A mesék mindig csak a jókról szólnak. Arról sosem esik szó, hogy mi történik a gonosz szereplőkkel, miután a jók elnyerték végső jutalmukat. Vagy, hogy miért lesz egyáltalán valakiből gonosz. Persze, a mesékbe kellenek a rosszak, hiszen nélkülük mi értelme is lenne az egésznek, de mindig zavart, hogy nem tudtunk meg semmit az igazi motivációikról. Jennifer Donnelly is valahogy így érezhette, így aztán fogta magát és megírta a Hamupipőke folytatását – az egyik mostohanővérre koncentrálva. Hiszen amikor a herceg végre megtalálja Ellát, a nővérek ott maradnak levágott sarokkal és lábujjakkal, megszégyenülve, megvetve. Vajon mi történt velük azután, hogy a cselédsorsban tartott testvérük királynő lett?

Pontosan itt kezdődik a Stepsister, amely ezúttal nem a jó történetét meséli el, hanem a gonoszét. Aki igazából nem is annyira gonosz. A történet kezdetén Sansz márki ellopja a kisebbik mostohanővér, Isabelle élettérképét a három párkától. Meggyőződése, hogy át tudja rajzolni a lány életútját, és így az elkerülheti a csúfos végzetét. Sors, a legidősebb párka nem hagyja annyiban a dolgot, és megkezdődik az ármánykodás közte és Sansz között a térképért és Isabelle sorsáért, akinek élete fenekestül felfordul.

Tudtam, hogy ez a könyv jó lesz, valahogy a zsigereimben éreztem, de nem számítottam arra, hogy mindjárt az első fejezetben a szívembe zárom. Nem is maga a történet volt rám ennyire erős hatással – hiszen a végkimenetel szinte borítékolható, a fordulatok meséhez hűek –, hanem ez a sötét hangulat és az a sok aláhúzott gondolat, amit folyton-folyvást jelöltem az olvasómon. Ez, kérem szépen egy kőkemény feminista fantasy és nem mellesleg bitang jó!

A sztori végig izgalmas, sokszor nyomasztó és idegesítő is – én főleg a lovak épségéért izgultam az utolsó pillanatig (spoiler: a lovak egyben megúszták). Nagyon tetszett az ötlet, hogy a sors és az esély (aka Sansz) konfliktusa nyomán kezd Isabelle magára találni, hogy aztán tőlük függetlenül alakítsa az élete folyását.
Isabelle és Octavia nem gonoszak. A lelkük mélyén nem azok, csak a körülmények és az emberek tették őket azzá. Attól a pillanattól fogva, hogy „felszabadulnak” az elvárások alól, és a társadalom számkivetettjei lettek, megmutatkozik, hogy milyen különleges és nem beskatulyázható személyiségek ők. Octavia, alias Tavi csak a tudománynak és a könyveknek él, ő a matematika, a biológia és a kémia szerelmese, okos és kíváncsi, de mivel lánynak született, nem tanulhatott.

Isabelle pedig erős akaratú, elszánt és bátor. Vagy legalábbis egykoron az volt, amikor kisgyerekként lóháton száguldva csaták és hadvezérek közé vágyva azt képzelte, hogy egyszer ő is olyan lesz majd, mint az idoljai. Aztán az utálatos bálok, a kényelmetlen, szép ruhák és a becsvágyó anyja összetörte ezeket az álmokat, Isabelle pedig dühös, megkeseredett és féltékeny lett. Féltékeny, mert a szép lányoknak, mint Ella, minden olyan könnyű, de ő nem született szépnek. Ők csak a csodaszép és kedves királynő rút mostohanővérei. Így, amikor lehetősége van kérni valamit a tündérkirálynőtől, ő szép akar lenni. Ehhez az a feltétel, hogy megtalálja a szíve elveszett darabjait. A keresés során Isabelle nem csak a szíve részeit leli meg, hanem arra is rájön, hogy a nem a külseje teszi különlegessé, hanem a tettei, a szavai és a lelke. Az, hogy önmagát adja és nem másoknak próbál megfelelni, nem idegenek véleménye alapján látja és értékeli önmagát.

Isabelle azért volt képes erre a lehetetlen dologra, mert volt egy tehetsége… olyan tehetsége, ami a szép arcnál, kecses lábnál sokkal értékesebb.

Isabelle-nek erős akarata volt.

Nem tudta, hogy jó-e ez egy lánynak, mert mindenki folyton azt hangoztatta, hogy az akaratosság lányok esetében egyenesen szörnyű tulajdonság. Mindenki azt mondta, hogy az erős akaratú lányok rossz sorsra jutnak. Mindenki azt mondta, hogy a lányoknak meg kell hajolniuk azok előtt, akik tudják, hogy mi a legjobb nekik.

Isabelle fiatal volt, mindössze tizenhat éves; még nem tudta, hogy mindenki bolond.

Mindenkinek van második esélye és mindenki irányíthatja a  saját sorsát, lehetsz bárki aki csak akarsz lenni és mindennek semmi köze ahhoz, hogyan nézel ki, vagy milyen nemű vagy, mert csakis a tetteid és az akaratod tesz azzá, aki vagy, vagy aki leszel.
Ez a könyv nem csak egy izgalmas mesefeldolgozás/továbbgondolás, hanem egy felvillanyozó, okos és bátorító kiáltvány is a lányoknak és nőknek arról, hogy mit is érdemelnek az élettől és hogy sosem késő azzá válnunk, akik a lelkünk mélyén vagyunk.

Ez egy olyan könyv, aminek nem a boldog befejezés a lényege, hanem az út, amíg oda eljutunk.

A Stepsister gondolkodás nélkül repült a kedvenceim közé. 

A Maxim Kiadó jóvoltából hazánkban is megjelent Jennifer Donnelly nagysikerű regénye, a Stepsister – Egy sötét mese. Ennek örömére a Blogturné Klub hét bloggere bemutatja Hamupipőke mostohatestvérének, a félelmet nem ismerő, bátor, erős akaratú Isabelle-nek a történetét, melyből kiderül, mik késztették arra, hogy azzá a gonosz mostohanővérré váljon, akit a mesékből ismerhetünk.
Tartsatok velünk, ismerjétek meg az érem másik oldalát, és  nyerjétek meg a kiadó által felajánlott három nyereménykönyv egyikét.

Nyereményjáték

Mostani játékunk során a mostohanővéreké lesz a főszerep. Minden állomáson láthattok egy képet, mely alapján ki kell találnotok, mi a neve az adott mostohatestvérnek (persze ehhez nem árt tudni, melyik filmből származik a fotó), és beírni a rafflecopter doboz megfelelő sorába.
Figyelem, a kiadó csak magyarországi címre postáz; a nyertesnek 72 óra áll rendelkezésére, hogy válaszoljon, ellenkező esetben automatikusan újat sorsolunk!

a Rafflecopter giveaway

Állomások listája

11/24 A Szofisztikált Macska
11/26 Nem félünk a könyvektől…
11/28 Hagyjatok! Olvasok!
11/30 Könyv és más
12/02 Sorok között
12/04 Olvasónapló
12/06 Dreamworld

Fülszöveg:
Van, aki sosem tudja megváltoztatni a Párkák által neki elrendelt sorsot. De Isabelle-nek most esélye lehet rá. Hogy ki is ő? Ismered Hamupipőke meséjét, igaz? Isabelle nem más, mint az egyik gonosz mostohanővér. Amikor a herceg meglátogatta a családot a bálban megismert csodaszép lány után kutatva, Isabelle volt az, aki bezárta Ellát, gyönyörű mostohatestvérét a padlásszobába, aztán levágta a saját lábujjait, hogy beleférjen a lába az üvegtopánba, és az övé legyen a királyi férj jutalma. Azonban a sebe felszakadt, a cipő elkezdett megtelni vérrel, Ella pedig valahogy kiszabadult, és elment, hogy boldogan éljen a herceggel, amíg meg nem… Innen már úgy tűnt, nincs visszaút Isabelle sötét végzete felé.

Pedig egykoron még olyan más volt a lány élete. Nem érdekelte, hogy nem szép, élvezte az életet és boldog volt. Jobban vívott, mint a fiúk, és olyan akadályokon ugratott át vad vágtában, melyeken senki emberfia nem mert. Mindezt a fiúval, akiért őrült szerelemmel dobbant a szíve. Azonban mindez mit sem számított, sőt, botrányos volt. Engedelmessé, csinossá és illedelmessé kellett válnia, hogy megfeleljen mások elvárásainak.

A szerelmétől pedig, aki nem nemesi származású volt, elszakították, és ez végzetesen megkeserítette őt.

Most viszont Isabelle esélyt kap, hogy megváltoztassa a sorsát, és bizonyítsa, amit a rút mostohanővérek mindig is tudtak: a szépség nem minden, és egy lányt nem tör meg végleg a szívfájdalom; ahhoz sokkal több kell.