Joanne Ramos: A Farm

Nagyon vártam ezt a könyvet, már a beharangozója óta fentem rá a fogam, annak ellenére is, hogy nem szeretem, ha egy könyvet egy másikkal akarnak eladni. Jelen esetben A szolgálólány meséje volt a húzónév, és talán emiatt alakult ki mindenkiben az a téves képzet, hogy A Farm egy disztópia. Úgy a negyvenedik-ötvenedik oldalig vártam a csodát – ergo a disztópikus elemeket –, aztán be kellett látnom, hogy rossz nyomon járok, és ez a könyv ugyan egy élvezetesen megírt történet, ami rengeteg fontos témát érint, csak éppen nem úgy, ahogy elképzeltem. Szóval az első és legfontosabb tanácsom a könyvvel kapcsolatban, hogy felejtsétek el a címkéket!

A Farm központjában egy első látásra wellness szállónak tűnő hely, a Golden Oaks áll. Ezen a helyen azonban a különleges ellátásnak egészen más oka van: az itt élő nők mindegyike valaki más gyermekét hordja ki busás pénzért cserébe – vagyis egy béranya-központ falai között járunk. Az elképzelés nem annyira ördögtől való, hiszen napjainkban is vannak olyan országok, ahol ez teljesen legális és elfogadott módja a gyermekvállalásnak és sok olyan párt segítenek báranyák így gyermekhez, akik egyéb módon nem tudnának saját utódot vállalni. Arról nem tudok, hogy volna ennek bármilyen intézményesített formája, a könyv viszont eljátszik ezzel a gondolattal. A Farm legnagyobb erőssége, hogy négy különböző szemszögből meséli el a történetet és ez a négy szemszög olyan nőktől származik, akik gyökeresen más háttérrel, más motivációval kerülnek kapcsolatba a Golden Oaks-szal. Ott van először is Jane, a fiatal anya, aki a Fülöp-szigetekről érkezett Amerikába és több nővel együtt osztozik a szobán egy szállón, ahol csupa bevándorló él. Aztán ott van Jane idős nagynénje, Ate, aki gazdag családok gyermekeinek gondozásával foglalkozik és minden alkalmat megragad a pénzkeresésre. A legérdekesebb szemszög (lehetne) Mae-é, aki a Golden Oaks vezetője, és aki bevándorló szülők gyermekéből küzdötte fel magát a felső tízezer tagjai közé. Végül ott van Reagan, aki egy gazdag családban született, de lázadó idealistaként elutasítja apja segítségét.

A petesejt csak azért növekszik benned, hogy minden hónapban kilökődjön, ez olyan, mint a levágott lábujjköröm vagy a lenyesett haj a fodrászüzlet padlóján. Minek hagyni pocsékba menni, ha más fel tudja használni?

Ez a négy nő mozgatja a történetet, amely fejezetenként váltakozva meséli el az ő szemszögükből a történéseket. Mint ahogy mondtam, nagyon sok fontos témát érint a könyv, ilyen például a bevándorlók helyzete, a szegények és a gazdagok közötti szakadék, a  nőkkel szembeni elvárások, a karriert építő nők dilemmái, azonban végig azt éreztem, hogy a könyv ezeknek a dolgoknak csak a felszínét kapirgálta, valahogy hiányzott az igazi mélység belőle, ami elengedhetetlen, ha ennyire fontos társadalmi- és morális témákat feszegetünk. Megtudtuk, hogyan zajlik az élet a farmon, hogy mennyire fontos a születendő gyermekek biztonsága, de azt már csak felületesen érintettük, hogy lelkileg mit jelent egy kisbabát kilenc hónapig hordani, majd szó nélkül odaadni a szüleinek, hogy milyen kilátástalan is az, ha az egyetlen értéked a méhed, vagy hogy mennyire sok küzdelemmel jár egyedülálló nőként fenntartani magad, hát még ha bevándorló vagy. A szereplők is megmaradtak a maguk egyszerűségében, már az elején mindenkinek megvolt a maga kis skatulyája, amiből meg sem próbáltak kilépni. Hiányoltam a fejlődést, a karakterek árnyalását, annyi kiaknázatlan lehetőség lett volna például Jane személyiségében, de ott van Mae is, akiről szerintem még a szerző sem tudta eldönteni, hogy végtelenül ellenszenvesként ábrázolja, vagy csak egy esendő, küzdő nőként.

Annyi remek ötlet volt ebben a történetben, amit Joanne Ramos nem tudott teljesen mértékben kihasználni. Kár érte, mert mint író, igazán ügyes; képes magával ragadni az olvasóját és nagyon gördülékeny a stílusa, mégsem ponyvaszerű. Azt is értem, hogy milyen problémákra akarta felhívni a figyelmet, de a téma ellenére nem tudott belőlem mély érzelmeket kiváltani, és ez volt vele a legnagyobb bajom: valamiért nem sikerült nálam az a gyomorszorítós, fejbekólintós érzést elérnie, amiben mondjuk a fülszövegben emlegetett könyv írója, Atwood zseniális. Érdekes olvasmány, ami végig lekötött, de nem igazán hagyott mély nyomot bennem, viszont Ramos nevét érdemes megjegyezni, mert ígéretes író, még ha most kicsit szigorúnak is tűntem.

Joanne Ramos debütáló regénye a Park Kiadó gondozásában jelent meg. A történet középpontjában olyan nők állnak, akik egy jobb élet reményében vállalják, hogy teherbe esnek és gyermeket szülnek a minden kényelemmel és luxussal felszerelt létesítményben- csak éppen nem saját maguk, hanem gazdag és befolyásos emberek számára. A könyv érdekes társadalmi és erkölcsi kérdéseket vet fel, melyekre ha ti is kíváncsiak vagytok, tartsatok kilenc bloggerünkkel, és nyerjétek meg a kiadó által felajánlott három példány egyikét!