
George Orwell – Fido Nesti: 1984
Az 1984-ről talán még az is hallott, aki soha életében nem ment könyvek közelébe. Sokféle feldolgozást láthattunk már az évek során, készült belőle film, színdarabok, ihletett valóságshow-t a regény, de most először vehetjük kézbe ezt a klasszikusnak számító történetet képregény formájában. De hogyhogy csak most? Az 1984 tökéletesen alkalmas és működőképes ebben a formátumban – nem helyettesíti az eredetit, de egy olyan pluszt ad hozzá, amit kár lenne kihagyni.
Tartozom egy vallomással. Orwelltől ezidáig csak az Állatfarmot olvastam, és hiába ült a polcomon évek óta az író fő művének tekintett 1984, valahogy mindig elodáztam. Láttam a filmet, ami borzasztóan lehangolt és féltem, hogy a könyv még sötétebb lesz. Aztán tavaly év vége felé jött a hír, hogy a Helikon kiadja a képregényt, amit a brazil illusztrátor, Fido Nesti alkotott. Itt már tudtam, hogy ez kell nekem.
Bánom-e, hogy így ismerkedtem meg a történettel? Nem igazán.
A szöveg ugyanaz – ha tippelnem kéne, úgy 10-15 százalék került ki belőle, azok közül is a kevésbé fontosak, illetve olyanok, amik a grafikával teljesen kiválthatók (helyszíni leírások egy része például).
A színezés komorsága a szürke-fekete-narancs-piros színek kizárólagos használatával tökéletesen visszaadja a történet kilátástalan és depresszív hangulatát. A rajzok kifejezők és részletgazdagok, a könyv kivitelezése (papír, méret, kötés) szinte tökéletes. Egyetlen bajom a nehéz olvashatóság – a betűk néha alig kivehetőek a sötét hátterű rajzokon, így számomra ez csak hasalva és nappal olvasható könyv volt.
Ezt leszámítva elképesztően tetszett a kivitelezés és nem volt hiányérzetem a befejezése után. Érdekes, hogy ennek ellenére egyfajta kapudrogként funkcionált, mert szinte azon nyomban elővettem az „igazi” könyvet és most éppen azt olvasom. Tehát a kérdésre, hogy ajánlanám-e azoknak Fido Nesti művét, akik még nem ismerik az 1984-et, határozott igen a válaszom. Szerintem ez a képregény egy csodálatos kiegészítése a könyvnek – talán bután hangzik, de a rajzok miatt más mélységben képes megérinteni, mint a sima írott szöveg.
Nem csupán a képregények rajongóinak fog tetszeni, hanem korosztálytól függetlenül mindenkinek, aki nyitott ilyen módon is befogadni a történetet. Ha már olvastad, akkor azért lesz nagy élmény, ha még nem, akkor pedig tutira kézbe fogod venni a könyvet ezek után.
Továbbá, ebben a formában talán olyanokhoz is eljut az 1984, akik hagyományos könyvekkel kevésbé megfoghatók, és szerintem a középiskolások is könnyebben rávehetőek így Orwell olvasására.
Nem tudom, magáról a történetről érdemes-e írnom, hiszen annyi mindenki megtette már előttem. A negatív utópiák alfája és omegája az 1984, és annak idején a náci és a kommunista diktatúrák ellen íródott, de még ma is aktuális. Sőt.
Van-e manapság aktuálisabb könyv? Folyton ez járt az eszemben, de főleg annál a résznél, ahol Winstonnal együtt olvassuk Goldstein könyvét. Vajon, ha Orwell tudta volna, hogy az 1984-be foglalt gondolatok milyen termékeny talajba vetődnek a világban az első kiadás után több, mint fél évszázaddal, megírta volna?
Megrázó és elképesztően sok gondolatot kiváltó mű az 1984, megérdemelten van ott az irodalmi paletta csúcsán. Ez a képregény pedig méltó Orwellhez, teljes szívből tudom ajánlani mindenkinek.
Winston rájött, hogy a párt világnézete az olyan emberekre kényszeríthető rá a legeredményesebben, akik képtelenek azt megérteni. Az ilyenekkel el lehet fogadtatni a valóság legdurvább megsértését is, mert nem is sejtik, milyen iszonyú az, amit tőlük kívánnak, s nem törődnek annyira a közügyekkel, hogy rájöjjenek, tulajdonképpen mi is történik.

A könyv adatai Eredeti cím: 1984 – The Graphic Novel (2020) Kiadó: Helikon Kiadó Fordító: Szíjgyártó László Illusztrátor: Fido Nesti Oldalszám: 224 Kiadás: Puhatáblás Megjelenés: 2020 Moly

Különleges formában vehetik most kézbe az olvasók George Orwell örökérvényű regényét. Fido Nesti brazil illusztrátor dolgozta át képregényformába a náci és kommunista diktatúrák ihlette negatív utópiát, amely az 1949-es megjelenése óta a világirodalom egyik legmeghatározóbb műve. Tartsatok a Blogturné Klub bloggereivel és nyerjetek egy példányt a könyvből!
Nyereményjáték
Orwell regényének megjelenése óta a negatív utópia, vagyis a disztópia műfaja egyre nagyobb teret hódít az irodalomban. Játékunkban ezúttal ezen műfaj krémjéből válogattunk idézeteket. A feladat, hogy ezek alapján kitaláljátok, hogy melyik művet keressük. A Rafflecopter dobozba a könyv címét és íróját is várjuk.
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
“Próbálja elfogulatlanul szemlélni az esetet , Mr. Foster, és be fogja látni, hogy nincs még egy olyan szégyenletes bűn, mint a normáktól eltérő viselkedés. A gyilkosság csupán az egyén életének vet véget. És hát, őszintén, mit számít az egyén?”a Rafflecopter giveaway
Állomáslista
Január 11: Hagyjatok! Olvasok!
Január 13: Sorok között
Január 15: A Szofisztikált Macska
Január 17: Utószó
Január 19: Flora The Sweaterist
Január 21 Veronika’s Reader Feeder
Január 23: Fanni’s Library
Blogturné Klub

Fülszöveg
Első alkalommal elevenedik meg képregényformában George Orwell 1949-ben megjelent világhírű, a náci és kommunista diktatúrák ihlette negatív utópiája: Óceánia rémállama, ahol a Párt – élén a személyi kultusszal övezett Nagy Testvérrel – mindenek felett áll, a polgárokat folyamatosan megfigyelik, a háborús paranoiát szító propagandasajtó napról napra újraírja a történelmet, a szabad gondolkodás pedig halálos bűnnek számít…
Az 1984 jóslata ugyan nem teljesedett és nem is teljesedhet be, mert a jövőt – szerencsére – az ember sohasem láthatja pontosan (még egy olyan zseniális író sem, mint Orwell); de napjaink diktatórikus és autokratikus rendszereiben mégiscsak sok minden emlékeztet e remekmű lidércnyomásos világára. A könyv figyelmeztetése ezért ma is aktuális – s talán mindig az lesz…

