Ez a könyv orvul becsapott engem. Azt hittem, hogy teljes mértékben a gyermekotthon világában fog játszódni, tele szívszorító és dühítő dolgokkal, főszerepben egy kislánnyal, és annak megnyomorított lelkével. A fülszöveg ezt ígérte. Általában kerülöm a hasonló történeteket, de valami azt súgta, hogy ezt el kell olvasnom. 

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy semmi nem volt benne a fentiekből, de az igazság az, hogy az Elveszett lelkek otthona sokkal inkább egy családtörténet (de nevezhetnénk bátran szerelmi sztorinak is, de még egy kis coming of age is befigyel). A díszet pedig az ötvenes évek francia Kanadája, ahol az angolok és a franciák egymás mellett, de nem közel sem konfliktusmentesen élnek. Rá kellett jönnöm, hogy édes keveset tudok Kanadáról, meg úgy alapvetően a történelmükről. Erre is jó az olvasás: rádöbbent, hogy mennyi mindent nem tudunk, de egy kis morzsát mindig hozzátesz a tudásunkhoz.

Soha, senki nem mondja azt, hogy a „babád”. Mindig csak „a baba”. Még Maggie is úgy gondol rá, hogy „a baba”. Mégis, a sok galiba ellenére, amit okozott, Maggie-nek valahogy nem akaródzik elengednie a babát. Egész eddig úgy gondolt rá, mint valami szövetségesre, vagy egy talizmánra, nem úgy, mint a jövendőbeli gyermekére. Ehhez még mindig túlságosan fiatal; nem igazán tudja beleélni magát az anyaság gondolatába. Egyébként erre nincs is szükség. 

A főszereplőnk Maggie, aki a történet kezdetén mindössze tizennégy éves. A félig francia, félig angol lány édesapja a helyi gazdabolt vezetője, akit Maggie rajongásig imád. Rengeteg időt tölt az üzletben, és már korán kitanulja apja hivatását, arra készül, hogy egyszer majd ő veszi át tőle a boltot. Aztán beleszeret egy francia fiúba, és tizenhat évesen megesik. Választania kell: vagy a csecsemő, vagy a családja és az álmai. Nem nehéz kitalálni, hogyan dönt.
Nem sokkal később, az új miniszterelnök, Duplessis hivatalba lépése után szörnyű helyzet áll elő: minden árvaházat elmegyógyintézetté nyilvánítanak, mert így több pénzt kapnak a bentlakók után az államtól. Ez azt is jelenti, hogy minden árvát elmebetegként regisztrálnak. Az apácák vezette intézményben cseperedő Elodie korábbi, viszonylag békés élete romokba dől az intézkedések hatására. Kemény és keserves, testileg, lelkileg egyaránt megnyomorító évek következnek számára, de sosem veszíti el a reményt, hogy egyszer találkozik a családjával.

Az elveszett lelkek otthona főleg Maggie története, az ő családi háttere, motivációi, magánélete áll a középpontban, az ő fejlődését követhetjük több, mint húsz éven át. Láthatjuk, hogyan támad fel benne évek múltán a vágy, hogy tűzön-vízen át felkutassa a lányát, akiről lemondott, de egy szoros, mégis titkokkal teli apa-lánya kapcsolat is kibontakozik előttünk, miközben tanúi lehetünk, hogy mindössze egy évtized mennyit számíthat, ha társadalmi gondolkodásról van szó. A könyv erőssége, hogy nem ítélkezik; ugyanolyan könnyű beleélni magunkat mind Maggie, mind a szülők helyzetébe. Mi vajon hogy cselekedtünk volna ilyen szituációban? Nincs erre egyértelműen jó vagy rossz válasz. Az akkori közvélekedés, a francia-angol ellentétek (amik még családon belül is jelentkeznek, pl. Maggie apja annak ellenére veti meg a franciákat, hogy a saját felesége is az), egy kislány a felnőttkor küszöbén… tényleg nincs erre jó megoldás.

A másik oldalon pedig ott van Elodie, a kislány, akirő lemondtak, aki árván nőtt fel. Az ő útját is húsz éven át követjük,igaz, jóval nagyobb kihagyásokkal. Elképesztően dühítő és szomorú, amit neki kellett átélnie, és csak remélni tudom, hogy a szerző a válóságnál egy kicsit drámaibbra vette a figurát, mert egyszerűen szívettépő volt, ahogyan a gyerekekkel bántak ezek az állítólagosan Istent szolgáló vadállatok. A róla szóló részek tényleg megterhelőek lelkileg, úgyhogy valamennyire jó is, hogy nem csak és kizárólag erre építette a szerző a könyvet, mert borzasztóan lehangoló lett volna. Így is az volt.

Sok rétege van ennek a könyvnek, és hála ennek, még olvasás után is bőven hagy hátra gondolkodnivalót. Kár, hogy nincs erre jó magyar szó (ha van, akkor feltétlenül írjátok meg!), de az ilyen könyvekre mondják az angolok, hogy page-turner. Letehetetlen, egy szuszra olvasós, nagyon visz magával a sztori és nagyon hangulatos –  a szerző beleszőtte Maggie növények és a mezőgazdaság iránti rajongását a történetbe, ezzel adva neki egyfajta különleges atmoszférát, ami enyhítette az árvaházi borzalmakat taglaló részeket. A vége… nem írok semmit a végéről, legyen elég annyi, hogy mosolyogva és könnyezve olvastam az utolsó oldalakat. Nagyon szerettem. Azt hiszem, ezt hívják pozitív csalódásnak. 

Joanna Goodman valós eseményeken alapuló, szívbemarkoló regénye Kanada történetének egy sötét időszakáról mesél a gyermekotthonok világán és egy megbonthatatlan anya-lánya kapcsolaton keresztül. Tartsatok a Blogturné Klub három bloggerével és nyerjétek meg a könyv egy példányát a kiadó felajánlásából!

Nyereményjáték

A játékban ezúttal elmegyógyintézetben/nevelőintézetben játszódó híres mozifilmekből kiragadott képkockákat találtok. Mindegyik film alapja egy kitűnő regény, a feladat pedig az, hogy a képek alapján kitaláljátok, ki írta a film alapjául szolgáló könyvet. Tehát a Rafflecopter doboz rubrikáiba egy-egy szerző nevét kell beírni.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

a Rafflecopter giveaway

Állomáslista

07/18 Ambivalentina
07/20 A Szofisztikált Macska
07/22 Kelly és Lupi olvas

Fülszöveg|  Jóváteheti-e ​a szeretet a jóvátehetetlent?
Az 1950-es években járunk a kanadai Québecben, ahol az angol és francia közösségek együttélése csak látszólag harmonikus, a mélyben súlyos feszültségek húzódnak.
A tizenöt éves Maggie Hughes angol apja sem szíveli a franciákat, s mindenáron meg akarja akadályozni, hogy Maggie a szomszédos farmon élő francia fiúhoz menjen feleségül. Így amikor Maggie teherbe esik, a szülei ráveszik, hogy mondjon le a kislányról, s az újszülött Elodie árvaházba kerül.
A kislány amúgy sem könnyű sorsa újabb tragikus fordulatot vesz, amikor a nagyobb állami támogatás miatt a gyermekotthont, ahol él, elmegyógyintézetté, a több ezer állami gondozott gyermeket pedig értelmi fogyatékossá nyilvánítják.
Van-e szabadulás ebből a kilátástalan helyzetből? Túl lehet-e élni egy léleknyomorító intézmény megaláztatásait, és létezhet-e feloldozás és megnyugvás egy anya számára, aki ilyen helyzetbe taszította gyermekét?
Joanna Goodman valós eseményeken alapuló regénye szívbe markoló és felemelő történet az anya-lánya kötelék megbonthatatlanságáról, s megrázó pillanatfelvétel Kanada történelmének egyik sötét időszakáról.

Joanna Goodman kanadai írónő ötödik regénye, az Elveszett lelkek otthona 2018-ban jelent meg, és óriási kritikai visszhangot váltott ki. A 20. század közepén a québéci hatóságok a katolikus egyház közreműködésével körülbelül húszezer árva gyereket nyilvánítottak értelmi fogyatékossá a nagyobb állami támogatás reményében. A tartomány akkori vezetője után magukat Duplessis-árváknak nevező károsultaknak az ügy kirobbanását követően a kanadai kormány jóvátételt fizetett.

A SZERZŐ
Joanna Goodman Torontóban él férjével és két gyermekével. A montreali származású írónő regényét részben az édesanyja élettörténete ihlette.