Gail Honeyman – Eleanor Oliphant köszöni, jól van

Az eddigi év legmeghatározóbb olvasmánya volt számomra Eleanor Oliphant története, ami egyaránt volt humoros, groteszk és mélységesen szomorú. Hullámzó kapcsolatunk elején nem gondoltam volna, hogy ennyi mindent fog adni nekem ez a történet, hogy ennyire megérint és fejbevág ennek az elviselhetetlen nőszemélynek a sorsa.

Manapság a magány az új rák; szégyenletes, kínos helyzet, olyan borzalmas, hogy ki sem merjük mondani; mások pedig nem akarják hallani a szót, nehogy rájuk is átterjedjen a hatása, vagy nehogy megkísértsék a sorsot, és az rájuk is hasonló csapást mérjen.

Eleanor Oliphant nincs jól. Persze ő erről mit sem sejt, hiszen teljesnek érzi az életét. Van hol laknia, van mit ennie, van állása, telik vodkára, mi kellhet még? Heti egyszer beszél telefonon az anyjával, az emberi kapcsolatai pedig olyan sivárak, mint az egész élete, de erről leginkább ő tehet, hiszen a modora nem éppen barátságos. Egy nap szerelemre lobban egy jóképű zenész iránt, de ahhoz, hogy meghódítsa a férfit, kénytelen kimászni a csigaházából. Munkatársa, a ragaszkodó és furcsa Raymond barátsága  segít megtörni a Eleanor eddigi rutinszerű és unalmas életritmusát, hogy aztán egy mélységes mély gödörből kimászva szembenézhessen a múltjával és újrakezdje életét – ezúttal már boldogan és a magányt hátrahagyva.

Nem mondom, hogy egyszerűen indult a közös történetünk. Óriási elvárásokkal kezdtem neki a történetnek, mert nagyon sokan ajánlották, köztük olyanok is, akiknek feltétel nélkül bízom az ízlésükben. Ezért is volt megdöbbentő, hogy az első pár oldal elolvasása után elképzelhetetlennek tartottam, hogy én ezt a nőt meg fogom kedvelni. Igazából abban sem voltam biztos, hogy a történetét végig fogom olvasni. A fülszövegből egyáltalán nem ilyen személyiségre számítottam. Azt gondoltam, hogy Eleanor valamiféle vicces, kicsit problémás Bridget Jones-féle karakter lesz, ehelyett kaptam ezt az ellenszenves, karótnyelt, Aspergeres személyiségű nőt és néha nagyon idegesített. Aztán nem tudom, mikor és hol jött el a fordulópont, amikor az ellenszenvem átfordult sajnálatba, végül pedig kedvelésbe, mindenesetre megtörtént és örülök, hogy adtam egy esély Eleanornak – még ha le is hozott az életről pár napra, és nehéz menet volt az elején rávennem magam arra, hogy újra kézbe vegyem a könyvet.

Eleanor nincs jól. Múltjában egy borzasztó tragédiával nehéz személyiséggé cseperedett, aki mellett elszaladt a világ, és senki sem fogta a kezét, hogy ne essen el az első akadálynál. Mérhetetlenül szomorú, és a legszomorúbb, hogy tényleg léteznek ilyen emberek, akik az ég világon senkire sem számíthatnak az életben.
Ha azt hinnénk, hogy egy nem lehet egyszerre hangosan röhögni és zsebkendőbe zokogni ugyanazon a könyvön, akkor az Eleanor Oliphant köszöni, jól van meg is cáfolja ezt a tételt, mert igenis lehet. Imádtam Eleanor furcsa gondolkodásából eredő megállapításait, életszemléletét, ami bizony sokszor logikusabbnak tűnt, minta társadalmi normák által alakított nézetek. Emellett nagyra értékeltem, hogy nem kúszott be Raymond és Eleanor kapcsolatába a romanikus szál, ez egyszerűen így volt tökéletes és életszerű. Ez nem egy könnyed könyv, a gördülékenysége ellenére sem, mert olvasás közben akaratlanul is magával ránt és rádtelepedik egy olyan hangulat, ami nem feltétlenül vidám. Felkavar és kifacsar, megmutatja a depresszió és a magány mély, sötét gödrét, ahonnan nehéz, de nem lehetetlen felállni, de közben mégis ott van benne a derű és a humor. Engem nagyon sok dologra ráébresztett és megtanított, hálás vagyok Gail Honeymannek, hogy megírta ezt a könyvet. Kedvenc lett. A történet megfilmesítés jogát Reese Witherspoon cége vette meg, remélem, hogy előbb-utóbb a vásznon is viszontláthatjuk a történetet. 

Nem vagyok biztos benne, hogy szeretném, ha elégetnének; jobb lenne, ha inkább állatkerti állatoknak adnának eledelül. Vajon lehet ezt kérni? Megjegyeztem magamnak, hogy írjak a WWF-nek, és érdeklődjem meg.

---

Fülszöveg | A fura lány, Eleanor Oliphant élete óraműpontossággal működik, és tökéletesen üres. Emberi kapcsolata csak anyukával van, akivel minden héten egyszer beszél telefonon, és attól is csak az ekcémája lesz rosszabb. Neki minden éppen így jó; köszöni, jól van. Egy nap azonban meglátja a tökéletes férfit, aki még talán anyukának is tetszene, és onnantól kezdve mindent megtesz, hogy kapcsolatba kerülhessen kiszemeltjével. Ebben viszont folyton megzavarja bosszantó új kollégája, Raymond, akit a kiszámíthatatlan események újra és újra az útjába sodornak. Az események felgyorsulnak Eleanor körül, aki harmincévesen kész végre szembenézni az addig mélyen magába temetett gyermekkorával…

---

A SZERZŐRŐL
Gail Honeyman skót írónő az Eleanor Oliphant köszöni, jól van című debütáló regényével 2018-ban megkapta az egyik legrangosabb brit irodalmi elismerést, a Costa-díjat. Jelenleg új könyvén dolgozik.