Egy párizsi apartman
Könyvajánló,  Kortárs

Guillaume Musso: Egy párizsi apartman

Nem teljesen jöttem még rá Guillaume Musso titkára, de aktívan rajta vagyok az ügyön. Az első könyvem, Az éjszaka és a lányka nagyon tetszett, és most Egy párizsi apartman címmel jelent meg új regénye, ami eléggé fel is csigázta az érdeklődésemet. Egyszer említettem már valamelyik könyv kapcsán, hogy a képzőművészet nem igazán az én terepem – na ez az utóbbi időben kezdett megváltozni. Érdekes egyébként, hogy az embernek mennyire markánsan változik az érdeklődése és az ízlése az idő előrehaladtával, nálam is ez történt.

Szóval nagyon felcsigázott, amikor láttam, hogy ennek a Musso kötetnek egy festő alakja köré van rendezve a cselekménye és az is, hogy a főszerepben ezúttal kettő ember áll, egy rendőrnő és egy mogorva író. Ennél furcsább párost elképzelni sem lehet, de meglepően jól működnek együtt. Érdekesség, hogy a női főszereplő már ismerős lehet a Musso rajongóknak, hiszen Madeline már szerepelt Az angyal hív című kötetben – ezúttal az sorsának további alakulása is kiderül az új regényből.

Gaspard és Madeline egy adminisztrációs hiba miatt ugyanazt a  varázslatos műteremlakást veszi ki Párizs szívében. Mindkettőjüket elvarázsolja a lakás egykori tulajdonosának művészete. Sean Lorenz különleges tehetségű festő volt, aki egy családi tragédia után már nem festett többet. Halála után csak egykori ügynöke hisz benne, hogy létezik még három Lorenz festmény, és Madeline-re bízza, hogy találja meg neki. Madeline és Gaspard elszánt nyomozásba kezdenek, de hamar kiderül, hogy nem csak a festményeket kell megtalálniuk, hanem valami sokkal komolyabb ügy is van a háttérben. A nyomozás során a két főszereplőnek önmagával is számot kell vetnie és újra átgondolni, hogy miként szeretnének élni, de ehhez meg kell küzdeniük a démonjaikkal.

Egy párizsi apartman

A  történet elég erősen indít, aztán egy kicsit visszavesz a tempóból – nagyjából a felénél éreztem azt az igazi Mussora jellemző magával ragadtatást, amit mindenki ismer, aki valaha is olvasott tőle. De! A lassabb építkezés egyáltalán nem vált kárára, ugyanis csodálatos atmoszférát kapunk kárpótlásul. Imádtam a címadó, vadregényes kerttel rendelkező műteremlakást, ami egy külön kis paradicsom megbújva Párizs káoszában. Sajnálom, hogy a szereplőink csak kevés időt töltöttek itt, a cselekmény nagy részében ugyanis inkább jöttek-mentek, utaztak.

A másik, ami teljesen elvarázsolt, az a nem létező Sean Lorenz nem létező művészete. Musso annyira érzékletesen tudta átadni a művészetét, hogy szó szerint megelevenednek képek a szemünk előtt, vibrálnak a színek, elképesztenek a formák. A graffitis múlttal rendelkező művész háttere egészen egyszerűen magával ragadó, a szerelmi vallomásként használt metrókocsiktól kezdve a 21 darabos sorozatig, egész egyszerűen belesajdul a szívem, hogy nem léteznek ezek a Lorenz alkotások, csakis a fejemben. 

Furcsa módon egyből megkedveltem a morgós medve Gaspard alakját, Madeline-ről ezt már nem mondhatom el annyira könnyen, de a végére tényleg jó párosság csiszolódtak. A történet elképesztően fordulatossá válik egy ponton túl, ugyanis hamar kiderül, hogy nem a titokzatos utolsó festményeket kell megtalálni, hanem talán Lorenz meggyilkolt kisfiának ügyére is pontot tudnak tenni ők ketten. Párizs és Madrid után végül New York a végállomás, ahol mindenre fény derül és ahol nagy döntést kell hozniuk a jövőjükre vonatkozóan. Musso sosem csak az izgalmakra megy, az Egy párizsi apartman olyan komoly témákkal is foglalkozik, mint a gyász, az öngyilkosság, vagy éppen a gyermek iránti oltahatatlan vágyakozás.

Ha gyermeked lesz, nem látod annyira sötéten a világot, mint korábban. Tompul a világ abszurditása és rútsága, az emberek többségének határtalan ostobasága, és azok gyávasága, akik falkában támadnak.

Musso egyszerű, de mégis csavaros, nagyszerű történeteket ír. Mindezt szórakoztató és könnyen feldolgozható stílusban teszi. Csakis azért tettem le, mert muszáj volt a dolgomra menni, de egyébként biztos vagyok benne, hogy egy szuszra kivégeztem volna. Ha még nem ismeritek az írót, akkor azért olvassátok az Egy párizsi apartmant, ha pedig ismeritek, akkor nem is kérdés, hogy olvasni fogjátok.

A könyv adatai
Eredeti cím: Un appartement à Paris
Kiadó: Park Kiadó
Fordító: Sárközy Éva
Kiadás: Puhatáblás
Oldalszám:365
Kiadás éve: 2020
Moly
Egy párizsi apartman

Guillaume Musso immáron hetedik regénye jelent meg a Park Kiadó gondozásában, és a francia szerző szokásához híven fordulatokban ezúttal sincs hiány. Egy párizsi apartman című könyvében két véletlen lakótárs ered egy tragikus sorsú festő nyomába, hogy megtalálják utolsó műveit – és talán valami mást is. Tartsatok a Blogturné Klub bloggereivel és nyerjétek meg a könyv egyik példányát a kiadó felajánlásából!

Nyereményjáték

Guillaume Musso regénye ezúttal a festőművészet világába kalauzol bennünket. Játékunkban híres festményeket mutatunk, a ti feladatotok pedig, hogy megírjátok nekünk a mű készítőjének nevét.
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

a Rafflecopter giveaway

Állomáslista

12/06 A Szofisztikált Macska
12/08 Spirit Bliss Sárga könyves út
12/10 Flora the Sweaterist
12/12 Könyv és más
12/14 Readinspo
12/16 Booktastic Boglinc


Fülszöveg

Párizs, egy zöldellő fasor végén megbúvó műteremlakás.

Madeline azért bérelte ki, hogy félrevonuljon, és kipihenje magát. Egy félreértés miatt azonban a fiatal londoni rendőrnő mellé betoppan Gaspard, az emberkerülő író az Egyesült Államokból, aki magányt keres az íráshoz. Nincs más választásuk, mint néhány napig osztozni a lakáson.

A műhelyt még mindig áthatja korábbi tulajdonosa, a híres festő, Sean Lorenz színek és fények iránti szenvedélye. A művész, aki képtelen volt talpra állni, miután a kisfiát meggyilkolták, egy éve halt meg, három festményt hagyva maga után, amelyeknek nyoma veszett. A festő páratlan tehetsége és tragikus sorsa nem hagyja nyugodni Madeline-t és Gaspard-t, akik közösen erednek a remekművek nyomába.

Ahhoz azonban, hogy megfejtsék Sean Lorenz valódi titkát, saját démonaikkal kell megküzdeniük egy drámai nyomozás során, amely örökre megváltoztatja az életüket.