Nagyon szeretem az Ausztráliában játszódó thrillereket. Egy kicsit sztereotíp kép élt bennem az országról a szőke, napbarított szörfösökkel, a meleggel, a furcsa állatokkal, de minél több Ausztráliában játszódó krimit és thrillert olvasok, annál inkább kezd a fejemben valami olyan kilátástalan és nyomasztó hellyé változni, mint a skandináv krimik helyszínei.
Hát nem mondom, hogy az 55 megváltoztatta bennem ezt a képet, egyáltalán nem.

A történet

A helyszín ezúttal Nyugat-Ausztrália egy eldugott szeglete, Wilbrook, ahonnan a legközelebbi település is 100 kilométerre van. Itt szolgál Chendler Jenkins átmeneti sheriffként és általában semmi dolga nincsen a szokásos rendbontáson, családi veszekedéseken kívül. Aztán egy zaklatott idegen ront be az őrsre és elmondja, hogy egy férfi elrabolta, meg akarta ölni, de megszökött. Amikor Jenkins és a munkatársai elkezdik keresni a feltételezett tettest, az szó szerint beesik az ajtón és szóról szóra ugyanazt mondja el, amit az első áldozat.
Most akkor kinek higgyenek? Valóban létezik az a temető, amiről mindkét férfi beszámolt?
Az ügy súlyosságát tekintve Jenkins felettese és csapata is megérkezik a városba. A felettes nem más, mint Jenkins egy régi barátja, akivel nem váltak el békében. Miközben folyik a nyomozás, a lapokon felsejlik egy tizenévekkel ezelőtti történet, amely egyben az utolsó közös ügyük volt.

Szerintem

Ezt a könyvet az egyórás vonatúton kezdtem el olvasni, és a vonaton visszafelé is folytattam – ez az alig több, mint két óra pedig majdnem elég volt ahhoz, hogy közel a felével végezzek is. Igen, ennyire beránt a történet és ilyen gyorsan pörögnek az oldalak. Nagyon ötletes volt ez a dolog, hogy nagyjából a könyv háromnegyedéig sem a zsaruknak, sem nekünk, olvasóknak sincsen fogalmunk arról, hogy a két ember közül ki valójában az áldozat és ki a gyilkos. Persze, lehet sejteni, de amikor már biztos lennél benne, akkor az író bedob valami kis koncot, ami egyből a másikra tereli a gyanút. Elárulom, hogy végül bejött a tippem, de igazából nem is ez a könyv lényege, hogy kiderüljön, ki a rosszfiú, sokkal inkább az indíték és a gyilkos valódi személye. Érdekes, hogy úgy volt izgalmas, hogy gyakorlatilag nincs benne durva erőszak, vagy gyilkosság, sokkal inkább a lélektani és drámai folyamatok lényegesek benne.

Ami egy kicsit lelombozó volt, azok a visszatekintős fejezetek voltak. Nem igazán állt össze a kép, hogy mi köze van a kettő ügynek egymáshoz, ráadásul mindig a legizgalamasabb történéseknél rántott ki a cselekéményből és vitt vissza a múltba. Chandler és Mitch (a későbbi főnök) itt még csak zöldfülű rendőrök, akiknek az a feladatuk, hogy egy vadonban eltűnt fiú utáni expedíciót felügyeljék. Gyakorlatilag erről a keresésről szólnak ezek a fejezetek, hogy hogyan bírkózik meg ezzel az eltűnt fiú családja, hogy hogyan viszonyulnak ehhez a reménytelen kereséshez a fiatal rendőrök. Habár úgy tűnik,hogy ezek csak időhúzó üresjáratok, de tévedésben vagyunk, mert a végén minden kirakós darabka a helyére kerül. 

Chandler, a gyerekeit egyedül nevelő sheriff nagyon szimpatikus karakter volt, nem úgy, mint Mitch, aki nagyjából a péklapáttal ütném-kategória a felsőbbrendű, okoskodó és arrogáns stílusával. A kettejük közötti feszültséget csak tovább fokozza egy magánéleti szál, ami éppen olyan váratlan volt, mint az események alakulása. Azt sem értettem sokáig, hogy miért kellett ennyit vájkálni a főszereplőnk lelkivilágában, de mint mondtam, a végén minden a helyére kerül.
Na igen, a vége. Nehéz erről beszéli, ugyanis nem olyan lett, amire számítottam. Pontosabban amire fel lettem voltam készülve. Sokkolt. Fejbevágott és szörnyen rossz érzést hagyott maga után. És ez borzasztó, de közben meg nagyon jó, mert nem lett sablonos és kiszámítható. Az más kérdés, hogy nem tudok ezután erre a könyvre jó szívvel visszagondolni, de ha eszembe, hogy melyik thrillereket tartom a kedvenceimnek… nos, akkor az 55 ugyanazt hozta, ami miatt azokat is szeretem.

Verdikt

Fordulatos? Igen! Kiszámítható? Kicsit sem! Lehoz az életről a vége? Teljesen.
Ez egy iszonyú jó thriller, amit nem fogsz tudni letenni és ami még sokszor eszedbe jut olvasás után is. Hogy a vége után is szeretni fogod-e? Nem biztos. 

Fülszöveg: Már volt ötvennégy áldozat. Ki lesz az ötvenötödik? Két gyanúsított. Két egyforma történet. Melyik az igaz?
Wilbrook álmos kisváros valahol Nyugat-Ausztráliában, az ember nem járta, irdatlan vadon peremén. A helyi rendőrfőnök, Chandler Jenkins büszke rá, hogy itt nincsenek a családi perpatvaroknál és a csendháborításnál súlyosabb ügyek. Ám egy tűzforró napon minden megváltozott. Egy ember sétál be az őrsre, és azt állítja, hogy sikerült megszöknie egy sorozatgyilkostól. Bedrogozták és felvitték egy hegyi kunyhóba, ahol vasra verték. Az emberrabló azt mondta neki, hogy ő lesz az ötvenötödik áldozata. Ám alig hogy a kihallgatás véget ért, egy férfi jelenik meg az őrsön, és hajszál pontosan elmeséli ugyanazt a történetet, mint az előbb hallottak. És ha ez nem lenne elég, a két férfi a másikat nevezi meg gyilkosnak.