – CSAK EGY ÁRNYÉK

A Könyvmolyképző Kiadó tavaly év végén indította útjára a Kristály pöttyös könyveket, női pszichothrillereket megnevezéssel. Jelenleg két kötet található a sorozatban, a Csak egy árnyék az első volt a sorban, és mivel szeretem a borzongást, emellett érdekes volt a fülszöveg is, így nem tudtam kihagyni. Biztosan sokaknak szemet szúrt a női pszichothriller elnevezés, bevallom, nekem is. Ezért aztán utánanéztem, mert nem értettem, hogy ugyan mi a fenének kell beskatulyázni nemek szerint egy egész könyvsorozatot, és hogy vajon mitől lesz női vagy éppen nem női egy pszichothriller.

Hallottatok már a Grip Lit-ről? Pont, mint a Chick Lit, csak Chick helyett ezúttal Grip, a Gripping (izgamas, lebilincselő) szóból. Ez egy viszonylag új (al)zsáner, amelyet a Gillian Flynn-féle Holtodiglantól eredeztetnek. A Holtodiglan óta pedig tucatszámra látnak napvilágot a hasonló felépítésű pszichothrillerek: javarészt női író tollából, női főszereplővel, sok esetben E/1 személyben íródva és egytől egyig „berántós” sztorival. Csak néhány híresebb példa: A lány a vonaton, Mielőtt elalszom, Fagyos ikrek, A víz mélyén.
Ebben a zsánerben látta meg a potenciált a KMK, és ezért nevezik női pszichothrillereknek a Kristály pöttyös könyveket, még ha kicsit szemöldökráncolós is a kifejezés. Nőktől, nőknek, nőkről. No, de ugorjunk!

A zaklatás témaköre eléggé érdekel, valahogy mindig sokkal félelmetesebbnek gondoltam, mint bármilyen fizikai bántalmazást, mert a zaklatás elszenvedője gyakran nem tud mit tenni, csak retteg és állandóan a háta mögé pillantgat, ettől pedig be lehet csavarodni egy idő után. Sajnos személyes érintettség is beszél belőlem, mert a közvetlen családban is van olyan, aki elszenvedője volt hasonlónak,  amiből végül rendőrségi ügy lett, majd néhány év nyugalom, de nemrég újra felbukkant az illető, szóval tudom, hogy milyen idegörlő dolog, még így is, hogy csak kívülállóként figyelem a történéseket.

A könyv főszereplője Cloé, a kicsit sem szimpatikus karrierista szépség, akit csak az előrejutás és az elismerés vezérel, és ezek érdekében keresztülgázol bárkin és bármin. Most nagyon közel kerül ahhoz, hogy beteljesítse a legnagyobb célját, konkrétan ő lesz a várományosa a vezérigazgatói posztnak a reklámcégnél, ahol dolgozik. Van egy jóképű és lehengerlő pasija is, akivel nem túl szoros, de annál szenvedélyesebb viszonya van, szóval mondhatjuk, hogy minden klappol. Ekkor bukkan fel egy sötét utcán az Árnyék, aki módszeresen befurakodik Cloé életébe, bejut a házába, tud minden lépéséről és szépen lassan az őrületbe kergeti a nőt, vagy legalábbis ennek a látszatát kelti. Senki nem hisz Cloénak, sem a barátai, sem a rendőrség. Kivéve egyetlen embert, aki megpróbál utánajárni a dolgoknak, és elhiszi azt a sok agymenést, amit Cloé látszólag kitalál.

„Ő az autómnál. Én a falnál. Szemben a halállal. Aztán hirtelen sarkon fordul, és elmegy, lassan beleolvad a sötétségbe. Majd teljesen eggyé válik vele, eltűnik.  A lábam remegni kezd, az autókulcs kicsúszik az ujjaim közül. A térdem megroggyan, a járdára roskadok. Két kuka közé. Azt hiszem, bepisiltem.”

Nagyon izgalmas volt ez a könyv! Komolyan, a 600 oldalt úgy befaltam, mintha csak 200 lett volna, mert egyszerűen tudni akartam, hogy ki áll a háttérben, aki ennyire mesterien mozgatja a szálakat. Az írónő persze hamar rátereli a gyanút valakire, de annyira nyilvánvaló volt a dolog, hogy nem dőlhettem be neki, hát mégiscsak Agatha Christie-n nevelkedtem, engem ugyan nem versz át Giébel! És hála a jó mesternek, a felbukkanása után azonnal tudtam, hogy ki lesz a hunyó, de ez nem vett el a történet élvezeti értékéből, mert egészen biztosan csak az utolsó cirka száz-százhúsz oldalon derült ki a dolog és persze ez is lett a sztori legütősebb része, amit kb. levegővétel nélkül, kikerekedett szemekkel olvastam végig. Baromi durva és beteg lett a vége, de istenemre mondom, imádtam a lezárást, zseniális!

Annyira jó volt, hogy cserébe hajlandó vagyok eltekinteni a gyengeségektől, amiből azért kijutott néhány. Olvastam, hogy sokan nehezményezik, hogy kvázi tőmondatokból áll a könyv. És tényleg. Baromi idegesítő. Hogy ilyen hosszú mondatokból áll. Az egész. Mintha nem tudnánk értelmezni. Többszörösen összetett mondatokat. Pedig tudunk. Sőt, szeretünk is hosszabb mondatokat olvasni. Mert az olyan, mintha felnőtteknek íródott volna. A vessző barát. Nem ellenség.
Ezen felül voltak még felesleges körök a sztoriban, sok töltelék, kidolgozatlanul maradt szálak, a mellékszereplők csak bábuk voltak, és az örökös angyalomozás az agyamra ment, Cloé pedig végtelenül irritáló hülye ribi volt mind a 600 oldalon, úgyhogy képtelen voltam sajnálni. Na jó, a végén egy kicsit megszántam. Alexandre amatőrködése pedig, amit ő nyomozásnak nevezett, egyszerűen nevetséges volt. Így még én is tudnék nyomozni, csak engem nem neveznek a részleg legjobb szimatú zsarujának, ugye. Szóval közel sem hibátlan a könyv, de cserébe kapunk egy intelligens pszichopatát, egy vérfagyasztó zaklatási módszert és egy hajmeresztő befejezést.

Sok könyvet olvastam már a témában, emiatt is nehéz már lenyűgözni, de a Csak egy árnyék kicsit visszahozta azt a kezdeti borzongós élményt, ami miatt annyira megszerettem a (pszicho)thrillereket. Nem kell megijedni a könyv vastagságától, szinte egy pillanat alatt elröppennek az oldalak és garantáltan felmegy az ember vérnyomása a végére. Csak azt remélem, hogy a való világban futkosó beteg állatok nem nyernek belőle ötleteket.

A SZERZŐ
Karine Giébel francia írónő 1971-ben született és jogász végzettséget szerzett. Hazájában elismert szerzőként tartják számon, rengeteg díjat elnyert regényeivel, amelyeket többek között spanyolra, hollandra, oroszra, olaszra és vietnámira is lefordítottak. Itthon elsőként a Csak egy árnyék című thrillere jelent meg, ezt a könyvet eredetileg 2012-ben publikálta. Több, mint tíz krimit és thrillert jegyez.