JOSH MALERMAN – MADARAK A DOBOZBAN

Már megint egy könyv, amit túl sokáig halogattam… Nem tudom miért csinálom ezt, mert rendre kiderül, hogy remek sztoriktól fosztom meg magam, amikor nem hallgatok az első megérzéseimre. A Madarak a dobozban című könyvet már a magyar megjelenés óta kerülgetem, közben olvastam róla csupa jót, némi rosszat is, de egészen mostanáig nem került a kezembe. Aztán jött a hír, hogy vászonra viszik a történetet, méghozzá az egyik kedvenc színésznőmmel a főszerepben, így végre sikerült sort kerítenem rá.

Valami van odakint, amitől az emberek megőrülnek, és vérengző gyilkossá válnak. Egy pillanat alatt feje tetejére áll a világ, és csak azok maradnak életben, akik nem pillantanak rá erre a valamire. Malorie két kisgyermekével, bekötött szemmel indul el egy harminc km-es útra a folyón, hogy egy jobb, biztonságosabb helyre vigye őket a házból, ahol eddig éltek letakart ablakok mellett.

A  sztori a közepébe vágva indul, és a körülményekről végig alig tudunk meg többet, mint amit a fülszöveg is elárul, gyakorlatilag tényleg egy sötét dobozban vagyunk vakon, és csak az a fontos, hogy túléljük. Mert igen, mi olvasók is túl akarjuk élni ezt az egészet, hála az írónak, aki kegyetlenül jó hangulatteremtésben. Lassan cincálja szét az idegeinket, állandóan adagolt feszültséggel párosítva. A történet két idősíkon játszódik, az egyik a jelenben, amikor Malorie fogja a gyerekekeket és csónakba száll velük, hogy eljusson egy másik, jobbnak gondolt helyre. A másik a múltban, ahol apránként feltárul előttünk, hogy mi történt az elmúlt négy évben, és miért van Malorie egyedül.

Mi van, ha megőrültek a fák? A virágok, a nádak, az ég? Mi van, ha az egész világ megőrült? Ha harcban áll önmagával? Megtagadhatja a Föld a saját óceánjait? Megerősödött a szél. Talán látott valamit? Talán a szél is megtébolyodott?

A jelen és a múlt történéseit váltó rövid, feszes fejezetek nagyon pörgössé és letehetetlenné teszik a könyvet, hiszen egyszerre vagyunk velük a csónakban, letakart szemmel, ugyanakkor lassan összeáll a kép a múltat illetően is. Személy szerint az utóbbi fejezeteket jobban szerettem, izgalmasabbnak és fordulatosabbnak éreztem, bár azt meg kell hagyni, hogy a csónakázós részek sem szenvednek hiányt feszültségben.
Nagyon sok kérdést nyitva hagyott a szerző, talán emiatt is volt a befejezés után némi hiányérzetem, és azért be kell vallanom, hogy voltak olyan részek a történetben, amiket kidolgozatlannak éreztem, vagy éppen szemöldökráncolva olvastam, viszont ezeket most a spoiler elkerülése miatt nem szeretném kifejteni.
A főszereplőt, Malorie-t sem tudtam túlságosan megkedvelni. Hiába kemény túlélő a csaj, mégis volt benne valami irritáló, talán a kezdeti naívsága, ami később átcsapott ridegségbe. Ellenben a mellékszereplők sokkal izgalmasabbak voltak, itt főleg a negatív karakterekre gondolok.

Nem tudom, hogy Malermannak tervben van-e egy esetleges folytatás megírása, mindenesetre a befejezés számomra szinte könyörög egy második részért, hiszen rengeteg lehetőség rejlik még ebben a történetben, és a nyitva hagyott kérdések is megválaszolásra kerülhetnének. Én vevő lennék rá!
Összességében, a fentiektől eltekintve ez egy jó könyv, bátran ajánlom ha izgalomra vágynátok és unjátok a thrillereket, de mégsem szeretnétek valami kemény horrorral sokkolni magatokat. Érdemes egy egész szabad délutánt keríteni hozzá, mert nagyon nehéz letenni!

A SZERZŐRŐL
Josh Malerman amerikai író 1975-ben született. Az írás mellett egy zenekar, a The High Strung tagja. Még az általános iskolában kezdett el írni, debütáló regényét, a Madarak a dobozban című könyvet 2014-ben adták ki és zajos sikert aratott vele. A közelmúltban jelent meg magyarul a Ház a tó mélyén című kisregénye, illetve A végzet tébolyult kereke című horror, mindkettő a Fumax gondozásában.